Új tárolót épített, modern gépeket vásárolt és napelemeket telepített a kukorica és napraforgó vetőmag tárolásával, csomagolásával foglalkozó Prince Job Holding Zrt. az egyik mezőtúri telephelyén –...
A 2024-es pályázati menetrendről, a támogatási feltételek kedvező változásairól, az utóbbi években az agráriumot sújtó nehézségekre választ jelentő, a növénytermesztésben követhető alkalmazkodási stratégiákról is szólt Feldman...
A hatékony fejlődéshez és a kertészeti ágazat megújításához kikerülhetetlen az integráció. Ehhez pedig a pályázati lehetőségek hatékony kihasználása szükséges. Éppen ezért továbbra is fenntartjuk a kertészeti...
A ködfoltok feloszlanak, de északnyugat felől hidegfront érkezik, így a kezdeti fátyolfelhős, napos időt követően vastagszik a felhőzet, a nap folyamán átmenetileg beborul az ég. Északnyugatról...
A csapadékzóna elvonulása után naposabb, szárazabb idő várható a jövő hét nagy részében, majd a hét végén ismét többfelé kell kisebb esőre, záporra készülni. A hőmérséklet...
Az gazdatüntetések nyomására az Európai Bizottság döntött, a magyar gazdák szolidaritást vállaltak a kormányaik ellen tüntető nyugati társaikkal, az Agrotrend Csoport által alapított Az Év Agrárembere...
A magyar kormány elismeri a hazai agrárium jelentőségét: idén is biztosítottak az agrártámogatások, amelyek jelentős lendületet adnak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődésének Csongrád-Csanád vármegyében is...
(A gyorsteszt a Profi Magazin 2020/2. számában jelent meg.) 2019 szeptemberének végén a Husqvarna két újdonsággal is robbantott az újonnan kifejlesztett „Epos Technology” segítségével. Ez kiküszöböli...
Az elismerés célja, hogy olyan gazdálkodók és agrárszakemberek munkáját ismerje el, akik rendkívüli teljesítményükkel, ötletgazdagságukkal, céltudatosságukkal és elköteleződésükkel sokat tesznek a mezőgazdaságért – írta Dr. Nagy...
Az Európai Unióban az egy főre jutó települési hulladék mennyisége 513 kilogramm volt 2022-ben, 19 kilogrammal, azaz 4 százalékkal kevesebb, mint 2021-ben (532 kg); Magyarországon a...