Gazdálkodás

Kevesebb nyers tejet exportálunk

A CLAL szerint a világ tejtermelése a 2021 szeptembere és 2022 augusztusa közötti csökkenést követően mérsékelten emelkedni kezdett.

A Rabobank szerint a növekedést 2023 első fél évében a gyenge bázis mellett az EU és az USA termelésbővülése tette lehetővé, míg Óceániában és Dél-Amerikában csökkenés figyelhető meg, írta a Magyar Állattenyésztők Szövetsége. A száraz időjárás meghatározó jelentőségű lehet a tejtermelésre Dél-Amerikában és Európa egyes részein, melynek következtében az árak emelkedésére lehet számítani 2023 harmadik negyedévében és 2024-ben.

Fotó: wikimedia

EURÓPAI UNIÓS TENDENCIÁK

Az Eurostat adatai szerint az Európai Unió tejfelvásárlása 2022-ben stagnált, a 2022. decemberi tejhasznú tehénállománya 0,7 százalékkal, a tehenek élősúlyban kifejezett vágása 2,7 százalékkal, az üszőké 0,4 százalékkal csökkent. A közösség 2023 első négy havi tejfelvásárlása 0,8 százalékkal nőtt, míg az első három havi tehénvágása 1,6 százalékkal, az üszőké 5,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az Európai Bizottság március végi előrevetítése szerint az Európai Unióban a csökkenő nyers tejár és magas takarmány- és egyéb inputköltségek miatt a tehenek vágása növekedhet 2023-ban. Az EU tejhasznú tehénállománya 2023-ban 1 százalékkal csökkenhet, a tejhozam 0,8 százalékkal javulhat, ami a tejtermelés 0,2 százalékos csökkenését teheti lehetővé.

HAZAI TENDENCIÁK

A KSH adatai szerint Magyarországon a tejfelvásárlás 2,2 százalékkal 1700 ezer tonnára, a teljes zsírtartalmú nyers tej kivitele 10,9 százalékkal 237 ezer tonnára csökkent 2022-ben az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

agrotrend.hu / MÁSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szakmai partner
Nyakas Farm
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés