“Együtt többre vagyunk képesek” – Süle Katalin Elza, az Év Agrárembere kategórianyertese

Az agrotrend.hu portál Az Év Agrárembere kitüntető díjjal azokat a gazdálkodókat tünteti ki, akik rendkívüli teljesítményükkel, ötletgazdagságukkal, céltudatosságukkal, elköteleződésükkel és kitartásukkal sokat tesznek a mezőgazdaságért. A díj célja a mezőgazdaságban tevékenykedők közéleti munkájának, társadalmi felelősségvállalásának, ilyetén teljesítményének elismerése, kiemelése az egész társadalom előtt.

Az év agrárembere megtisztelő címre 10 különböző kategóriában lehet jelöltséget szerezni: növénytermesztés, növényvédelem, fenntartható gazdálkodás, kertészet, állattenyésztés, agrárgépészet, fiatal gazda, feldolgozó-élelmiszeripar, erdészet-vadászat és agrárkutatás.

A fiatal gazda kategóriában Süle Katalin Elza nyerte el a címet: fiatal nőként mind a gazdálkodás, mind a társadalmi felelősségvállalás terén példaértékű tevékenységet végez és már számos kiemelkedő eredményt és sikert ért el eddigi munkája során. 
 

Kiscsehiben, egy zalai kistelepülésen van vállalkozásod központja. Hogyan kerültél ide, illetve Zalaegerszegre, abba a városba, amelyet szintén otthonodnak tekinthetsz?

Zircen születtem. Édesapám akkoriban a kerteskői ménesben lovagolt, illetve az ottani juhászatot vezette. Szüleim eredetileg mindketten pápaiak. Zirc után Nagytevelen, majd Bakonyjákón laktunk, végül 1989-ben költöztünk vissza Pápára, ott jártam középiskolába is. Az egyetemet Keszthelyen végeztem, ahol megismerkedtem a férjemmel, és mivel ő innen származik, így kerültem ide, Zalába.

Mesélnél valamit a gyerekkorodról? Ha jól tudjuk, a lovaglás meghatározó része volt életednek.

Ketten vagyunk testvérek, egy húgom van. Édesapám 1963-ban alapítója volt a pápai lovasklubnak, így a lovak mindig jelen voltak az életemben. Tulajdonképpen előbb tanultam meg lovagolni, mint járni.

A sport mellett szüleim nagy hangsúlyt fektettek a nyelvtanulásra is, a kötelező orosz mellett angolul, illetve németül is tanultam. Középiskolában emelt szintű speciális tagozatra jártam német és angol szakra. De a sport, a lovaglás mindig elsőrendű volt számomra, az egyetem mellett is. Díjugratás és military volt a két fő szakágam, az egyetemi évek alatt is rendszeresen jártam versenyekre. Emellett a zongoraórák is alappillérét jelentették a gyerekkori éveimnek, a kettő jól megfért egymással. A sport egyébként soha nem ment a tanulás rovására, pedig még például az érettségi előtti napon is a tapolcai díjugrató versenyen vettem részt, amit megnyertem.
 

Milyen eredményeket értél el a lovaglásban?

Elég magas szintre jutottam, különböző kategóriákban megnyertem szinte az hazai összes versenyt. A húgommal együtt mindig saját lovakon versenyeztünk, ő is hosszú évekig tagja volt a válogatottnak.
 

Ezt meddig lehet csinálni?

Amikor a lányommal, Kincsővel várandós lettem, abbahagytam a versenyzést. De ma már ő is lovagol, túl van a második ügyességi versenyén.
 

A pályaválasztásodat mennyire befolyásolta a szülői háttér, az állatok jelenléte a mindennapokban?

Soha nem jutott eszembe más az agrártudományon kívül, biztos voltam benne, hogy állattenyésztő szeretnék lenni. Akkoriban ilyen szakirány még nem volt a keszthelyi egyetemen, így agrármérnöki szakon kezdtem. A szakdolgozatomat azonban már állattenyésztésből írtam. Az egyetemen ismerkedtem meg a férjemmel, akinek hozzám hasonló elképzelései voltak. Ma is a távlati terveink között szerepel, hogy egy saját borházat nyitunk, és a saját magunk által megtermelt szőlőből készült bort, a saját vágóállatokból készített húsárut, valamint a halastavunkban tenyésztett halat fogjuk itt értékesíteni. Erre megismerkedésünk óta tudatosan készülünk, és férjemmel mindketten tovább tanultunk, a terveink megvalósítása érdekében. A másoddiplomámat a Budapesti Gazdasági Főiskolán szereztem, turizmus-vendéglátás szakon. A férjem minőségbiztosító szakmérnök lett.

A húsmarhatenyésztésbe például három év felkészülés után vágtunk bele, mialatt előkészítettük a területet. Lehet, hogy mások számára ez meghökkentő, de az első két Charolais üszőt az 5. házassági évfordulónkra kaptam ajándékba a férjemtől – nem egy szokványos ajándék, de nagyon örültem neki! Még abban az évben beadtam egyébként egy pályázatot, amit megnyertünk, és így 20 további üszőt vásároltunk.
 

A húsmarhatenyésztés ötlete honnan származik? Talán a lovas múlt miatt kézenfekvőbb lett volna az a vonal?

A lótenyésztéshez nem voltak meg itt a területi adottságok, így döntöttünk a húsmarhatenyésztés mellett. A fajtát pedig az értékesítési lehetőségek alapján választottuk ki.
 

A gyakorlat igazolta a döntésetek helyességét? Megtérül a beruházás?

Ez egy nagyon nehezen megtérülő ágazat, sokat kellett ráfordítani a pályázaton kívül is. Jelenleg az állatállomány létszáma meghaladja a százat. Szerencsére most már eljutottunk oda, hogy kezd visszajönni mindaz, amit belefektettünk. A hasznot egyelőre visszaforgatjuk, mert szeretnénk még tovább növeli az állatállományt.

A megálmodott saját vendéglátóhely látványtervei már elkészültek, de egyelőre a kialakítása még messze van. De ezalatt sem unatkozunk; a kiscsehi önkormányzat épített egy kisebb szállodát, ahol én a falusi vendéglátásban, a szálloda működtetésében fogok részt venni. A gyerekeket szeretném megismertetni a falusi élet értékeivel.
 

Hogyan biztosítjátok az állatok takarmányszükségletét?

A borjaknak vesszük a tápot, mert ahhoz kicsi az állatlétszám, hogy ezt magunk állítsuk elő. A zöldtakarmányokat viszont mi termeljük meg. A gazdaság gépesítettsége teljes, mert ahogyan már említettem, visszaforgatjuk a hasznot, illetve saját tőkét is felhasználtunk, valamint elnyertünk egy pályázatot is, ebből szereztük be a gépeket. Még egy bálacsomagológépre van szükség, de ezt inkább bérleti konstrukcióban kívánjuk működtetni.
 

Hányan dolgoztok a vállalkozásban?

Én egyedül viszem az itteni munkát, ha segítségre van szükség, akkor azt családon belül megoldjuk.
 

Ez a munka nagy kötöttségekkel jár, az év minden napjára jut feladat. Hogyan győzöd mindezt?

Valóban sok munka adódik, de ettől olyan izgalmas ez a tevékenység. Az ellési időszak éppen húsvétra esik, ilyenkor mindig adódnak problémás esetek, de eddig még sikerült ezeket is megoldani.
 

Kiscsehiben mit szólnak ahhoz, hogy létrejött ez a gazdaság? Vannak itt rajtatok kívül is fiatalok?

Igen, többen is vannak, és különböző mezőgazdasági ágazatokban dolgoznak: van, aki kecskét vagy birkát tenyészt, de erdőgazdálkodó is akad közöttük. Hatással voltunk rájuk abban, hogy belevágjanak a saját vállalkozásukba. Kiscsehi 200 fős település, itt mindenki mindenkit ismer. Összetartó a közösség, kölcsönösen segítünk egymásnak, amiben tudunk.
 

Hogyan jut idő mindezek mellett a társadalmi szerepvállalásra, hiszen az Agrárkamara vezetőségi tagja vagy?

Ez úgy kezdődött, hogy amikor idekerültem, tudatosan felvettem a kapcsolatot a hozzám hasonló gondolkodású gazdálkodókkal itt, a környéken. Mindannyian felismertük, hogy együtt többre vagyunk képesek, ha tenni akarunk a településünk és a gazdaságaink felvirágoztatásáért.

Kiscsehiben alakítottunk egy gazdakört, amely a Petibükki Gazdakör nevet kapta, arról a Kiscsehi részét képező területről, ahol az állataink jelenleg is vannak. Egy idő után kiderült, hogy ez működőképes ötlet, ennek hatására aztán sorra alakultak hasonló gazdakörök a környéken. Ezeknek a munkájában szintén részt vettem. Végül úgy láttuk, hogy érdemes létrehozni egy megyei szövetséget is. Így alakult meg a MAGOSZ megyei szervezete, Győrffy Balázs akkori alelnök segítségével.

Később a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában a választásoknál a MAGOSZ jelöltjeként kerültem fel a listára, és megválasztottak. Egyedüli nőként kezdetben nagyon nehéz volt a helyzetem, de ma már szakemberként tekintenek rám. Sajnos az agráriumon belül negatív előítélet él a nőkkel szemben, szerencsére én ezt a MAGOSZ-on belül soha nem tapasztaltam. Később a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületétől is megkerestek, hogy vállaljak tisztséget. Én voltam az egyetlen női jelölt, végül a legtöbb szavazattal megválasztottak. Ebben a testületben is a kisgazdálkodók érdekeit képviselem.

Ráadásul áprilistól a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos szóvivője is vagy. Ez is belefér a mindennapokba?

Amikor bekerültem a Kamarába, rögtön magaménak éreztem a feladatot, hiszen hatalmas kihívás felépíteni és működtetni egy ilyen szervezetet. Mindannyian egy emberként dolgozunk azon, hogy ez a szakmai közösség jól működjön. Én nagyon büszke vagyok arra, hogy ennek a szervezetnek a tagja lehetek. Azt gondolom, nagy szükség van a hasonló érdekek mentén szerveződő közösségekre. Szerencsére egyre több a fiatal, és főleg egyre több lány is részt vesz a gazdakörben is.
 

Honnan van mindehhez elég energiád, hiszen ennyi munka után szükség van feltöltődésre is.

A családom segít ebben. A gyerekeim motiválnak, a férjem pedig mindenben támogat. Mindketten szívesen teszünk azért, hogy elérjük a céljainkat. Sokat számít az otthonról kapott példa is, a szüleim mindig kitartóan és keményen dolgoztak. Azt hiszem, igazán a military során edződtem meg lelkileg. Miután a lovaglást abbahagytam, szükségem volt egy olyan szenvedélyre, amit a család mellett is nyugodtan folytathatok, és ez a vadászat. Ez szintén nem egy nőies sport, de én szeretem.

Mit gondolsz, a fiatalok újra kedvet kaphatnak a mezőgazdasági munkákhoz?

Szerintem a vidéki fiatalok előbb-utóbb rá fognak jönni arra, hogy a családi értékekben rejlik a jövő kulcsa, és visszatérnek a szülőfalujukba. Az a véleményem, hogy szükség van a külföldön megszerezhető gyakorlatra, de a megszerzett tudást itthon kell kamatoztatni. Mindenütt megvan a lehetősége a kisgazdaságok létesítésének, és szerintem fontos feladat, hogy mindenki megtermelje, amit tud, majd azt a piacon értékesítse. Én ezt láttam a szüleimtől, és ezt is szeretném továbbadni.

Fodor Mihály