December 31-ig lehet szavazni a 2026-os Év halára. Már 17. alkalommal kerül sor az „Év hala” megválasztására, és ahogy minden évben, úgy idén is három jelöltet...
Dunaszegen, Szomolányi László gazdaságában kerül megrendezésre az a terelőkutya előválogató verseny, amely azt hivatott eldönteni, hogy mely kutyák és gazdáik indulhatnak a jövő évi, belgiumi Európa-,...
Már elkezdődött a szavazás, amely eldönti, melyik fajt nevezik ki 2026-ban az év rovarának. A címért ezúttal három rovar versenyez, egyikük a remetebogár (Osmoderma barnabita), amely Magyarország és egyben egész...
Vörös Tamara ácsi lovas nyerte meg vasárnap a Nemzeti Vágta gyenesdiási előfutamát – közölte a verseny szervezője az MTI-vel. Varga Zoltán elmondta: a felnőttek és a...
Óriási divat itthon a sokszínű, természetes kert, amellyel a hobbikertészek a viszontagságos környezeti körülményekre reagálnak – ez derült ki a Greenman – Az ország legszebb kertje...
Penc település lovasa, Garai Roland nyerte a Nemzeti Vágta borsodi előfutamát Forrás Dallam nevű lovával a Hernádkak-Belegrádon vasárnap rendezett versenyen – tájékoztatta Winkler Zsolt, a Nemzeti...
A ketteseknél Dani Marcell, míg az elitkategóriát jelentő négyeseknél Dobrovitz József nyerte meg a szilvásváradi nemzetközi fogathajtóversenyt. A négyesek világkupa-fordulóján az első három helyezett 2,5 hibaponton...
Ismét Magyarországon tartják a guppi akváriumi díszhal tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását, július 31. és augusztus 2. között Pakson rendezik meg a versenyt, tíz országból mintegy...
Idén is kihirdetik, ki készítette el a térség legjobb lekvárjait. Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület kilencedik alkalommal hirdeti meg a térségi lekvárfőző versenyt, melyre augusztus 1-jéig lehet...
A Veszprém vármegyei Csetény lovasa, Vörös József nyerte meg Prométheusz Parázs nevű lovával a Nemzeti Vágta szombaton rendezett iváni előfutamát – tájékoztatta a Nemzeti Vágta elővágta...