Rittlinger József – A Nemzet Gazdásza

Ünnepélyes keretek között, az Országház falai között vehette át a Nemzet Gazdásza díjat Rittlinger József, sombereki gazdálkodó, közösségépítő és agrárszakember. Az elismerés nem csupán több évtizedes, példaértékű mezőgazdasági munkájának szól, hanem annak az elhivatottságnak is, amellyel a gazdatársadalom összefogásáért, a vidéki közösségek megerősítéséért és a magyar agrárium jövőjéért dolgozik.

Rittlinger József: Kezdjük akkor a legelejéről általános iskolában mindenki tudja, hogy azért régebben gyakorlati óra volt, és ott azért nem csak kalapácsot kellett reszelni, meg kereplőt készíteni, hanem tényleg volt egy gyakorlókert, ahová ki lehetett menni, és ott ültettünk növényeket, palántáztunk, veteményeztünk, kertet gondoztunk és már kisgyerekkorban rászoktattak minket. Természetesen nem volt nehéz, mert édesapám, édesanyám, mindenki a Somberek Zrt-ben dolgozott, annak idején még szövetkezetben és nagyszüleim is ott dolgoztak. Nagyon sokat jártam föl, nagyon sokat láttam, nagyon sokat voltam velük, kisgyerekként is. Édesapám a gépműhelyben dolgozott, ott a gépeket szerettem meg egy picit, mindig érdekeltek, az új technikák, az új technológiák. Láttam én is, hogy például a DT-ből, hogy lett MTZ, az MTZ-ből, hogy lett Fortschritt, a Fortschrittból utánna, hogy lett Claas, akkor így ment ez tovább. Természetesen ez már az évek múlásával, de mindig is érdekelt. Édesanyám az a húsüzemben dolgozott. Édesapám is kicsit érdeklődött a természet iránt és mikor még nagyon pici gyerek voltam, mindig vitt ki és magyarázta, hogy milyen fa ez, milyen fán, milyen fészek van, ebben mi lakik, hány fióka van, hogy néz ki, megmutatta a fácánt, a nyulat, hát így kezdődött. Az iskolában, én ugyanúgy, mint az általános iskolában, a gyökerek, a szeretet, a család részéről, utána én mindig vadász szerettem volna lenni. A szüleim nem engedték, akkor úgy döntöttünk, mivel itt egy jó, menő iskola működött a Dr. Marek György Mezőgazdasági Szakközépiskola, ezért azt választottam én is egy kicsit, meg egy kis ráhatásra is, de én úgy gondolom, hogy nem bántam meg, mikor azt elvégeztem, onnantól hamar elkerültem a katonaságba, utána elkerültem a Somberek Zrt-hez, ott is elég sok mindent betöltöttem, mindig mondom, sok helyen megfordultam a Zrt-ben, egy helyen nem az irodában, mert TSZ elnök nem lettem sose.

Öt és fél hektárral kezdtük a gazdálkodást közösen először édesapámmal. Hát természetesen négy-öt évig tudtunk együtt gazdálkodni, együtt gondolkodni, mert én utána mindig azon gondolkodtam, hogy kipróbálnék új vetőmagot, új fajtákat. Egyik év végén megbeszéltük édesapámmal, hogy továbbra is segít engem, de ő effektíve a döntésekből kiszállt. A gazdaságban bennmaradt, segítőként az utolsó percig, ameddig tudott, ő a kombájnban ült, még 74 éves korában is nekem segített és az utolsó 300-500 hektárt ő még learatta és sajnos akkor utána távozott el az élők sorából.

Mindig példaképnek tartottam, nagyon nagy volt a munkabírása, az akarata, a kitartása. Most is jó szívvel gondolok rá. Úgy gondolom, megalapozta az én gondolkodásmódomat és az egész értékrendemet, az erkölcseimet, mindent. Úgy gondolom, hogy büszkék vagyunk mi, a család arra, hogy egy ilyen 170 hektáron, egy kis bérmunkával egy ilyen 270 hektáron gazdálkodunk összességében. Én úgy gondolom, hogy ez egy olyan dolog a család részéről, ami példamutató itt a környéken. Nagyon sokan a példámat követve vettek ki területeket, elkezdtek telepet létesíteni. Úgymond én voltam itt az első kis fecske. Büszke vagyok arra, hogy ezt meg tudtuk valósítani. A család mindig egy cél érdekében össze tudott fogni.

Úgy van a gazdaságnak a felépítése, hogy mindenki részt vesz benne, mindenki dolgozik, a feleségem például nagyon sokat van a mérlegházban, ő intézi a bejövő árut, a fiam kinn a földeken, a vőm a földeken, tehát ők inkább a gépészeti résszel foglalkoznak. A lányom inkább a pályázatírással foglalkozik, a papírmunkát intézi.

A tűzoltó egyesülettel úgy kerültem kapcsolatba, hogy édesapám volt itt helyben a tűzoltó parancsnok. Én akkor még általános iskolában jártam. A tűzoltóság az mindig is érdekelt egy picit. Minden gyerek álma, hogy vadat szelídítsen, tüzet oltson vagy rendőr legyen. Én a tűzoltóságot választottam. Mindig az emberi segítség motivált, mert ha véletlen a faluban tűz van, azért messzebbről jön a segítség, itt helyben mégis itt vagyunk és tudunk segíteni.

A vadászat 2004-ben kezdődött, mikor már azért egy évtizedes múlttal már gazdálkodtam és hát azért már érzékenyen érintett engem is akkor a vadkár. De amúgy mindig is szerettem a kint lévő dolgokat, a fákat, az erdőt, a mezőt, a virágokat, a madarakat, a vadakat. Amikor ide bekerültem, akkor többen biztattak arra, hogy célozzam meg, hogy én legyek a vadászmester. Akkor 2005-ben, mielőtt még a választások lettek volna, elmentem egy vadászatvezetői tanfolyamra. Utána, amikor megbíztak azzal, hogy hát én legyek itt a vadászmester, mert a társaságnál ez úgy működik, hogy a társaság emberei szavaznak róla. Utána úgy döntöttem, hogy elmegyek, elvégezek egy vadgazdálkodási technológust, azt két év alatt elvégeztem, ott nagyon sokat tanultam, nagyon sokat átültettem a mindennapi életbe.

Magyarok Kenyere, ehhez 2010-ben egy ötlet alapján tudtam én csatlakozni, 2011-ben már megvalósult, az első évben 10 tonnát tudtunk összegyűjteni itt a gazdatársakkal közösen. Nagyon sok emberrel kellett ahhoz beszélni, meg nagyon sokat kellett ahhoz menni, dolgozni, hívni embereket, mert egy ismeretlen fogalom volt a Magyarok Kenyere.

Ez egy kitalált fogalom, egy gondolat volt. A gondolat azért szárba szökkent és a mai nap azt mondom, hogy teljesen kivirágzott, kinyílt, teljesen az egész világot átszövi. Utána jött egy lehetőség, ami 2015-ben volt, hogy a Magyarok Kenyerét a MAGOSZ át fogja venni, ez meg is történt, azóta is én úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó döntés volt, hogy ezt kiadtuk úgymond ebből a kis csoportból, mert már annyira kinőtte magát, hogy lassan már az országban nem tudtuk volna lekoordinálni, lekezelni. Ezért volt az, hogy átvette a MAGOSZ és ő már nemcsak az országon belül, hanem már a külföldi országokban is elkezdte terjeszteni és azt mondom, most már Amerikától kezdve már mindenhol ismerik az egész világon ezt a Magyarok Kenyerét. Nem tudtuk mi akkor ezt 2010-11-ben elképzelni, hogy ez idáig fog kinőni, és mindig kérdezik, hogy meddig fog ez nőni. Meddig fog nőni, azt nem tudom, de meddig fog tartani? Ameddig magyar gazda van, addig lesz Magyarok Kenyere.

2012-ben nevezett ki a miniszter úr a Baranya megyei Agrárkamara ideiglenes vezetőjévé. Nem volt egy egyszerű feladat, nekem is szokatlan volt, azért a munkásruhát hirtelen öltönyre lecserélni, a mindennapokból egy kicsit kiszakadni. Mondjuk emberekkel foglalkozni, azért az annyira nem volt nekem ismeretlen, mert azért foglalkoztam emberekkel, alakítottunk 2002-ben egy gazdakört is, tehát itt azért nekem volt erről már némi tapasztalatom. Itt ebben a megyében sem voltam ismeretlen, az én régiómban főleg nem. Annyit kell tudni Baranyáról, hogy azért 47 szövetkezet volt és van még szerintem a mai napig. Ezek vezetői mind kíváncsiak voltak rám, összejöttek egy ülés formájában és meghívtak azzal a céllal, hogy kicsit mutatkozzak be.

Ez a kerekasztal nem csak problémákat tárgyal, hanem megoldási javaslatokat is továbbítunk fölfelé. Legyen az a MAGOSZ vezetőjének, miniszter úrnak, az Agrárkamara vezetőjének, mindenkinek leírjuk, hogy mi milyen problémákkal szembesültünk, és mi mit gondolunk ennek a problémának a megoldásáról. Nem csak a problémát jelezzük, hanem teszünk hozzá egy megoldási javaslatot, hogy mi hogy látjuk ezt.

2001-ben alakítottuk a gazdakört, tehát idén 25 éves lesz a gazdakör. A covid idő alatt nem volt egyedül gazdabál, minden évben megtartottuk a gazdabálunkat, jövőre is meg lesz tartva. A traktoros felvonulás egy ötletből valósult meg. Lassan jön a karácsony, és hogy milyen jó, meg milyen szép, milyen meghitt. December eleje volt, mondom karácsony előtt kéne valamit csinálni, mondom földíszítjük a gépeket, és akkor csinálnánk egy összejövetet. Hát akkor hogy legyen? Hát akkor menjünk még egy faluba, akkor Fekedről induljunk, meghirdettük. Az első alkalommal 47 traktor jött össze, ami kimondottan mezőgazdasági gépekből állt, mert mi nem szerettük volna mást, csak mezőgazdasági gépet. Jöttek volna más gépekkel is, de mondtuk, hogy nem, ez egy mezőgazdasági gép felvonulás a gazdálkodók összefogásával.

Rittlingerné Péter Beatrix: Nagyon szeretek kint a határba tevékenykedni. Mindig segítek neki, bármit szól. Kéri a segítségem, én ott vagyok. Általában mindig délben van együtt a család. Bárki a határban, bármerre van, az mindig hazatalál. Közös ebéd van. Az elején mindig ketten csináltunk mindent. Ha ő szólt, én nagyon szívesen segítettem. Itt lehetett szó a hízómarhatartásról, árpavetéstől a búzavetésig. Mentem vele mindenfelé a határba, segítettem, amit kellett.

Sáhó-Rittlinger Anita:  Gyerekkorunkban is ugyanilyen pörgős volt, mindig mindenhova ment. Nem igazán láttuk, mert egész nap dolgozott. De amikor iskolai rendezvény volt, betegek voltunk vagy bármi, akkor mindig kivette abból a részét. Igazából mi így nőttünk fel, ezt szoktuk meg. Nekem azért nem furcsa ez az egész, amit itt csinálunk, mivel hogy ebbe születtem bele. A férjem is mostmár a mi családi gazdaságunkban dolgozik, mindig meg szokták kérdezni a barátaim, hogy hát hogy bírom ezt, hogy ennyit dolgozik. Nem furcsa, mert ezt láttam a szüleimnél is. Ott volt a kitartás, ott volt a melletteállás. Mindegy volt, hogy reggel, este, tél vagy nyár, hó, eső, menni kellett és csinálni. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy ő mindig mindenkinek segít. Ő egy nagyon segítőkész ember, és annak ellenére, hogy sokan ezt talán nem viszonozzák, vagy nem értékelik, ő annak ellenére is mindig mindenkinek segít. Lehet, hogy egyszer valaki már hátba szúrta, nem úgy viselkedett vele, de ő ezeket a rossz dolgokat nem tartja meg soha, ő mindig mindenkivel tiszta lappal újból kezd, békésen és senki felé nincs neki rossz indulata, ő ilyen.

Rittlinger Erik: Együtt dolgozok, a sógorommal, vele a legtöbbet. Valamikor édesapámmal is, de ő legtöbbször nincs otthon, mert a kamarai ügyeket intézi. Az utasításokat megkapom édesapámtól, meg sógorom is. Nehezebben éltem meg, mert nem volt sokat otthon, mindig volt valahol. Az önkéntes tűzoltóságnál csináltunk egy ilyen csapatot, ő volt a főnök, a Jani bá volt az elnök, legtöbbször elsők voltunk mindig tűzoltó versenyen. Édesapámra azért vagyok büszke, hogy ekkora farmot hozott létre, mindenkinek segít, igazságos, mindenben számíthatunk rá.

Csoboth Tamás: Józsival gyermekkorom óta ismerjük egymást, szakmai pályánk mondhatom, hogy egyszerre kezdődött 2002-ben. Ő akkor lett a Somberek és környéke Gazdakör elnöke, amit ő maga alapított, én pedig akkor lettem Somberek község polgármestere.

Amivel azonban Józsi kiemelkedik, hogy a gazdálkodása mellett a közösséget szolgálja, aminek egyik ékesebb példája a Magyarok Kenyere Alapítvány kuratóriumban betöltött elnöki pozíciója, de ez itt helyben is megvalósul. Szűkebb pátriánkban és Sombereken is, hiszen számos közösségi programot szervez a gazdáknak, szakmai programot, rendezvényeket, és emellett pedig elindította azt, amit mi úgy hívunk, hogy sombereki liszt, sombereki gazdák által gyűjtött búzából megőröltetjük a lisztet, és ezt eljuttatjuk minden háztartásba. Józsi a jó példája annak, hogy valaki egyszerre lehet jó gazda és jó közösségépítő ember.

Pakusza Zoltán: 2004-ben jelentkezett ő a vadásztársaságba, akkor én is intézőbizottsági tag voltam, és 2005-ben lett ő a társaságba fölvéve. Egy ifjú, fiatal titánként került hozzánk. Sose felejtem el az első közös vadászatunkon, ősszel volt ilyen fácán, nyúlhajtás, ilyen hűvös, hideg idő lehetett, mint most. Három méteres nedves nádba Józsit beküdtük, hogy hát menjen. A kutya is csak a szélen járkált, nem ment be a nádba. Józsi mint egy magyar ló úgy törte a nádat. Akkor már lehetett látni, hogy ebben a gyerekben van akarat, van élet és van elkötelezettség az utána a pálya iránt is. Akkor még nem tudtuk, hogy mire képes, de ebből már le lehetett szűrni, hogy vele érdemes foglalkozni. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy egy sombereki sváb családból indult kisgyerek egy ekkora pályát be tudott futni. Ezt ő nem kapta csak úgy ajándékba, ezért ő megdolgozott.

Tamás Csaba: Gyerekkorunk óta ismerem a Józsit, együtt nőttünk föl, a szüleink is, egy utcával arrébb laktunk. Az ő szülei meg az én szüleim nagyon jó kapcsolatban voltak, én nagyon sokat tanultam a Jani bácsitól, a Józsi apjától, egy szerelő volt, nagyon sokat vitt magával, utána meg a TSZ-ben is együtt dolgoztunk, úgyhogy az életünk folyamatosan össze van kötve. Nagyon jó szívű ember, mindig segít. Szerintem itt a gazdatársadalom is, azért került ennyire központba, mert ő ezt a gazdatársadalmat eléggé összefogta itt a környéken. Szerintem lehet országos szinten sincs ennyire összefogva. Ő mindig kiállt itt a dolgokért, próbált adni, segíteni például a Magyar Kenyere, meg nagyon sok olyan dolog, amit ő isáplolt. Minden, ami összefogja itt a falut is, meg itt azért lehet látni, hogy a nagyobb gazdákat, TSZ-eket vagy a volt TSZ-eket, Zrt-ket is összefogja. Mindenben lehet hozzáfordulni, ami ügyes-bajos dolgaik vannak a gazdáknak. A barátságunkra vagyunk a legbüszkébbek.

Doór János: Elnök urat gyerekkorunk óta ismerem, ez egy hatvan éves baráti kapcsolat. Nekem nem csak elnök, nekem ő Józsi is, és ebből kifolyólag az egész gyerekkorunkat összerakva játszottunk, éltünk, felnőttünk, elértünk egy bizonyos kort, amikor a Sombereki önkéntes tűzoltó egyesületet Józsi édesapja vezette, ő ezt átadta nekünk. Én úgy gondolom, hogy a Józsi annak idején, mint minden mással, ott is kitett magáért és a közösséget szolgálva próbálta ezeket az eredményeket hozni, amik sikeresek voltak. Arra vagyok a legbüszkébb mindig, hogy mint Sombereki lakos és a környékbeli gazdák jó barátja, mindenkinek segít, mindent próbál úgy megoldani és segíteni, hogy az jó legyen mindenki számára.

Sáhó Barna: Somberekre jártam focizni, már iskolás korom óta. Az Anitát itt a bálokban ismertem meg és akkor kialakult egy kapcsolat. Amikor már úgymond kapcsolatban voltunk, akkor ugye ez elkerülhetetlen, hogy a szülőket megismerjük és így ismertem meg a apósomat. 2018-ban munkát szerettem volna váltani és akkor ő felajánlotta nekem azt, hogy jöjjek ide hozzájuk dolgozni, ő akkor nem hív ide senki idegent, hanem akkor toljunk egy szekeret és akkor dolgozzak nekik. A munkában jól kijövünk egymással. Azt veszem észre, hogy rám hallgat, elfogadja a véleményemet, sokszor azért meg kell küzdenem a gondolataimért, meg a véleményemért. Egy jó embert ismertem meg benne, bármikor, bármi gondom, bajom van, mindig számíthatok rá, mindig ott van mögöttem. Tényleg rosszat nem mondhatok rá egyáltalán. Próbál mindig jót tenni. Büszke vagyok rá, hogy senkivel sincs rossz kapcsolata, még annak ellenére is, hogyha más véleményen vannak róla.

Rittlinger József: Ha van egy összetartó család, akkor nincs ami lehetetlen.

agrotrend.hu