Természet
Árvaszúnyog-rajzás borítja be a Balaton környékét
Rászállnak mindenre, idegesítő a jelenlétük.
Akik az idén a Balaton közelében nyaraltak, azok megtapasztalhatták, hogy az esti, éjszakai és a kora reggeli órákban a furcsa lények mindent beterítettek. Rengeteg az árvaszúnyog, soha nem volt még ennyi belőlük, írta a Tolna vármegyei hírportál.

Forrás: wikipedia.hu
A helyiek és a nyaralók beszámolói szerint a Balaton partján sok helyen szinte nem lehet megmaradni a rengeteg árvaszúnyogtól.
Mi okozza a tömeges rajzást?
„Az árvaszúnyogok idei első generációjának rajzása júliusban véget ért, azonban a lerakott petékből kikelő második generáció továbbra is folyamatos rajzásokat produkál még szeptemberben is. Ennek oka az, hogy a Balatonban továbbra is magas az algakoncentráció, a víz pedig egyenletesen meleg”
– részletezte a portál megkeresésére dr. Vörös Géza szekszárdi szakmérnök, aki kiemelte, hogy az árvaszúnyog lárváinak mennyisége szoros összefüggésben áll az algásodás mértékével. A másik nagy tápanyagterhelő tényező a horgászok által a vízbe szórt etetőanyag egyre növekvő mennyisége – mondta a szakember.
Nem csíp, mégis nagyon zavaró
Az árvaszúnyog nem csíp, nem szív vért, de mégis sokakat zavar. Szelektív irtása rajzáskor nem lehetséges: a csípőszúnyogokra használt piretroid rovarölő készítményeket szigorúan tilos élővíz közelében alkalmazni, mert a teljes vízi életközösségre végzetes hatással lennének.
„Jelenlétükön túl semmi veszélyt nem jelentenek ránk”
– mondta dr. Vörös Géza.
