Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

profimagazin

Technika

Miért választja valaki egy életre a “kéket”?

A rendszerváltás itthon a mezőgazdaságban is mindent átalakított: új gépek, új elvárások, sosem látott technológiák érkeztek. Azonban történhetett bármi, Kovács Bálint hűséges maradt a gazdálkodáshoz. A TSZ után vállalkozásba fogott, a pátyi családi birtok pedig együtt fejlődött, változott a magyar piaccal. Egy dolog azonban az évtizedek alatt ugyanolyan állandó maradt, mint a földművelés szeretete: a New Holland mezőgazdasági gépek iránti rajongás. A mezőgazdász az első MTZ és Zetor után minden feladatra „A kéket” választotta. A tapasztalatait pedig mindig őszintén megosztotta a helybéli gazdatársakkal is, sorra csábítva át őket a márka táborába. Így gyakorlatilag már a felkérés előtt is márkanagykövet volt, míg 2012-ben ő lett az első, aki hivatalosan is betölthette itthon ezt a pozíciót. A megtett útról, gépparkjáról kérdeztük.

Azon, hogy milyen mezőgazdasági gépet használunk, rengeteg múlik. Ma, mikor szinte már csak irányítói feladatokat látok el a családi gazdaságunkban, és ennyi évvel a hátam mögött a februári visszavonulást tervezgetem, még mindig be-beülök a gépjeinkbe és kimegyek a földekre. Ilyenkor meg is szokták kérdezni tőlem: »De minek mész még ki?« Mert nagyon jó. Jó géppel ez a munka szerelem. Nem úgy gondolunk a munkára, hogy »Na, már megint kell«, hanem, hogy »Mikor lehet újra?« Megyünk, csináljuk, mert élvezzük. — Kovács Bálint szerint ez még csak a sor eleje, de már ebből is látszik, milyen fontos a gépválasztás a termelői munkában.

A pátyi mezőgazdász, aki 1996-ban a TSZ megszűnése után kezdte el saját útját járni vállalkozásával, azzal, hogy traktornyeregbe szállt a szarvasmarha ágazat vezetése után, kiemeli: „De ehhez olyan gép kell, ami ezt lehetővé is teszi!” Mire gondol ezalatt gazdálkodóként? Legyen a gépnek kiemelkedő komfortfokozata, nyújtson sokat a gépkezelőknek, családtagoknak, mert egész nap ebben dolgozunk. Legyen intelligens felszereltségű a precíziós gazdálkodáshoz, mert így lesz hatékony a munka. 

„A gazdálkodásban az időjárásra semmi ráhatásunk sincs, a terményárakra szinte semmi. Viszont ha tudunk spórolni az inputfelhasználáson, az már a zsebünkben marad. Ezért kell a robotpilóta, ezért kell szakaszolórendszer. Ezért kellenek azok a gépek, amik képesek ezt a tudást kiaknázni. Számunkra ezek a New Holland gépek. Mert mindezt egyszerre megadják. Tudást, megbízhatóságot, amivel kevesebb üzemidővel, kevesebb inputanyaggal, nagyobb teljesítménnyel dolgozhatunk. Nekünk ez ad versenyelőnyt a mezőgazdaságban, és akiknek szolgáltatunk, azok azért dolgoznak velünk, mert tudják, ezzel a technológiával ez a plusz nekik is elérhető.” De hogyan jutottunk ide, mit is csinál pontosan egy márkanagykövet, és milyen gépparkkal teszi mindezt? Ezzel folytatjuk!

New Holland flottaépítés a kezdetektől egy családi gazdaságban

Kovács Bálinték családi gazdaságának székhelye Pátyon található. Földjeik öt környező faluban (Biatorbágyon, Pátyon, Zsámbékon, Tökön és Telkiben) terülnek el, saját tulajdonban ma 350 hektár van. Ezt szolgáltatással egészítik ki — 1200 hektáron béraratással, 1000 hektáron pedig vetéssel. „Amikor a szövetkezet megszűnt, el kellett döntenünk, hogy mivel foglalkozunk. Felsőfokú mezőgazdasági végzettségem van, a földeket a családban én örököltem, a kárpótlással is éltünk, így viszonylag nagyobb terület állt rendelkezésünkre. Egyértelműnek tűnt, hogy a gazdálkodásba vágjunk bele. Azonban megvoltak ennek a maga kihívásai. Én a középiskolás éveimet leszámítva ugyanis sosem ültem traktoron. Kocsit vezettem, ami teljesen más világ. Főleg, ha valakinek egyedül egy MTZ-je van, amikor nekifog. Szinte megbolondultam, hogy bármit teszek, egy ilyen gép nem megy gyorsabban 7 km/óránál. A kollégák biztattak: menni fog ez, csak meg kell szokni. Ugyan kellett hozzá néhány év, de igazuk lett, sikerült.”

Ahogy fejlődött a gazdaság, Kovács Bálinték szerettek volna nagyobb traktorra váltani ez eredeti gép helyett. Azonban a keleti blokk széthullása miatt mind a szlovák Zetor, mind a lengyel Ursus csődbe ment. „Végül csak valami buherált erőgépet tudtunk beszerezni, ami ugyan erősen Ursusnak tűnt, de Zetor felirat volt rajta. Mondanom se kell, hogy ez felszereltségben még csak nyomokban sem emlékeztetett a mai erőgépekre. Se klíma, se légrugós ülés nem volt bennük, a robotkormányzás pedig még nem is létezett. A fiam ekkor lehetett úgy hat éves, és egyre jobban érdekelte ez az egész — a mezőgazdaság, a gép. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy a fiatalok életébe úgy lehet becsempészni a mezőgazdaságot, ha jó gépeink vannak. Ha látják, hogy egy traktorba a munka elején tiszta ruhával lehet beülni, majd ugyanígy lehet kiszállni a munka végeztével. Épp ezért mit lehetett csinálni? Szereztem egy autó légkondit, amit feltettünk a Zetor tetejére, egy autógyártól pedig szereztünk egy légrugós ülést. Az élet így átmenetileg a Zetorban is jobbra fordult, de tudtam, hogy rendes megoldás kell. Egy olyan gépmárkára van szükség, amire építhetünk. Ekkor kezdtek el szerencsére itthon is megjelenni az első modern traktorok, amikből nekem dizájnra és tudásra a New Hollandok tetszettek meg. Először, mikor érdeklődtem az akkori márkakereskedőtől,
bár ígérték, nem jöttek ki. De nem adtam fel.

Elmentem egy kiállításra, ahol személyesen is jeleztem, hogy érdekel, így egy nappal később otthon is felkerestek, hogy milyen traktort vásárolnék. Az első választottam végül egy New Holland G 240-es lett. Elmentem a feleségemmel a márkakereskedésbe, akinek azt mondtam, hogy csak nézelődünk. Beültem, kipróbáltam, majd úgy szálltam ki, hogy megvettem. Ezt az irodában a feleségemnek is mondtam. Ekkor nem szólt semmit. Később az autóban sírdogált is kicsit, hogy miből fogjuk kifizetni. De tudtam, mit tud a gép, így szerencsére már konkrét terveim voltak erre. Ezek a márka képességeivel meg is valósultak, a gép visszahozta az árát. Így jöhettek egymás után a New Hollandok.”

Egy New Holland márkanagykövet mezőgazdasági gépparkja

Gépeik kiválasztásában Kovács Bálintékat, ahogy arról már szó esett, két elv vezérelte az évek során.

  • Mivel jó gépkezelőik vannak és maguk is dolgoznak a gépekben, így csak olyan kényelmi felszereltséggel bíró modelleket választanak, amikkel élmény a munka.
  • Amiatt pedig, hogy a gazdaság jövedelmezőségét a hatékony precíziós gazdálkodással biztosítják, csak a legnagyobb, kimagasló műszaki felszereltségű típusokat keresik. Kovács Bálint szerint ez a két szempont szerencsére a New Hollandnál kéz a kézben jár. „Amikor valaki a legújabb technológiával felszerelt hatalmas területteljesítményű modelleket választja, azok általában a fülkekényelemben is csúcskategóriára vannak berendezkedve. Csendesek, rázkódásmentesek, tágasak, minden egyszerűen kezelhető az érintőkijelzőkön.” Mivel szeretnek a legjobb gépekkel dolgozni, így a flotta gépeit viszonylag lassan cserélik le, ma 2. szériás, 5-10 éves gépekkel dolgoznak, amik lassan épp megérnek a cserére, de eddig mindent gond nélkül megoldottak.

„A legkisebb gépünk egy 5050-es 100 lóerős kistraktor, amit mindenesként használunk a gazdaságban. Van ezen kívül egy TVT195-ösünk is, amit anno a váltórendszere miatt választottunk. Traktorok terén van még egy New Holland 6000-es, egy 7000-es és legutóbb egy 8435-öst vásároltunk, ami a legnagyobb négykerék meghajtású modell a New Holland kínálatában. Kombájnunk eddig 3 volt, amiből a legutóbbi 4 éves. Egy CR 10.90-es. A típus 2014-ben beállította az aratási Guinness rekordot, intelligens szenzoros rendszerrel automatikusan optimalizálja az aratási folyamatokat. A flottában van még két New Holland rakodógépünk, egy árokásónk és egy kitológémes munkagépünk is.”

Mivel jár együtt, ha valaki New Holland márkanagykövet?

A New Holland nagyköveteknek több területen kell egyszerre helytállniuk, aminek csak egy törtrészét teszik ki a kiállítás látogatások, amiket a legtöbben a szereppel azonosítanak. „Amikor megérkezik egy új széria valamelyik gépből, akkor a tesztelésben segítenie kell a márkanagykövetnek. Együtt nézzük át a beállításokat, adatokat gyűjtünk, valamint arra is megkérjük őket, hogy véleményezzék a technikát.” — sorolja a feladatokat Janó Szabolcs, a New Holland a gépek hivatalos márkakereskedőjének, az AGROTEC Magyarországnak a területi gépértékesítője, aki 2012 óta segíti márkapartnerként Kovács Bálinték munkáját. „Arra kérjük őket, mondják el, ha elégedettek voltak a géppel, de azt se hallgassák el, ha valami probléma volt. Ilyenkor, ha más gazdálkodónak mesélnek minderről, a kérésünk, hogy térjenek ki arra is, hogy miként, hol, hogyan lehet azokat megoldani. Ezt egészítik ki a nyilvános szereplések: például nyilatkozni vagy előadni kell egy kiállításon. De amit mindenképpen szeretnék kiemelni: egy sikeres márkanagykövetnek olyan kommunikációs készségre, személyiségre is szüksége van, mint Bálintnak. Az ugyanis nem elég, ha valaki sablonokat ismételget, ha a márkáról kérdezik. Akkor működik a dolog, ha élmény hallgatni, amit mond. Érdekesen, őszintén adja át a tapasztalatait, bölcs gazdaként. Ez az, ami a szemünkben Bálintot igazán különlegessé teszi.” 

Kovács Bálint ugyan ma már épp azon van, hogy mindebben átadja a stafétát családja új generációjának, ezekre a kötelességekre örömmel emlékszik vissza. „A kiállításokra rendszeresen meghív a New Holland, nemcsak engem, de a családomat is. Legyen szó Párizsról, Olaszországról, Németországról, ezeket a cég állja. A nagyobb rálátás kedvéért ellátogathattunk a traktorgyárba vagy épp a kanadai fejlesztőközpontba is. Régebben mindenhol ott voltam, ma már inkább a fiam és a lányom foglalkozik ezzel. Szerencsére a családból, aki csak él és mozog, az a mezőgazdaságban dolgozik. A háromdiplomás lányom, a fiam, aki technikus, a vejem, aki szakmunkás és a menyem, aki aranykalászos gazda. Jó kezekben van a folytatás is.”

profimagazin.hu / AGROTEC Magyarország Kft.

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés