Természet

Kevesebb ragadozó madár telel a Kis-Sárréten

Ezen télen a szokásosnál kevesebb ragadozó madár –egerészölyv, kékes rétihéja, vörös vércse – telel a Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét részterületén.

Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park / Tóth Imre

Az ok abban keresendő, hogy a több ragadozó madárnak is táplálékul szolgáló apró rágcsálók, ezen belül is a mezei pockok száma elmarad az átlagostól, bár már lassú növekedést mutat. Így a rájuk vadászó egerészölyvek, kékes rétihéják és vörös vércsék száma is kevesebb az ilyenkor megszokottnál. A kékes rétihéja ilyen szempontból jó indikátor, az egyik évtizedek óta ismert éjszakázóhelyen december közepén mindössze 15 példányt számoltunk, tavaly hasonló időszakban ennek háromszorosa is előfordult.

Az északi tundrákról idelátogató gatyás ölyvből a nagyobb pusztafoltokon egy-egy példány rendszeresen szem elé kerül.  A nagyobb testű, illetve ritkább ragadozók közül rétisasból 20-25 példány között mozog a jelenlegi állomány, ez megfelel az átlagosnak. Főként a halastavakon és egyéb vizes élőhelyeken találkozhatunk vele, mivel fő táplálékát a különböző vízimadarak és halak jelentik.

A korábban erre a tájra kevésbé jellemző parlagi sas egyre gyakrabban kerül szem elé, jelenleg is 4-5 példány mutatkozik rendszeresen. A hazánkban csak néhány helyen áttelelő fekete sas október vége óta nálunk időzik. A halastavakon rendszeresen előfordul egy-két vándorsólyom is, itt ilyenkor fő tápláléka a seregély és a dankasirály, de a nagytestű madarakon kívül szinte bármit megeszik.

Az elmúlt években az enyhébb teleknek is köszönhetően egyre gyakoribb látvány az áttelelő barna rétihéja. Most 10-12 példány rendszeresen vadászik a vizes élőhelyeken és azok környékén. Szinte kizárólag tojó példányok maradnak itt. Az utóbbi években egyre ritkább vendég nálunk a kis sólyom, eddig mindössze egy példányt sikerült megfigyelni, ellentétben a gyakran szem elé kerülő karvalyokkal, melyek szép számban követik az északról hozzánk érkező énekesmadarakat.

A kiemelt kép forrása: Körös-Maros Nemzeti Park / Marik Pál

agrotrend.hu / Körös-Maros Nemzeti Park

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés