Keresés
Close this search box.

Kertészet

Kertbarátok metszették a gyümölcsfákat

Nagy érdeklődés kísérte a Szekszárdi Dicenty Dezső Kertbarát Kör a 47-ik ünnepi szőlő és gyümölcsfák metszési bemutatóját. A rendezvényt március 9-én, szombaton délelőtt tartották a szekszárdi református templom kertjében, a Kálvin téren.

Az ünnepi köszöntő alkalmával a kertbarát kör női tagjait egy szál rózsával köszöntötte Ferenc Vilmos, a Dicenty Dezső Kertbarát Kör elnöke. Ezt követően dr. Kaszó Gyula református lelkész, a rendezvény házigazdája bemutatta a kiváló kertet, ahol ezután szőlő és gyümölcs metszési bemutatót tartottak. A szőlő metszését ifj. Márkvárt János, a gyümölcsfák metszést pedig Kulcsár László, a kertbarát kör tagja mutatta be, illetve mindketten értékelték az elmúlt év ezzel kapcsolatos viszontagságait is.

A jó hangulatú bemutatón a kertbarát kör nyertes borait kóstolhatták meg a megjelentek a felszolgált pogácsa mellé.

A következő összejövetelre április 12-én, pénteken a Babits Mihály Kulturális Központban tartják, amikor Dicenty Dezső születésének 145-éves évfordulóján ünnepi megemlékezésére kerül sor. A következő rendezvényen tudományos előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők, majd ezt követően Dicenty Dezső emléktábláját koszorúzzák meg – hívta fel a tagság figyelmét Ferenc Vilmos.

Forrás: pxhere.com

Negyvenhét éve alakultak

A Szekszárdi Dicenty Dezső Kertbarát Kör 1977-ben alakult. Ferenc Vilmos ebben az évben tért vissza  pincemesterként – egy kis kitérő után – Szekszárdra.

– Azt mondták, itt egy fiatal mérnök, vegye a kezébe a szervezést, készítsen programokat. Ennek immár 47 éve, és a Dicenty Dezső Kertbarátkör ma is rendkívül népszerű. Úgy gondolom, ebben szerepet játszik az, hogy a mai napig rengeteg programot szervezünk, amelyeket a tagság igényel, például közös borünnepeket, borversenyeket, metszési bemutatókat. Sok civil szervezet azért hal el, mert nincs, ami összetartsa a tagságát, nincsenek jó közös programjaik – nyilatkozta korábban Ferenc Vilmos.

agrotrend.hu / teol.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés