Keőd Józse (Balatonfüred, 1839. november 23. – Balatonfüred, 1897. november 22.): a Balaton első gőzhajójának kapitánya, az első magyar hajógéptani szakíró. Középiskolai tanulmányai után színésznek készült,...
A dunai gőzhajózás megindulása (1817. március 21.) után közel három évtizeddel jelent meg a Balatonon az első gőzhajó. Egyik kezdeményezője és tetemes részben anyagi támogatója Széchenyi...
A horgászat, a Balaton és a nádasok védelme egyaránt nemzeti ügy, a keszthelyi kikötőfejlesztés jól mutatja, hogyan gondolkodunk közösen a Balaton jövőjéről – közölte az Agrárminisztérium...
Az idei rajzást már eddig is az elmúlt harminc év legnagyobb inváziójának minősítették. Nem ismeretlen jelenség az árvaszúnyogok rajzása, már évtizedekkel ezelőtt is megfigyelhető volt, ám...
Rászállnak mindenre, idegesítő a jelenlétük. Akik az idén a Balaton közelében nyaraltak, azok megtapasztalhatták, hogy az esti, éjszakai és a kora reggeli órákban a furcsa lények...
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kezdeményezésére, hagyományteremtő szándékkal 2004-től rendezik meg a Balatoni halak napját. A kezdeményezés azért született, hogy felhívja a figyelmet a Balaton és...
Vaddisznótámadásra figyelmeztetnek Balatonalmádi közösségi oldalán. A Malomvölgyben korábban egy feltehetően sérült vaddisznó megtámadott egy idős férfit, akit kórházba szállítottak. A helyi önkormányzat a helyiek és a...
A Balaton környéki vizes élőhelyek nemcsak a nyári kikapcsolódás miatt értékesek, hanem különleges élőviláguk miatt is. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet egyik új kutatása arra világít rá, hogy az...
Résen kell lenniük a horgászoknak. Július-augusztus hónapokban a visszaengedni szánt süllőt nem szabad kiemelni a Balaton vizéből – figyelmezteti a horgászokat a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt....
Ha eddig lemaradt volna a bazaltorgonák lélegzetelállító látványáról, mostantól nem fog. Jó hír a természetjáróknak: ismét látogatható a Hegyestű. A Balaton-felvidék egyik legizgalmasabb geológiai csodájával kapcsolatos hírt...