Keresés
Close this search box.

Állattenyésztés

Események

Tisztújító küldöttközgyűlést tartott az MJKSZ

Az MJKSZ Alapszabálya szerint a Szövetség vezető szerveinek megbízása meghatározott időtartamra, négy évre szól. Ezt követően a Szövetség vezető szerveinek tagjait és tisztségviselőit a Küldöttközgyűlés választja meg. Az idén esedékes választáson a 63 szavazni jogosult küldöttből 61 jelent meg, ami 97%-os, rekord arányú részvételt jelentett.

A megjelenteket dr. Feldman Zsolt, a rendezvény egyik díszvendége üdvözölte. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára beszédében elemzést adott az ágazat helyzetéről és jövőbeni lehetőségeiről.

Forrás: mjksz.hu

Ezt követően Dákay Ildikó, a Magyar Államkincstár osztályvezetője az ágazatot érintő támogatásokról, illetve azok várható alakulásáról beszélt.

A leköszönő elnökség nevében Juhász Pál, tenyésztési alelnök köszöntötte a küldöttközgyűlés részvevőit és vendégeit. Beszédében összefoglalta a vezető testület eddigi, mintegy három évtizedes munkáját, és megfogalmazta azokat az alapvetéseket, amelyek mentén a következő elnökségnek dolgozni javasol. Tekintettel arra, hogy Juhász Pál a jövőben nem kíván tisztséget vállalni, átvette a levezető elnök szerepét.

A küldöttközgyűlés nyílt szavazással elnöknek választotta Holló Mátyást, tenyésztési alelnöknek Földi Gyulát, termelési alelnöknek pedig Csomai Gézát.

A megválasztott elnökségi tagok:

Juhtenyésztő rendes tagok:

dr. Annaházi László (Békéscsaba), Eszterhai Csaba (Bakonygyepes), Földi Gyula (Mátranovák), Győri Zsolt (Hajdúböszörmény), Harangi Sándor (Hajdúszoboszló), Holló Mátyás (Uszód), Kozmér László (Szajk), Minárovics Máté (Törtel), ifj. Molnár Béla (Soltvadkert), dr. Oláh János (Debrecen), Perge László (Debrecen).

Juhtenyésztő társult tagok:

Csomai Géza (Balatonalmádi), Kovács Viktor (Szentes), Magyar Gergely (Bükkszentmárton), Papp Zsolt (Tószeg)

Kecsketenyésztő rendes tag:

Hertlik Máté (Piliscsév)

Kecsketenyésztő társult tag:

Tóthné Csáki Zsófia Ida (Szentistván)

A megválasztott felügyelőbizottsági tagok:

dr. Hetényi Tamás (Nógrád) – elnök, Gém László (Balmazújváros), Horváth Milán (Perkáta), Kádas Antal (Túrkeve), Újvári Bence (Balatonfőkajár)

agrotrend.hu / MJKSZ

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés