Gépesítés

Technika

Bánki-Mechwart „Petróleumeke”

A Mechwart-féle gőzeke a kedvező agrotechnikai eredmények ellenére tömegesen nem terjedt el. A gépnek nagy volt a tömege és ebből következően tetemes volt az ára.

A gőzeke szerkesztési munkáiban Bánki is kezdetektől részt vett, a továbbfejlesztés teljesen az ő nevéhez kötődik!

Bánki Donát gépészmérnök, feltaláló a műegyetem tanára. Korának egyik legjelentősebb feltalálója. Számos találmánya közül egyik kiemelkedő a Csonka Jánossal szabadalmaztatott fúvókás benzinkarburátor (porlasztó). A GANZ-ban főmérnökként tevékenykedett. A GANZ és Társa Danubius Gépgyárban gyártották Bánki-Csonka szabadalmaztatott petróleummotorját.

A „gőzekét” 1896-ban átépítették és petróleummotorral látták el Bánki tervei alapján. Így került még ebben az évben kereskedelmi forgalomba Bánki – Mechwart Petróleumeke néven.

A gőz-erőforrást Bánki-Csonka-féle függőleges elrendezésű, kéthengerű petróleummotorra cserélték. A vázszerkezetét az erőforráshoz alakították. Ezzel létrejött egy mezőgazdasági célgép, egy – Magyarországon elsőként gyártott – belsőégésű motor erőforrású rotációseke.

A motor percenként 420 fordulatú volt és óránkénti 6-7 kg petróleum fogyasztásával 12 effektív LE teljesítményt adott. A motoros forgóeke munkaszélessége 1500 mm, a kerületi sebessége 0,36 m/mp, így az eke óránként átlag 2000 m2 földterületet munkált meg.

A motor fordulatszámát a járókerék meghajtó áttételezésére 1:66 arányban módosították. A haladási sebességet közúton a szántási sebesség háromszorosára fokozhatták. A petróleumeke súlya 3300 kg volt, a gőzgép súlyának az ötödrésze. Ára is jelentősen csökkent, a gőzgép árának negyedébe 4500 Forintba került.

A „petróleumekék” tapasztalatai alapján folyamatos volt a fejlesztés a GANZ-ban. Kutatásaink alapján a Mechwart-féle ekének négy változatát sikerült azonosítani. Az első változat gőztraktorként működött. A másik három változatot petróleummotor működtette. A motor teljesítményének folyamatos növelése mellett, a gépnek a futóműve és az eke felfüggesztése is folyamatosan fejlődött, egyszerűbb lett. Az alkalmazási területet is bővítették. Az 1898-as Ganz és Társa termékismertető így fogalmaz: „a petroleummotor úgymond mellékmunkát is végezhet … csépléshez, őrléshez, terhek szállításához s egyéb munkákhoz … használható”.

A Bánki – Mechwart petróleumeke egyetlen fennmaradt példánya Németországban a Stuttgart-Hohenheimi Egyetem Mezőgazdasági Múzeum állandó kiállításán ma is megtekinthető!

A GANZ-nak e szántógépek sem hozták meg az elvárt nemzetközi sikert. Mechwart 1899. évi nyugdíjazása után a gyárban merőben más gyárvezetési elvek érvényesültek, a petróleumeke fejlesztése és gyártása befejeződött. 1904-ben újraindították a kétgőzgépes, helybőlszántó gőzgépek és ekék gyártását.

Így ért véget egy innovatív, világhírű és azóta a fejlődés által igazolt perspektivikus őstraktor története. Szerencsére a gondolat és a koncepció fennmaradt és a civilizációs tudásvagyon részeként tovább él.

dr. Hentz Károly
igazgató, főmuzeológus

Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődés-történeti Szakmúzeum

agrotrend.hu / dr. Hentz Károly

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés