Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

4x4

Technika

A Jaguar F-Pace elektromos hibrid minden kivitele nagyobb hatótávolságot és bővebb felszereltséget kínál

A Jaguar F-PACE vonzóbb, mint valaha: gazdagabb felszereltséget, leegyszerűsített modellstruktúrát és továbbfejlesztett infotainment rendszert kínál, a P400e plug-in elektromos hybrid változat pedig megnövelt hatótávolsággal rendelkezik.

A 2024-es modellévben továbbra is a P400e jelenti a villamosított hajtásláncok csúcsát az F‑PACE kínálatában. A modell nagyobb lítium-ion akkumulátor-csomagot kapott, amely az eddigi nyolc helyett immár kilenc modulból áll, és ezzel kapacitása 19,2 kWh-ra nőtt. Ezzel a korábbi akár 53 kilométerről akár 65 kilométerre – azaz több mint 20 százalékkal – nő az egyetlen feltöltéssel tisztán elektromos üzemben megtehető távolság. A módosítás következtében a modell CO2-kibocsátása és üzemanyag-fogyasztása is csökken: az előbbi akár 37 g/km-re, az utóbbi akár 1,6 l/100km-re (WLTP TEL) módosult.

A P400e hajtáslánc maximális rendszerteljesítménye 404 lóerő, a kombinált forgató­nyomatéki csúcs 640 Nm; a modell így mindössze 5,3 mp alatt gyorsul 0-100 km/órára. A P400e már most is a globális F-PACE eladások több mint 10 százalékát teszi ki, olyan piacokon pedig, ahol különösen népszerűek a villamosított járművek – mint például Hollandiában –, a várakozások szerint a plug-in elektromos hybrid változat részaránya elérheti a 98 százalékot. 

Mostantól az F-PACE a világ összes piacán egyszerűbb, koncentráltabb modellkínálattal várja az ügyfeleket. Immár nem rendelhetők nem R-Dynamic kivitelű járművek: ez nem csupán áttekinthetőbbé teszi a kínálatot, de gazdagabb felszereltséget is biztosít.

2025-re tisztán elektromos prémium autógyártóként teremtjük újra a Jaguar márkát. Ezen célunk megvalósításának részeként úgy dolgozzuk át jelenlegi modelleinket, hogy azok gazdagabb, kívánatosabb felszereltséggel álljanak ügyfeleink rendelkezésére” – mondta Philip Koehn, a Jaguar ügyvezető igazgatója. „Ez a változás elsőként az F-TYPE modellcsaládot érintette, összhangban azzal, hogy 2023-ban ünnepeljük a Jaguar sportautók születésének hetvenötödik évfordulóját. Most pedig az F-PACE kerül sorra: az a szabadidőjármű, amely a rugózási komfort, a vezethetőség, a kifinomultság és a prémium szolgáltatások páratlan kombinációját nyújtja. Több mint 20 százalékkal növeltük a P400e plug-in elektromos hybrid modell tisztán elektromos hatótávolságát. Ennek köszönhetően a modell minden eddiginél kívánatosabb formában társítja a teljesítményt, a takarékosságot és az emissziómentes mobilitás lehetőségét, ami különösen nagy büszkeséggel tölt el bennünket.”

Az R-Dynamic S, SE és HSE modellek 19, 20, illetve 21 colos keréktárcsákkal rendelhetők, választhatóan Diamond Turned vagy fekete kidolgozással (minden keréktárcsához társítható defektmentes abroncs). A 400 SPORT kivitel 22 colos, kovácsolt könnyűfém keréktárcsákat kap: a Gloss Silver kivitelű Style 1020 keréktárcsák megjelenését Diamond Turned kidolgozás és kontrasztos betétek teszik különlegessé (piactól függően.) A kerékagy-borítás a korábbi piros-ezüst helyett mostantól minden esetben fekete-ezüst színű.

Az F-PACE magabiztos, dinamikus megjelenését még határozottabbá teszi a fekete optikai csomag. Ez mostantól az R-Dynamic SE kiviteltől egészen az SVR modellig az alapfelszerelés részét képezi, és Gloss Black kidolgozású külső tükörházakat, hűtőmaszkot és hűtőmaszk-keretet, ablakkereteket, kerékdob légkivezető nyílásokat, hátsó diffúzort, továbbá hátsó típusjelzést tartalmaz. Finoman módosult a hűtőmaszkon elhelyezett R‑Dynamic típusjelzés, amely az eddig alkalmazott piros-zöld helyett modernebb fekete-szürke színvilágra váltott.

A tágas, prémium belső tér minden eddiginél gazdagabb technológiai tartalmat kínál. Az R‑Dynamic S kivitel megkapja az új TFT digitális műszerfalat, amely kéttárcsás elrendezést kínál, míg a középső panelen választhatóan média vagy navigációs információk jelennek meg. A vezeték nélküli okostelefon-töltés funkció az R-Dynamic SE szinttől kezdődően az alapfelszerelés része. Az F-PACE modellkínálat minden tagja megkapja a gyors, ösztönösen kezelhető Pivi Pro infotainment rendszert, amely vezeték nélküli Apple CarPlay® és vezeték nélküli Android Auto™ okostelefon-integrációval, valamint what3words navigációs szolgáltatással biztosít zökkenőmentes kapcsolódást. A vezeték nélküli szoftverfrissítés funkciónak köszönhetően a Pivi Pro és más fedélzeti rendszerek mindig naprakészen állnak a felhasználók rendelkezésére.

A 2024-es modellévi F-PACE modellcsalád az R-Dynamic S, R-Dynamic SE, R-Dynamic HSE, 400 SPORT és SVR kivitelekből álló (piactól függően.) Az F‑PACE SVR a Jaguar csúcskivitelű, nagyteljesítményű szabadidőjárműve. A Jaguar 550 lóerős, 5,0 literes, kompresszoros V8-as benzinmotorjával felszerelt változat 4 másodperc alatt gyorsul 0‑100 km/órára, végsebessége 286 km/óra.

A modellcsalád globális motorválasztéka a 404 lóerős, négyhengeres benzines plug-in elektromos hybridből, a 250 lóerős négyhengeres benzinmotorból, a 163 és 204 lóerős négyhengeres mild hybrid dízelmotorból, a 300 lóerős hathengeres mild hybrid dízelmotorból, a 400 lóerős hathengeres mild hybrid benzinmotorból, valamint az 550 lóerős V8-as benzinmotorból áll (piactól függően.) Ezek az erőforrások egytől egyig az Egyesült Királyságban, a Jaguar Land Rover wolverhamptoni motorgyártó központjában készülnek.

Az összes F-PACE modell intelligens összkerékhajtást és nyolcfokozatú automata sebességváltót kap. Mindegyik kivitelre jellemző az a prémium minőség és kifinomultság, valamint a teljesítmény, a dinamizmus és a robbanékonyság azon optimális kombinációja, amelyet az ügyfelek a Jaguartól elvárnak.

agrotrend.hu / Wallis Automotive Europe

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés