Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat – írta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a honlapján közölt tanulmányban....
Az ország nyugati felén napos idő lesz a gomolyfelhő-képződés mellett. Délelőtt a Duna-Tisza közén mindenütt, majd délutántól a Tiszántúl nagy részén is felszakadozik, gomolyosodik a felhőzet,...
Változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, a délnyugati, nyugati tájakon valószínű a legkevesebb felhő. Főként hazánk északkeleti felén több helyen fordulhat elő zápor, zivatar, a Nyugat-Dunántúlon...
Az északnyugatról délkelet felé haladó, gyorsan vonuló vastagabb felhőtömbök időszakosan zavarják a napsütést. Elszórtan valószínű zápor, helyenként zivatar. Szinte országszerte megélénkül az északnyugati, nyugati szél, melyet...
A gyógynövények fő gyűjtési időszaka nyár elején kezdődik, de már a tavasz beköszöntével is megannyi csodára lelhetünk a természetben. Amellett, hogy jótékonyan hatnak a szervezetünkre, egyszerűen...
Délnyugaton csak lassan csökken a felhőzet, sőt a határ mentén tartósan borult maradhat az ég, ott szemerkélő eső, szitálás még délután is előfordulhat. Másutt fokozatosan gomolyosodik...
A Körös-Maros Nemzeti Park Cserebökény részterületén a tavak és szikkasztók nádszegélyében gyakran találkozhatunk kékbeggyel. Ez a szép tollazatú, nádi énekesmadár március végén, április elején érkezik vissza...
Általában sok napsütés és száraz idő várható a nappali gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhők mellett, de délelőtt az Északnyugat-Dunántúlon a vastagabb fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést, esetleg takarhatja...
2024-ben az aszálynál és a tavaszi fagynál is nagyobb károkat okozott a jégeső. Már az év első hónapjai is komoly kihívások elé állították a növénytermesztőket. Az...
Északnyugat, nyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, napközben a Dunántúlon és a középső tájakon már inkább csak gomolyfelhők zavarhatják a napsütést. Ezeken a vidékeken elszórtan...