Több mint nyolcszáz településen több mint nyolcezer fát ültetnek a Településfásítási Program ötödik ütemének őszi időszakában – közölte az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára...
A Településfásítási Program 5. ütemének tavaszi ültetési időszakában a legkisebbek, a 450 fő alatti lélekszámú falvak jutnak fához – mondta Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős...
Célunk növelni az erdővel, fával borított területeket Magyarországon, a belterületeken pedig a településeket segíteni abban, hogy még több fával gazdagodjanak, így élhetőbbé téve a városokat és...
Az idén 543 település érintett az Agrárminisztérium (AM) által négy éve indított Településfásítási programban, amelynek keretében összesen 10 ezer fát ültettek, illetve ültetnek el országszerte 2024-ben...
Az Országfásítási program részeként 2020-ban indított Településfásítási program sikeres, amit az is mutat, hogy az indulás óta ez év végéig több mint kétezer településen 56 ezer...
A jövő generációinak, a gyermekeknek ültetjük a fákat a Településfásítási Program keretében – mondta Kovács Zita, az Agrárminisztérium birtokpolitikáért felelős miniszteri biztosa szerdán, a Veszprém vármegyei...
A kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka erdővel, fával borított terület legyen – hangsúlyozta az AM államtitkára pénteken a Csongrád-Csanád vármegyei Dócon. Farkas...
Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak – közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson. Felkai...
Idén is folytatódik a Településfásítási Program, melynek keretében újabb közel 550 település gazdagodhat összesen 10 ezer sorfával. A 10 ezer főnél kisebb településeknek negyedik alkalommal meghirdetett...
Egyetlen nap alatt 543 településen tízezer sorfa talált gazdára az idén negyedik alkalommal meghirdetett Településfásítási Programban. Az Agrárminisztérium által indított kezdeményezés iránt továbbra is hatalmas az...