Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Természet

Négy kölyökgólyát mentettek ki egy újfehértói fészekből

A szülőpár egyik tagja elpusztult és ezért az “apa” már nem tudta volna felnevelni a kicsiket.

Tavaly kicsit korábban, ugyanebből az újfehértói fészekből kellett tojásokat menteni, idén pedig ugyancsak a szülő pusztulása miatt négy pici gólyát mentettünk – írják a mályi madármentők.

A Bird Rescue Facebook-bejegyzésében leírják, hogy a kicsik akkor már egy napja nem ettek, mert az apa nem tudta táplálni őket. Azt is közölték, hogy felnevelik a kölyköket és nyár végén szabadon engedik majd őket.

Amúgy a közismert gólyavédő, Áncsán Mária kért segítséget és ő írta le érzelemdúsan a kis gólyák helyzetét. Vasárnap fogott gyanút, mert “furcsa módon, csak egy ücsörgő szülőt, és a csendesen sivalkodó piciket lehetett hallani időnként, egy kelepelés nem törte meg a csendet, mint máskor”.

Másnap hajnalban döntött úgy, miután az anyagólya nem tért vissza, hogy szól a madármentőknek. Madárszívvel etették meg őket, miközben az apa (Gerzson) a mentés alatt végig a fészek körül körözött,

majd elment, a mentés után egy fél órával visszatért, szívszorító volt, ahogyan kereste a kicsinyeit, nézelődött lefelé a fészekből, mintha kiestek volna.

“El nem tudom képzelni, mire gondolhatott, de még zavart szegénykém, olyannyira, hogy öklendezett is valamit megint a fészek közepére, majd feleszmélve visszavette, és elrepült enni” – olvasható a gólyamentő posztban.

agrotrend.hu / infostart.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés