Feczák János – A Nemzet Gazdásza

Feczák János: A nagyapai háttér az nagyon megmaradt, mert még mai napig (már kollégák is tudják), hogy vissza szoktam hivatkozni a nagyapámra, hogy megtanította velem: „Fiam, csak azt követelheted meg, amit te is meg tudsz csinálni.” Egyszer úgy volt, hogy a TSZ elnök, ő jött, ment és mondta, hogy fiam, ez nagyon szép dolog, de akkor gyere, tanulj meg kapálni, kaszálni, hát ugye akkor ezek voltak a legfontosabb dolgok. Reggel fél négykor kellett kelni, az nem esett jól, de mentem nagyapával és minden szépen kialakult.

Feczák János: Aztán jött nálunk egy kicsit ilyen családi döntés. A keresztapám pedagógus iskolai igazgató volt, mindenki hallgatott is rá és akkor mondta, hogy én vagyok a Feczák Öcsi. A falunak, mindenkinek. A húgom mai napig így hív, mert én voltam a legkisebb gyerek, 134 centi.

Feczák János: Az egyetemi évek után jött a katonaság. Találkoztam az évfolyamtársakkal, meg a feleségemmel megismerkedtem az építőtáborban. Ugyan ő nem akart jönni Nyíregyházára, Szegedre akart jönni. A szegedi katonatársak, jogászok segítettek abban, hogy mi többet tudjunk találkozni. Említettem a TSZ elnök annyira keményen fogta a rendszert, hogy én annyira vigyáztam rá, hogy megfeleljek, hogy se szombatom, se vasárnapom nem volt. A hatósági munka az egy nagyon jó kiképzőpálya. Belelát az ember a hülyeségekbe, a precizitásba, a kötelezettségekbe. Ameddig a szabadság volt kijártam a Szeged járásba és a város felügyelőjeként is néztem a takarmányboltokat. Lehetett választanom, hogy mit csináljak, és akkor én kértem, hogy az állatgazdálkodást szeretném csinálni, meg a takarmány vonalat. Nem volt gazdája a ciroknak, nekem meg pont az tetszett meg, hogy akkor ez egy olyan növény, mert búzát mindenki tud csinálni, kukoricához mindenkiért, na, ezt nem nagyon sokan értenek, na, mondom, akkor ebből. A szakirodalmát elkezdtem habzsolni.

Feczák János: Én az elején a feleségemmel együtt úgy gondoltuk, hogy az egyikünk humán vonalra, a másikunk közgazdasági szakközébe járjon, mert hogy akkor nem árt, ha a pénzt is érti az ember. Nekem ez hiányzott, akkor a gyereket küldjük oda, mert amit a szülő elhalaszt, a gyerekkel be akarja pótoltatni. De a Gábor ettől sokkal jobban megszerette a szakmát, mert mikor végzett a középiskolába, akkor bejelentette, hogy hát ő az egyetem esetében oda akar menni, ahol én voltam. Mivel ott volt a Gábor, az is járt oda az egyetemi évek alatt a bátyjához, megtetszett neki és úgyhogy már nem is volt kérdés, akkor Tamás is ment oda.

Feczák János: Gyakorlatilag, amikor végeztek, ők ketté osztották a feladatot. Gábor az kétéves kora óta a cirokkal foglalkozik (ezt be is szokta jelenteni nagy konferenciákon), hogy mondjuk: „Én már 38 éves vagyok, 36 éve foglalkozom cirokkal, (nagy hatásszünet). Ott ül apukám, vitt a nyakában mikor elfáradt, akkor letett a ciroksorba, és ők a kollégával beszélgettek, nem tudtam más csinálni, csak fogdostam a cirokleveleket.” És akkor hatalmas ováció, taps, én meg olvadok el, mert tényleg nagyon büszke vagyok a Gáborra is, meg a Tamásra is.

Feczák János: Tamás meg kereskedővéna, gyerekkorában is mindig az volt. Akkor meg bejelentették, hogy akkor Gábor szántóföldön és cirokban lesz, Tamás meg viszi akkor a zöldség ágazatnak a kereskedelmét. 2010-ben álltak be keményen, onnantól kezdve indult be a cégcsoport fejlődése.

Feczák János: Mivel van két fő ágazatk, az Agroszemek Kft. az tényleg olyan volt, amit a Gábor nekem kimondott 2014-ben: „Apa, vége a magányos farkasok idejének, egy kicsit lépni kéne nagyobbat.”Ő neki a gesztora, az a cirkos termési rendszer, ami ma Lidea néven fut, és gyakorlatilag Toulouse-ban van egy olyan kutatóközpont, ahol a Gábor jár nézegetni, és gyakorlatilag ott választja az apa-anya vonalakat, amit termelnek.

Feczák János: A 2000 év előtti időszakban 6-7 ezer hektár volt az én általam termelt silócirok-mennyiség, főként a 2000-es évek elején ott nagyon lecsökkent már. Megjelent a Gábor, belementünk ebbe a konstrukcióba, és így gyakorlatilag ma Gábor 42.000 hektáron termel vetőmagot. Gábornak ez az ötlete nagyon bejött, hogy fuzionáltunk. Én is nagyon büszke vagyok erre a 42.000 hektárra.

Feczák János: A Tamás hasonló revideálásokat végzett a kertészetben. Azt mondta, hogy na ez a gecemáni kertet fejezzük már be. Mert én ugye hűségesen termeltem paprikát, paradicsomot, uborkát, patiszont, és még minden mást. Na most talán az első lépés az volt, egyet, de azt profi módon. Mert ezt mindig ki is mondtam nekik, hogy egyet kell csinálni, cirkot, de azt profi módon kell csinálni. Akkor bevisszük a kertbe is. Egyet, de profi módon, úgyhogy mi azóta 15 hektáron csak paradicsomot termelünk.

Feczák János: Ugye itt többször említettem már, hogy valami oka volt, hogy Szegedre kerültem, hát ugye a feleségem az nem jött Nyírségbe, én jöttem akkor Csongrád megyébe. Ő pedagógusként végzett, magyar szakosként. A humántárgyak engem nem fogtak meg, csak a reálok. Amikor végeztünk a középiskolában volt egy magyar tanár, aki azt mondta az érettségi banketten, hogy hát nagy nehezen megadtuk magának a kettest, de azért egyet ígérjen meg. Kerülni fogja a magyar szakos tanárokat, ne derüljön ki, hogy maga ennyire szereti az irodalmat, meg az egész magyar nyelv az nem a maga világa. Én mondtam neki, ezt nem tudom megígérni biztonsággal. Még akkor nem tudtam, de lényeg az, hogy később megismertem a feleségemet, aki magyar szakos tanárként végzett. Én nekem azóta is ő a segítségem, mert bármilyen szakmai anyag van ő mindig átolvassa és átnézi a hibáka. Így,  egy életre megkaptam a magyar szakos tanárt, nemhogy kerülöm őket.

Feczák János: Ő ugyanúgy szerette a szakmáját, de mikor a Zöld Forrás Kft. megalakult 2001-ben, hódmezővásárhelyi telephellyel, én zömmel itt voltam, a fiúk hazajöttek az egyetemről és ők itt voltak. Ott hagyta a pedagógus pályát, és átjött fizikálisan is.

Feczák János: Arra utaltam egyszer, hogy a gyerekek végzése előtt a két KFT (vetőmag és kertészet) az elég komoly szakmai kihívás volt. Akkor az Edit megkapta, a Zöld Forrás 2001 Kft-nek az adminisztrációját. Az nekem azért nagyon nagy segítség volt.

Feczák János: A társadalmi szerepvállalás az gyakorlatilag akár a kisgazdapárt időszakában indult, mert Torgyán Józsi bácsi az többször lejött ide vasárnap délután ebédelni. Amúgy is szerette a görögkatolikus papunkat és akkor mi ott Marika nénivel társaságában ebédelgettünk. Nagyon szerette volna, ha bemegyek a parlamentbe, vagy a mezőgazdasági minisztériumban osztályvezetőként. Akkor én ott elhatároltam magam ettől a résztől. De ugyanakkor a mezőgazdasági bizottságban a szakmai részben a Székely Bertalan többször bevont. Ennek köszönhető az, hogy a hidrokulturás rendszeremet is el tudtam a parlamentbe mondani. Ahonnan Jakab alelnök úr ül, én ott alatta abban a részben, mondtam el 2000-ben, hogy mit szeretnék csinálni, hogy ezt a hidrokulturás technológiát Magyarországon bevezetni. Lényeg az, hogy Rapcsák András ott figyelt rám, és mondta, hogy nem kellett volna idejönni, mert én ott vagyok a szomszédban. Gyakorlatilag így lett lehetőségünk arra, hogy ki tudtunk nézni itt egy helyet. Először mezőgazdasági növénytermesztési osztályvezető voltam, aztán elnök lettem, megyei elnök és mint növénytermesztési elnök, akkor fel kellett járnom országos értekezletekre. Majd itt a kamarán belül voltam az ellenőrzőbizottságban, tehát ott is tisztséget kellett betöltenem. Az átszervezéskor mi ott háttérbe kerültünk, de hál’ Istennek maga Gábor fiam meg pont tudott indulni, és hát ő mai napig is ott van.

Feczák János: A legnagyobb szakmai munkámnak, én továbbra is a cirkot tartom, hogy én cirok nemesítésben toltam le az életem 36 évét. Saját nemesítésű hibridjeim vannak.

Feczákné Pongor Edit:Érdekes ez a dolog, mert sokszor elgondolkodtam már ezen. Elég nagy vehemenciával rendelkezünk mind a ketten. Tehát nekem is mindig van véleményem az ő dolgairól. Nagyon nehezen fogadja el sokszor, ezen ütközünk is, de valahogy mindig valami kompromisszumra jutunk. Hát nem unalmas mellette az élet, az biztos. Amikor belecsöppentem ebbe az egészbe, nagyon-nagyon érdekesen vitt előre az a dolog, hogy ha valamit elintéztem és sikerült és éreztem, hogy ezt az egészet én is hozzájárulok. Egy-egy dolog, amit ő szeretett volna megvalósítani, összejött, hát talán ez a segítő oldal. Aztán biztos az is benne volt, hogy a két fiúnk agrár egyetemre mentek. Az életünknek állandó része a mezőgazdaság, és a mai napig is úgy élünk, hogy itt vagyunk ezen a telepen, ahol mi élünk, és mind a négyen, és egymás segítve, egymás dolgát megbeszélve. hát lehet, hogy nem mindig a legcsendesebben ütköztetjük a véleményeket. Tehát én azt gondolom, hogy ez egy nagyon izgalmas élet, izgalmas házasság, valahol mindig megvan a kompromisszum.

Feczák Gábor: Amióta az eszemet tudom ez a nyüzsgés-pörgés jellemző az egész családra. Ha konkrétan egy példára visszaemlékszem, amikor öcsém született, majdnem kétéves voltam és akkor is egy szántóföldi túráról jöttünk éppen vissza a szülőszobához. Maga ez a pörgés és mozgalmasság, ez egyébként biztos, hogy irányunkba is áttevődött, rám is, öcsémre, Tamásra is.

Feczák Gábor: Nagyon munkaszeretetre tanító, borzasztó nagy tapasztalattal rendelkező, amit ugye folyamatosan irányomba és öcsém irányába is próbált továbbadni édesapám. Az én irányomba én nálam mindig inkább a materiális dolgok voltak a jellemzőek, hogy a szántóföld szeretete, illetve az, hogy a termesztésben valamilyen szinten ugye részt vegyek. Tamásnál is értelemszerűen ugyanezek megvoltak, de inkább a gazdasági vonal volt az, ami számára mindig is jobban feküdt, ha lehet ilyen szép szóval mondani, vagy jobban szerette.

Feczák Gábor: Én ahogy az iskolát, az egyetemet befejeztük folytattam tovább a tevékenységet a cirok vonatkozásában, és gyakorlatilag ugye a mai napi szintű feladatát az Agroszemek Kft-nek én látom el, aminek abszolút az alapjait édesapám alapozta meg.

Feczák Gábor: Olyan, mint intelem, én úgy gondolom, hogy iránymutatás volt inkább, mint intelem. Az biztos, hogy minket mindig a becsületességre és a precizitásra nevelt első körön. Ezt én úgy gondolom, hogy a mai napig is a legnagyobb zászlónak tartjuk a fejünk felett. Ugye a mai felgyorsult világban eléggé szélsőséges dolgokkal tudunk találkozni, de maga a becsületesség, a precizitás és tényleg az egyenesség én úgy gondolom, hogy a mi szakmánkban is egy nagyon kiemelkedő dolognak kell legyen, és ő ezt mindig nagyon erősen sulykolta belénk.

Feczák Tamás: Hát maradjunk annyiban, hogy nem volt egyszerű gyerekkorunk, de annál úgy gondolom, hogy ő boldogabb volt. Édesapám rám és testvéremre olyan szintű munkaszeretetet táplálta belénk, hogy két olyan ágazatba, amit ő az 1990-es években kezdett, tudott úgymond átadni nekünk. A szántóföldi növénytermesztésben például bátyám a cirokban magasló eredményeket ért el, jómagam pedig a hidrokulturás kertészetben paradicsom főtevékenységgel foglalkozom.

Feczák Tamás: A magyarországi mezőgazdaságban tényleg kialakított egy olyan személy dolgot, hogy szinte tényleg megkerülhetetlen a szántóföldön és a hidrokulturás kertészetben, ezáltal az állattenyésztésben is, mivel a cirok például a takarmányozás alapanyagaként szolgál. De hogy milyen volt a mi gyerekkorunk, hát megtanította azt nekünk, hogy tényleg hajnalban kelljünk, végig vért izzadjunk a munkában, tehát már tényleg a kiskorunk óta kint voltunk a szántóföldön, még akkor kukoricacímerezés, cirok idegeneléssel kezdtük. Majd 2001-től jött a kertészet. Minden munkafolyamatot esetében arra tanított minket, ami teljesen logikus is, hogy legalább úgy tudjuk megcsinálni, mint a legjobb dolgozó, mert akkor tudod tőle úgy követelni.

Feczák Tamás: Én úgy gondolom, hogy édesapám nagyon büszke lehet arra, amit Magyarországon elért maga a gazdaságban, a szántóföldön és az üvegházas történetben is. Emellett arra is nagyon büszke lehet, amit már tényleg az ő alapjai miatt tudtunk tovább vinni, hogy több mint tíz országban exportpiacra is szállítunk és megjelentünk, ez is már neki köszönhető. Úgy gondolom, hogy nagyon büszke arra is, hogy vannak az utódok, jönnek az unokák szépen. Tesóméknál is majd, illetve nálunk ugye már van kettő, akikben teljesen benne van és jól látható, mert kijárnak a telephelyre, pedig kicsik 5 és 8 évesek, de már ott van a harmadik generáció váltásnak a lehetősége.

Kovács Miklós: Feczák Jánossal közös múltunkat az egyetemi évekkel tudom indítani. Ez 1974-1979 között zajló öt évet jelenti, Debreceni Agrártudományi Egyetemről beszélünk. Az első két évben még csoporttársak is voltunk és az utolsó háromban, a szakosodás után én maradtam növénytermesztési szakon, a János pedig elment állattenyésztési szakra. Ő szerintem vallja azt, hogy valamit, ha csinálunk, azt vagy jól csináljuk, vagy sehogy se csináljuk. Ez a fajta akarása, igényessége juttatta el végül is oda, hogy ezt a tényleg az életművet leteszi az asztalra. Amiben én szerencsésnek is érzem még Jánost, hogy van két olyan fia akik ezt az örökséget, én úgy gondolom, részben hálás módon, részben hozzáértő módon fogják továbbvinni majd. Ők már csak hozzátesznek, nem felélik a szülő által megteremtett vagyont, gazdaságot, hanem igenis ők is nagyon kreatívan, még inkább a koruknál fogva megismerve azokat az új technikai lehetőségeket, amit a számítógépek világa jelent, amit a logisztikában ma már nagyon profi módon kell csinálni. Valószínű János ezt is meg tudta volna csinálni, ha még rákényszerült volna, de ezeket a dolgokat a fiaim már sokkal rugalmasabban, sokkal hozzáértőbben nyelvismeretekkel fogják továbbvinni. Ők lehetnek az a család, aki majd több generáción keresztül is tovább fogja vinni a Feczák nevet, meg azt az életművet, amit Feczák János megteremtett.

Elsősorban azzal különbözött a többiektől, hogy ő volt a legkisebb, mármint termetre. Ez volt az egyik ilyen feltűnő dolog. A másik, hogy már az első napokban is rendkívül ilyen jókedvű, kis fenegyerek típusú fickó volt a János. Aztán későbbiek során kiderült az is róla, hogy nem csak jókedélyű meg kis fenegyerekes, hanem jó tanuló és jó felfogó képességű és érdeklődő fiatalember. Egy igazi kellemes négy évet töltöttünk ott el egymással. Rendkívüli megkapó volt az, ahogy a közösségben viselkedett, viselkedni tudott. Mondhatnám azt is, hogy egy ilyen tipikus kedvenc gyerekké vált.

Feczák János: Amit szeretnék kihangsúlyozni, ami szerintem a legfontosabb, akár a jövőnek is, meg a mai napig mindenkinek elmondom: a munka szeretete. Mi a munka? Az a munka, amit szívesen is csinálok, és nem veszem észre, hogy munka. Nem értették sokan, hogy reggel fél négytől fél tízig, hogy lehet dolgozni. Úgy lehet dolgozni, hogy én szerettem csinálni. Tehát azt kell csinálni mindenkinek, amit szeret. Ha nem szereti, azonnal hagyja abba. Bele fog fáradni, nem fogja magát kiteljesíteni. Úgyhogy én ezt üzenem mindenkinek, hogy szeresse, amit csinál, és ha szereti, akkor megtalálta a munkáját. Ha megtalálta a munkáját, akkor megvan a munkahelye.

agrotrend.hu