A jövő generációinak, a gyermekeknek ültetjük a fákat a Településfásítási Program keretében – mondta Kovács Zita, az Agrárminisztérium birtokpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán, a Veszprém vármegyei...
A kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka erdővel, fával borított terület legyen – hangsúlyozta az AM államtitkára pénteken a Csongrád-Csanád vármegyei Dócon. Farkas...
Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak – közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson. Felkai...
Idén is folytatódik a Településfásítási Program, melynek keretében újabb közel 550 település gazdagodhat összesen 10 ezer sorfával. A 10 ezer főnél kisebb településeknek negyedik alkalommal meghirdetett...
Egyetlen nap alatt 543 településen tízezer sorfa talált gazdára az idén negyedik alkalommal meghirdetett Településfásítási Programban. Az Agrárminisztérium által indított kezdeményezés iránt továbbra is hatalmas az...
A magyar erdőgazdálkodás klímavédelmi céljait és a társadalom felé történő nyitásának eredményeit mutatta be Feldman Zsolt Berlinben, a Német Erdőgazdasági Tanács (DFWR) által szervezett Erdészeti...
A Településfásítási Program negyedik ütemében újabb tízezer sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések zöldítéséhez az önkormányzatok. Tavasszal 4000 darab, az őszi ültetési időszakban 6000...
Sikerrel zárultak az Agrárminisztérium által indított Településfásítási Program 2023 őszi ültetései. A harmadik alkalommal meghirdetett program keretében idén 10 ezer sorfa állt a vidéki települések rendelkezésére,...
A Településfásítási program harmadik ütemében 19 vármegyében 443 település igényelt sikeresen sorfákat, településenként 10 és 30 darab közötti mennyiséget – közölte Kovács Zita, az Agrárminisztérium (AM)...
Az Országfásítási Program sikerét jelzi, hogy meghirdetése óta már több mint 50 ezer hektár új erdő telepítésére pályáztak a magyar gazdák, a Településfásítási Programban pedig már...