Természet
Télen is varázslatos gombák borítják az erdőt
Ismeri a téli fülőkét? Találkozott már közönséges süngombával? Tudta hogyan fest a lepketapló?
A Körös-Maros Nemzeti Park területén például, a szabadkígyósi kastélyparkban és a kígyósi nagyerdő tanösvényén megtalálhatjuk a közönséges süngombát (Hericium erinaceus). Ez a faj – amit egyébként oroszlánsörény-gombának vagy majomfejgombának is neveznek – azért különleges, mert inkább emlékeztet Pom Pomra, mint egy gombára, se kalapja, se tönkje nincsen, lelógó „tüskéi” viszont vannak. Van, hogy még decemberben is lehet vele találkozni, bár a korábbi években november tájékán eltűnt a hideg miatt. Kedvező hőmérséklet és páratartalom esetén jó nagyra is megnőhet, de találkozhatunk kisebb példányokkal is. A fehér hajzuhatagra emlékeztető gomba volt már az Év gombája is, 2018-ban.
A téli fülőke (Flammulina velutipes) nevéből nem nehéz kikövetkeztetni, hogy nem nyári fajról van szó. Valójában nemcsak szigorúan véve télen, hanem szeptembertől áprilisig nő lombos fák törzsén, illetve korható fákon is. A termőtestek sárgák, csoportosan jelennek meg szinte bárhol: erdőkben, folyópartokon, kertekben és parkokban. A fülőke kalapja 2-8 cm átmérőjű. Érdekesség, hogy enyhe halszaga lehet, ami főzés hatására megszűnik.
Már messziről virít a fákon az aranyos rezgőgomba (Tremella mesenterica), ami a nevéhez híven tényleg aranyos, pontosabban sárga színű, idősebb korában halványabb, a felülete kissé fénylő. A termőtest tekervényes, fodros, húsa kocsonyaszerű. Lehullott ágakon, korhadó faanyagon fedezhető fel. Egész évben láthatjuk (főként csapadékos időszakokban), de talán a téli erdőben a legfeltűnőbb. Nem mérgező, de nem nagyon érdemes megkóstolni.