Természet

Tovább erősödik a természetvédelem az Őrségi Nemzeti Parkban

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság 7 kiemelt projektet valósít meg 4,3 milliárd forint értékben a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusznak köszönhetően. A beruházások eredményeként 1186 hektár Natura 2000 területen javulnak a természeti értékek megőrzésének feltételei.

A most induló fejlesztés 190 millió forint összegben a természetvédelmi őrszolgálat terepi jelenlétét és a munkavégzés feltételeit erősíti – hangsúlyozta Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára szerdán, az Őriszentpéteren megrendezett projektnyitó eseményen.

Forrás: kormany.hu

A természetvédelem alapja a szakemberek napi terepi munkája, amely nélkül elképzelhetetlen a védett élőhelyek és értékek megóvása. Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy Magyarország 1922-től alkalmazta az első fizetett, független természetvédelmi őrt, Gulyás Józsefet a Kis-Balatonnál. A Természetvédelmi Őrszolgálat pedig 1972-ben, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság alapításával jött létre öt fővel. 1993 óta a természetvédelmi őrök már széleskörű köztisztviselői intézkedési jogosultságokkal is rendelkeznek. Jelenleg 240 fő gondoskodik országszerte 849 ezer hektár védett természeti terület, 2 millió hektár Natura 2000 terület, védett növény-, állat- és gombafajok, valamint 65 ezer nyilvántartott régészeti lelőhely őrzéséről, felméréséről, nyilvántartásáról, bemutatásáról és helyreállításáról.

Az államtitkár kiemelte, a hatósági őrzés célja elsősorban a megelőzés, nem a szankcionálás, feljelentés csak súlyosabb esetekben születik, például szándékos ragadozómadár-mérgezés, falopás, illegális terepkerékpározás vagy gombagyűjtés kapcsán. A természetvédelmi őrök tevékenysége jóval túlmutat az őrzésen, zoológiai és botanikai adatgyűjtést, védett területek állapotfelmérését, terület- és vagyonkezelést, projektekben való részvételt, környezeti nevelést, bemutató munkát végeznek, valamint kapcsolatot tartanak a helyi lakossággal és gazdálkodókkal is.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságnál jelenleg 13 fő természetvédelmi őr lát el szolgálatot a 26 500 hektáros területen. „A természetvédelmi őrzés és a tájegységi jelenlét hatékonyságának növelése az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén” című projekt célja, hogy modern eszközökkel, infrastruktúrával tegye hatékonyabbá a munkát 190 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével. Az őrszolgálat jelenleg 9 gépjárművet használ 12 őrkerülethez, ezért most még 7 platós terepjárót és 1 személygépjárművet szereznek be.

A beruházás keretében további eszközök érkeznek, utánfutó, elektromos kerékpárok, testkamerák, vadkamerák, éjjellátók, drónok, fényképezőgépek, mobiltelefonok, távcsövek, spektívek, notebookok, halászgép, projektor, teleszkópos létrák, kenuk, tanösvény-karbantartó gépek, traktor, szárzúzó, hatósági táblák. Ezek javítják a terepi adatgyűjtést, monitorozást és területkezelést. Az eszközökön túl szakmai programokat, eseményeket is lebonyolítanak majd a szakmai tudás bővítése, tapasztalatcsere érdekében.

Rácz András beszélt arról is, hogy a tájegységi elérés növelése érdekében ismeretterjesztő újság kiadását is tervezik több számban a projekt megvalósítási időszaka alatt. A lakosságot így tájékoztatják majd lakóhelyükkel és a térséggel kapcsolatos aktualitásokról, szabályokról, fontos közérdekű információkról, melyeket az újság hiányában nem biztos, hogy megismernének és eljutna hozzájuk.

agrotrend.hu / Agrárminisztérium
Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
[koikaam_search]