A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Budapest Főváros Kormányhivatala és a Pest Vármegyei Kormányhivatal közös közleménye. A hatóságok tudomására...
Minden adott ahhoz, hogy az itthon termelt, értékes bioélelmiszerek bekerüljenek a közétkeztetésbe ahelyett, hogy elhagyják az országot, ráadásul mindez alig kerülne többe a jelenleginél. Rendelkezésre áll...
Naponta több, mint másfél millió ember vesz részt a közétkeztetésben, melynek kiemelt célja, hogy biztonságos és egészséges étrendet biztosítson az érintettekének – jelentette ki dr....
Az MSZR (Mezőgazdasági számlarendszer) első előrejelzésének eredményei alapján 2025-ben jelentősen visszaesett a gyümölcstermesztés Magyarországon: a körténél 17,5, az almánál 47,6,...
Kilenc év után ismét befagyhat a Balaton, de a szakértők óvatosságra intenek a jégre lépés előtt. A kisebb tavak hamarabb...
Európában egyedülálló kettős diplomát szerezhet az a négy hallgató, akik először nyerték el a Debreceni Egyetem és az Amerikai Egyesült...
Az előző szezonban haladta meg először az 50 ezer tonnát a német piacra szállított áru volumene. Marokkó tovább erősítette pozícióját...