Hírek

Különös égi jelenséget láthatunk a hétvégén

Február első hétvégéjén, majd a következő napokban is érdemes lesz kimenni a szabad ég alá sötétedés után. Naprendszerünk bolygói ugyanis felsorakoznak az égen, és ez remek lehetőséget biztosít arra, hogy a Merkúr kivételével az összes bolygót észlelhessük.

Szombat estétől a Merkúr kivételével a Naprendszer összes bolygója megfigyelhető lesz az esti égen – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Napnyugta után az egyre sötétebb égbolton szabad szemmel is látható lesz a Szaturnusz, a holdsarló, a Vénusz, a Jupiter és a Mars, távcsőben pedig a Neptunuszt és az Uránuszt is megtalálhatják az érdeklődők.

Forrás: pixabay.com

Mint írják, a több éjszakán át tartó bolygósorakozóhoz hasonló jelenség az óriásbolygók lassú távolodása miatt legközelebb csak 2040-ben lesz, de akkor sem látszik majd az összes bolygó. A bolygósorakozó február 1-jétől 9-éig jól megfigyelhető lesz, a dagadó Hold napról napra vonul végig a bolygók sora mentén.

A szakemberek szerint február 1-jén már 18 órától érdemes lesz kimenni egy nyugati irányba tiszta kilátást nyújtó helyre, mert délnyugat felé nézve, 25 fokos magasságban már ekkor látható lesz a vakító fehér Vénusz, alatta pedig a háromnapos holdsarló. A holdsarló alatt egy halványabb, narancssárga csillagszerű fénypont is látszik majd, a Szaturnusz. Az ég tetejére nézve, délkeleti irányban a fehér, fényesen vakító Jupiter lesz észlelhető, keleti irányba nézve, 35 fok magasságban pedig a Mars látszik majd fényes, kifejezetten narancssárga csillagszerű testként.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló szakértői kiemelték, hogy egy kézitávcsővel még két bolygót megkereshetnek az érdeklődők. A halványabb, kékes Neptunusz a holdsarlótól balra fölfelé, a Vénusztól pedig balra lefelé helyezkedik majd el, a három égitest egy háromszöget zár be. A sorakozó hatodik bolygója, a halvány, zöldes csillagként felbukkanó Uránusz a Jupiterhez esik majd közelebb, a Fiastyúktól jobbra lefelé bukkanhatnak rá a szemlélők. Február végén ugyan a Merkúr is csatlakozik a sorhoz, így a sorakozó kiteljesedik, azonban a Nap közelsége miatt a Szaturnuszt és Neptunuszt ekkor már nehéz lesz megfigyelni.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján további részletek olvashatók a jelenségről.

agrotrend.hu / infostart.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés