Hírek

A legkisebb települések zöldülnek idén tavasszal

A Településfásítási Program 5. ütemének tavaszi ültetési időszakában a legkisebbek, a 450 fő alatti lélekszámú falvak jutnak fához – mondta Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára pénteken, a Somogy vármegyei Bolháson rendezett faültetésen.

A helyettes államtitkár kiemelte, idén tavasszal 4550 darab fát szállítanak ki és ültetnek el mintegy 455 kistelepülésen, ősszel pedig a 450-2500 fő közöttiek kapnak sor- és díszfákat, ez csaknem 900 helyszínt érint.

Forrás: Agrárminisztérium / Vermes Tibor

Somogy vármegyében tavasszal 51 település belterülete zöldülhet, mintegy 510 darab fával. Bolhás községben 7 darab keskenylevelű kőrist és 3 darab gömb szivarfát ültettek el, a falu köztemetője mellett.

A program 5. ütemére minden korábbinál nagyobb volt az érdeklődés. Ezért 21 300 darabra emeltük az igényelhető darabszámot, így az összes, több mint 1700 érdeklődő település fához juthat – tette hozzá Mocz András.

Kiemelte, 2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte, a cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére. A program jelenlegi ütemére vonatkozóan elmondta, 1,320 milliárd forint a keret, amely összeg az eredetileg tervezetthez és a korábbi ütemekhez képest több mint kétszer akkora forrás.

Forrás: Agrárminisztérium / Vermes Tibor

A Településfásítási Program – a 2019-ben meghirdetett Országfásítási Program részeként – a rendszerváltás óta az ország legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezése. Célja a vidéki települések zöldítése és az élhetőbb környezet megteremtése mellett az, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési Program és a Közös Agrárpolitika erdősítési támogatásait, valamint erősítse a helyi közösségeket. A mostani tavaszi időszakban különös hangsúlyt ad a programnak, hogy ismét megnyíltak az erdőtelepítési pályázatok, melyek keretében 64 milliárd forinttal támogatja a kormányzat a magyar erdők területének gyarapodását.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nyakas Farm
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés