Keresés
Close this search box.

Kertészet

Regény vagy paszuly?

A kert a tisztánlátás és a bölcsesség színtere, egyben a titokzatos állandóság terepe, amely mindent túlél – olvasom a Kortárs Kiadónál megjelent Nagy almáskönyvben. A pomológia a gyümölcsészet tudománya, amelyet Ambrus Lajos jókedvvel és nagy szeretettel művel.

– Hol és milyen környezetben írta az almáskönyvet?
– Vas megyében, Kemenesalján élek, Berzsenyi Dániel szülőfalujában. Negyven évvel ezelőtt, amikor megvettük a romos, törpeoszlopos tornácos házat a faluvégen, egyértelmű volt, hogy olyannak kell visszaépíteni, amilyennek háromszáz éve épült. A népi-kisnemesi építészetnek műemléki gyöngyszemén túl itt van az én Tündérkertem – az almagyűjteményem. Minden növényét én ültettem, minden fáját én plántáltam ennek a birtoknak, és ahol tudom, hirdetem is, hogy ez nemcsak gazdaságtan, ökológia, bio­lógia, valamiféle vergiliusi bukolika, hanem más, emelkedettebb létforma is. Nem messze tőlünk a Kis-Somlyó hegy, ahol szőlészkedem, borászkodom. Gazdálkodó életforma az enyém – sok könyv között.

Ambrus Lajos egyházashetyei kertjében (Fotó: Vas Népe/Szendi Péter)

– Honnan ered a zöld iránti szenvedélye?
– Azt a világot kerestem, amely régi ugyan, elveszett, de azért élhető. Amely némely vonatkozásban gyerekkoromra emlékeztet. Azokat a gyümölcsfákat, amelyek gyulai nagyapám kertjében álltak. Batul almát, sóvári almát, rozmaring almát, gyöngykörtét, de nem találtam egyiket sem. Utánajártam ennek az eltűnő örökségnek, mondhatni, mélyre szálltam az emlékezet kútjába – utazás volt ez időben és a lélek történetében is. Közben talán megértettem: a vágyott cél valójában nem más, mint hogy a gondolkodás és szemlélet segítségével visszataláljunk a magunk „édenkertjébe”, amelyből eredetileg kiűzettünk. Mert azt keressük: a paradicsomi kertet, amely maga a sokszínű élet.

– Megtalálta vagy megteremtette magának a vágyott idillt?
– Kemenesalján, távol a nagyvárosoktól, az ipari környezettől, viszonylag idilli a táj. Németh­ László a színeket, az éter kékjében lebegő bazalthegyeket és a kék kötényű kemenesi népet magasztalta, amikor meglátogatta Berzsenyi Dániel szülőházát. „Kemenesalja… a legszebb kultúrtáj” – írta esszéjében, amelyben Berzsenyi költészetét, a bukolikus tájat és a görög lírai mértéket megidézi. Hamvas Béla ezen a tájon, Délnyugat géniuszában vélte felfedezni azt az oldottságot, derűt és nyugalmat, amellyel az aranykort szoktuk jellemezni. A Dunántúlon a levegő is más, élénkebbek a színek – írja –, s ha lepillantunk a Somlóról déli irányba, azt hihetnénk, hogy Itáliában vagyunk. Végső következtetése, hogy Kemenesalját a hagyományai és a hely szelleme inkább Athénhoz, mintsem Budapesthez kötik. Ami elénk tárul itt, az közelebb áll a görög tájhoz, az emberi kultúra bölcsőjéhez. De hogy átérezzük ezt, ahhoz szorosabb, személyesebb viszonyba kell keveredni az élővilággal. Az én életemben ez a lassú önformálás akkor következett be, amikor idekerültem Egyházashetyére, és fölfedeztem a tájat. A hegyet, a követ, a vizet. És jöttek a kérdések: hova lettek régi kertjeink? Elfelejtettük, kiirtottuk őket?

– Hogyan talált rá azokra az elfeledett gyümölcsfajtákra, amelyek a Nagy almáskönyvben szerepelnek?
– Az ismerkedés elméleti szakaszában átnéztem az idevonatkozó, nehezen fellelhető irodalmat. Timon Béla professzorral indultam gyűjtőutakra, majd Erdélyi János rendező barátommal készítettünk filmsorozatot, felkutatva a Kárpát-medencei régi gyümölcsösök maradványait. Sorsszerű volt a találkozásom Kovács Gyula erdésszel és Szarvas József színésszel, akikkel megalakítottuk a Tündérkert mozgalmat, és felhívást tettünk közzé gyümölcsfajtáink megmentésére. A Kárpát-medencében mára közel 450 ilyen önszerveződő Tündérkert létezik.

A pórszombati, illetve Medes-hegyi Tündérkert-gyűjtemény európai szinten is az egyik legjelentősebb génbank, amely 3500 régi gyümölcsfajtát tartalmaz. Kovács Gyula barátom önfeláldozóan gondozza. Én meg amit csak tudtam, azt leírtam 420 oldalon, hogy az érdeklődő olvasó tájékozódni tudjon egy elveszni látszó világban. S noha magam közvetlenül nem oltok, vagyis faiskolaszerűen nem szaporítom a fajtákat, lényegében az a profán szándék vezet, hogy az „egyengyümölcsök” globális és számomra érdektelen világában a természet gazdagságából és sokszínűségéből legalább egy szemernyit fölidézhessek. S persze az, hogy alakuló hetyei gyűjteményes kertemből, mint a régi pomológus atyák, „egynehány ojtóvesszőt” én is felajánlhassak az érdeklődőnek.

– Nemrégiben láttam, hogy a Nemzeti Színház falait a Nagy almáskönyv illusztrációi díszítik. Lajstromba szedte a régi magyar fajtákat és a róluk szóló irodalmat, bemutatja kiváló gyümölcsészeinket, és anekdotákkal fűszerezi tárgyát. Milyen műfajba sorolná a munkát, amely két vendégszöveget, Szávai Márton székely és Kovács Gyula göcseji összefoglalóját is tartalmazza?
– A Nagy almáskönyv kevert műfajú szöveg­irodalom, amely a fajták sokféleségének leírásán át a teremtés dicséretéig vezet. Ilyen értelemben breviárium, növénytani és lelki kalauz egyben. Ráirányítja a figyelmet külső és belső „kertjeink” gondozására, többek között Lorántffy Zsuzsanna kertjeire, amelyek amellett, hogy híresek voltak a maguk idejében, a lélek belső állapotáról is érvényes jelzéseket küldtek. A tudományos igényű leírásokat anekdoták egészítik ki Weöres Sándor, Berzsenyi Dániel vagy Jókai Mór életéből. Utóbbi följegyzi például, hogy svábhegyi kertje kialakítása során tövis fúródott a körme alá, amelytől jobb keze annyira meggyengült, hogy az aznapi írói penzumát nem tudta teljesíteni. Ez a sérülés 1853-ban történt, amikor a Pesti Napló folytatásokban közölte a Kárpáthy Zoltán című regényt. Kapott is a fejére a lapszerkesztőtől, Török Jánostól: „Hallja az úr! Vagy regényt írjunk, vagy paszulyt öntözzünk!” Így aztán Jókai úr, hogy szét ne tépje valami vad oroszlán Török szerkesztő képében, a következő folytatást már jobb kéz híján ballal írta meg. A Nagy almáskönyv hitem szerint a minőségi életről szól, amelyről Németh László úgy tartotta, hogy az nemcsak az értelemben, hanem az egész biologikumban akar visszhangot kiváltani. Mert mindez együtt magatartás, életvitel és emberi atmoszféra is.

agrotrend.hu / Magyar Nemzet, Tóth Ida

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés