Detre László (Nagysurány, 1874. október 29. – Washington, 1939. május 7.): csillagász, akadémikus, a változó csillagok nemzetközi hírű kutatója. 1943-tól ő vezette az Akadémia Csillagvizsgálóját, s...
Kövesligethy Radó (Verona, 1862. szeptember 1. – Budapest, 1934. október 11.) csillagász. Már pozsonyi középiskolás évei alatt új módszert dolgozott ki az állócsillagok parallaxisának kimutatására. A...
157 éve Pierre Janssan felfedezte a héliumot, és elkészítette az első napszínkép-atlaszt. A Földön akkor még ismeretlen elem volt a hélium. A Nap színképéből következtetett az...
148 éve Asaph Hall, amerikai csillagász felfedezte a Mars bolygó két holdját. Asaph Hall amerikai csillagász, aki leginkább arról ismert, hogy 1877-ben felfedezte a Mars két...
A nyár legismertebb és leglátványosabb meteorraja a Perseidák, augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal. Megfigyelésüket azonban több tényező is hátráltatja 2025-ben, az egyik...
Március 11-én közelségbe kerül egymással a Vénusz és a Merkúr sarlója, a bolygóegyüttállás szabad szemmel is megfigyelhető lesz. Ebből az alkalomból a Svábhegyi Csillagvizsgáló rendhagyó nappali...
Február első hétvégéjén, majd a következő napokban is érdemes lesz kimenni a szabad ég alá sötétedés után. Naprendszerünk bolygói ugyanis felsorakoznak az égen, és ez remek...
Különleges égi jelenség tanúi lehetünk a következő napokban: a C/2024 G3 (Atlas) üstökös 160 ezer év után ismét feltűnik az égbolton. A NASA előrejelzései szerint a...
Színpompás együttállás lesz látható az égbolton december elején. Kelet felé tekintve egymás mellett figyelhető meg a vöröses fényben tündöklő Mars bolygó és a Méhkas csillaghalmaz ragyogó...
Roller Mátyás (Üröm, 1840. szeptember 13. – Budapest, 1898. november 8.) tanító majd egyetemi tanársegéd a Pest megyei Ürömben született 1840-ben. Tanítói oklevelet szerzett, majd hat...