Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Fórián Zoltán

Szerző

Felfelé megy a vajár

Annak kapcsán, hogy a legfrissebb hírek szerint Németországban átlépték a 4 eurót a kilónkénti átadási vajárak, érdemes a hazai vajpiacon is szétnézni. Ráadásul simán, nagyobb viták nélkül sikerült elérni áremelkedést, persze nem olyan mértékűt, amilyet szerettek volna. A kiskereskedelem átvételi árainak emelkedése mindig figyelemre méltó esemény. Ez várhatóan továbbhárul a német fogyasztók felé, de ez még nem egyértelmű. A hazai tejpiacon is láttunk már ellenpéldát.

Hogy miért kell erről beszélni?

Az alábbi ábra elárulja. Pandémia, keresleti hullámhegyek és völgyek ide vagy oda, a tejipar vaj és vajkrém átadási árai semmit sem változtak az elmúlt év eleje óta sem. Talán most elérkezik ennek is az ideje! Az import többségében ugyanis éppen Németországból érkezik.

forrás: AKI PAIR

Az EU szintjén egészen más a helyzet

Az Európai Unió átlagos tejipari vajátadási árai ugyanis a tavaly májusban elért mélypontjuk óta 47 százalékkal emelkedtek idén május 30-ig. Bár ennek bázisa egy pandémiás sokk, a változások hatalmasak. Ebből pedig a magyar fogyasztó egy az egyben kimaradt. Ez pedig az előtte tornyosuló hullámtörő keménységét mutatja. Nevezetesen a kiskereskedelem és az ő üzletpolitikája. Ezt persze érdemes pozitívan felfogni, hiszen a leginkább csak akciók alkalmával változó áraknak nagy szerepe van abban, hogy emelkedik a fogyasztás.

A nagy ingadozást mutató nyugati vajárak mögötti folyamatok megértése érdekében térjünk vissza Németországba! Mivel nagy vajtermelő és a kivitele is jelentős, ott a világpiaci ármozgások is gyorsabban és mélyebben érvényesülnek, mint nálunk. Ráadásul a németek sokkal több vajat is fogyasztanak nálunk, fejenként több mint kétszeresét. Egyébként a franciák még az övékét is duplázzák, és máris 8 kilogramm felett vagyunk. Ez pedig azt jelenti, hogy rengeteg tartalék van még a hazai vajpiacban.

forrás: DG Agri

A magyar fogyasztót nem érik el az ártrendek

Fogyasztói szinten a vaj ára csaknem két éve kis kilengésekkel oldalazik. Csak az érdekesség kedvéért, eközben a margarinárak trendszerűen emelkednek, idén pedig kilőttek. A napraforgó árának emelkedése, ami e mögött van, csak fokozza a kérdés jogosságát: A tejárral miért nem függ össze a vaj ára?

forrás: KSH

A magyar vajpiacnak számos érdekes sajátsága van. Itt van például az az üldöztetés, amit a vaj szenvedett el az elmúlt évtizedekben. Rágalmazási perek zúdultak rá, egészségkárosító hatásokkal vádolták meg és ítélték el. Mára rehabilitációja – „tettestársával”, a tojással – együtt lezajlott, de vannak generációk, akiknél nagyon beégett e bélyeg. Ezzel függ össze másik jellemzőnk, a növényi zsiradékok magas fogyasztása. Margarinból több mint kétszer annyit eszünk, mint vajból. A trend mögött az előbbiek mellett az alacsonyabb ár is megbúvik. Így alakult ki egyébként az is, hogy a jellemző kiszerelés vajból meglehetősen kicsi, 100 grammos. A máshol szokásos 200 és 250 grammos csomagok jobban ösztönöznek a fogyasztás növelésére. Ezt érdemes mindenkinek kipróbálnia.

Vajpiacunk következő nagy kolonca az import. Bár az export nagyon alacsony szintű, az hogy voltak évek, amikor azt tízszeresen meghaladó mennyiségű vaj érkezett az országba, beszédes. Tavaly egyébként „alig” 4,3-szoros volt ez a szorzó. A lényeg, hogy a vajpiac igen örvendetes bővülését egyértelműen az import fedi le.

forrás: KSH

Erste Agrár előrejelzések

  • Várakozásaink szerint, a margarin árának áprilisig látható 16 százalékos idei emelkedése pozitívan hat a vaj iránti kereslet további növekedésére.

  • Kiváló ízével a vaj fokozatosan hódítja vissza a margarintól fogyasztóit. Bár piacunk mérete még a 2 kilogramm egy főre jutónál is kisebb, a növekedés látványos. Ehhez a vajkrémek és az egyre több innovatív újdonság is hozzájárul.

  • A hazai vajpiac mintegy felét az import fedi le. Ebben súlyosan esik latba a kereskedők üzletpolitikája. Viszont most reális esélyt látunk arra, hogy – a pandémiás piacból kikecmeregve – a tejipari átadási árak a korábbiaknál nagyobb emelkedést érjenek el e termékek vonatkozásában is. Ha sikerül a vaj jövedelmezőségét emelni, akkor a fejlesztések jobban a minőség javítása felé tudnának fordulni az „olcsósítás” helyett. Mind tudjuk, hogy ez az alapanyagnál, annak összetételénél kezdődik és vezet el a teltebb ízekhez, illatokhoz, színhez.

  • Az EU vajtermelés éves ciklusának megfelelően csökken májustól a nyár végéig, hogy aztán az év végéig emelkedjen. A vajárak a 21. héten az előző négy hét átlagához képest 1,4 százalékkal emelkedtek.

  • Ebben a hónapban a tejfeldolgozók számára két pályázat is megnyílik. Kisebb fejlesztéseikre egy 50 milliárd forintos, a nagyobb projektek megvalósítására pedig egy 200 milliárd forintos felhívás jelenik meg hamarosan. Itt az alkalom felvenni a kesztyűt a német és osztrák vajakkal szemben.

 

Fórián Zoltán

vezető agrárszakértő

Erste Agrár Kompetencia Központ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés