4x4

Egyre több hibrid és egyre kevesebb benzines autót vásárolunk

Csökken az érdeklődés a dízelek iránti, továbbra is a hibrid kategóriába tartozó személyautók vezetik az eladási listát Magyarországon. Az első fél évben forgalomba helyezett 53 500 új autónak már 44 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral – közölte csütörtökön az MTI-vel a Jóautók.hu portál.

A közlemény szerint a tisztán benzinesek részaránya folyamatosan csökken, az első fél évben 39 százalék volt. Idén már csupán minden nyolcadik eladott új autó dízelhajtású, a részarányuk a csupán 12 százalék, míg 2020-ban még 20 százalék volt. Hangsúlyozták: a dízelautók visszaszorulásának trendje immár egy évtizede tart, ez idő alatt részarányuk a forgalomba helyezett új személyautók között 46 százalékról 12 százalékra csökkent.

Eközben a teljesen elektromos autók részaránya elérte az 5 százalékot, az első fél évben 2918 új villanyautót értékesítettek. Három év alatt több mint a duplájára nőtt az eladások mennyisége. A tisztán elektromos hajtású autók tömeges terjedése továbbra is várat magára, a vásárlók egyelőre kivárnak – tették hozzá.

Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közlemény szerint úgy fogalmazott: “A képet jelentősen árnyalja, hogy a DataHouse statisztikáiban szereplő hibrid kategóriába sorolt autók több mint kétharmada mild hibrid jármű. Ezek nem alkalmasak önálló villanymotoros haladásra, csupán induláskor és dinamikus gyorsuláskor segít rá egy kis elektromos motor a belső égésű motorra a fékezés során nyert energiát hasznosítva.”

A behozott használt autókról a Jóautók.hu azt közölte, hogy a benzinmotorral hajtott példányok részaránya az első fél évben 46 százalékot ért el. A dízelhajtású járművek aránya a két évvel korábbi 37 százalékos mélypontról mostanra 43 százalékra emelkedett vissza. Az ismét növekedésnek indult népszerűség oka, hogy ezek az autók jelentős diszkonttal érhetők el benzines társaikhoz képest a nyugati autópiacokon. Emellett a behozott autók idősebbek, és közöttük nagyobb arányban fordulnak elő a presztízsmárkák (Audi, BMW, Mercedes) nagyobb méretű, jobbára dízelmotorokkal ellátott modelljei – áll az elemzésben. Érdekességként említik, hogy a teljesen elektromos meghajtású használt autók behozatala mind darabszámban (2977), mind részarányban (6 százalék) túlszárnyalta az új villanyautókat.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nyakas Farm
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés