Események

Partnereink eseményei

Kecskemét lovasa nyerte a 16. Nemzeti Vágtát

 


Tóth Tamara, Kecskemét lovasa nyerte Galaxy nevű lovával a 16. Nemzeti Vágta döntőjét vasárnap este a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban – adta közre az MTI.

A 2023 leggyorsabb lovasa címet elnyerő Tóth Tamara, Bács-Kiskun vármegye versenyzője a Nemzeti Vágta vándordíját, egy 1848-as huszárszablyát, valamint egy herendi Hadik-huszár szobrot és az Arany Sarkantyú-díjat vehette át az ünnepélyes díjátadón. Galaxy nevű lova hátára győzelmi takarót terítettek.

“Szívből gratulálok az idei Nemzeti Vágta győztesének, Kecskemét lovasának, Tóth Tamarának és nyertes lovának, Galaxynak”– írta közösségi média oldalán Nagy István, agrárminiszter, aki személyesen adta át a díjat.

Fotó: Vermes Tibor

A döntőben másodikként ért célba Vörös Tamara, Ácsteszér lovasa, a harmadik helyezett Zboray Viktória, Adorján versenyzője lett, a negyedik helyen Csíki Árpád, Szentkirály lovasa végzett.

A Kishuszár Vágtán a döntőben Rozs Anna Júlia, Szentkirály lovasa aratott győzelmet Nárcisz nevű lován Szikszó, Sarkad és Fülöpszállás lovasa előtt.

Fotó: Vermes Tibor

A Fogatvágta döntőjében hárman álltak rajthoz, az első helyezést ötödször is Tieger Endre és ifjabb Tieger Endre párosa nyerte el a Dombóvár Sütvényi ménes színeiben.

Délután megrendezték a nemzetközi futam döntőjét is, amelynek győztese a Bahreini Királyság lovasa, Mahmúd Mohamed Jar Mohamed Raid lett. Másodikként a Horvát Köztársaság lovasa, Tena Belcic, harmadikként az Egyesült Királyság lovasa, Dan Martin ért célba. A negyedik helyen Hollandia versenyzője végzett.

A lovasok őshonos magyar lófajtán, lipicai lovakkal álltak rajthoz.

A Jótékonysági Sztárfutamon ebben az évben Bács Péter és Krajnik-Balogh Gábor színművész, valamint Széchenyi Krisztián táncművész szállt versenybe, a győztes Krajnik-Balogh Gábor lett, aki a Bottyán Equus Hungária Ló- és Kutyaotthonnak ajánlotta fel nyereményét.

Fotó: Vermes Tibor

A Kocsitoló verseny győztese Abony kocsitoló csapata lett, második helyen az erdélyi Lófő csapat végzett, harmadikként az Iváni Lóbarátok Egyesülete ért célba.

Az eseményt a Nemzeti Lovas Díszegység, a Honvéd Huszár Díszegység és a Készenléti Rendőrség lovasainak bemutatója, valamint a pusztaötös- és csikósbemutató, az 1848-49-es csatajelenet-bemutató, a Pusztai Róka Nomád Hagyományőrző Egyesület produkciója, a Győri Ördöglovasok előadása és a Tündérkert történelmi lovasfelvonulás is színesítette.

Fotó: Vermes Tibor

Az ünnepélyes díjátadó után méneshajtással búcsúzott a Nemzeti Vágta Szilvásváradtól. Az idei verseny a hazaszeretetről és bátorságról tanúbizonyságot tevő “ismeretlen ’48-as huszárnak” állított emléket.

agrotrend.hu/MTI

Tovább olvasom

Az Év Agrárembere támogatók

 
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
 
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés