A változatos növény- és állatvilág jelentőségére, az ökológiai gazdálkodás és a természetes élőhelyek jótékony kapcsolatára hívja fel a figyelmet hazánk legnagyobb fenntartható mezőgazdasággal foglalkozó kutatóintézete. Az...
Költési időszakon kívül, szeptembertől áprilisig indokolt esetben kormányhivatali engedéllyel eltávolíthatók a fészkek. A magyarországi fecskefajok állománya az elmúlt években drasztikus fogyásnak indult, ezért a fecskéket és...
A madarak agya a testméretükhöz képest nagyobb lett az utóbbi 70 millió év evolúciós változásainak eredményeként – derült ki egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálatából, amelyhez kapcsolódóan a...
Vándorló madaraink között a gyurgyalag az egyik legkésőbb visszatérő faj. A Körös-Maros Nemzeti Park Maros-ártér részterületére május elején érkeztek vissza az első költőpárok. A gyurgyalag a...
Tojásból nevelték fel tudósok az igen ritka kékszemű galambocska egy példányát. Tudósoknak sikerült egy tojásból kikeltetni, életben tartani és felnevelni a világ egyik legritkább állataként számon...
Aki találkozik egy-egy példánnyal, aránylag könnyen megörökítheti, ugyanis a lepke nem félénk. Cseppet sem szokványos jelenségről tudósítottak egy Facebook csoportban. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy...
A környezeti hatások a leggyakoribb okai, de öntözési problémák, kártevők és betegségek is állhatnak a háttérben. Amikor meglátod a paradicsomlevél felkunkorodását, ne ess pánikba. Ellenőrizd gyakran...
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a szőlőiskolát üzemeltetők figyelmét a hivatal honlapján elérhető új nyomtatványra. A Nébih a ‒ többpéldányos, papíralapú űrlap helyett használható ‒...
A Wine Barabas családi pincészet Ördöngösfüzesen készíti különleges aromájú borait. Az édesapa, Barabás Stefan 1990-ben kapta vissza földjeinek egy részét, és azonnal másfél hektár szőlőt telepített...
Kétféleképpen is megközelíthetjük a kérdést: gondolhatunk arra, hogy mennyi ideig tartható el egy palack bor felbontás nélkül, és arra is, hogy felbontás után mennyi ideig áll...