Saját rendezvényeink

Elmer Tamás- Az Év Erdőgazdálkodója Díj 2023

 

Az Országos Erdészeti Egyesület elnöke a határidőre beérkezett álláspályázatok értékelését és elbírálását követően 2019. május 1-től Elmer Tamás okleveles erdőmérnököt nevezte ki az Egyesület főtitkári munkakörének betöltésére. -Elmer Tamás 2013-ban végzett az Erdőmérnöki Karon, ugyanez év májusától a Vidékfejlesztési Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály erdészeti referense volt, 2014 szeptemberéig, majd 2014-2017 között a Földművelésügyi Minisztérium Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály erdészeti referense. 2017 májusától az Országos Erdészeti Egyesület munkatársa, az Erdei Vándortábor Program projektfelelőse. ezúton is további sikeres munkát kívánunk Neki.

“itt vannak személyes kedvenceim, kollégáim, az erdészek, akik lassan 150 éve az „Üdv az erdésznek”-kel köszönnek és ebben is nagy az igazság. Az erdész ugyanis nem az a templomba járó népség, de az Úrral napi kapcsolatban van, hiszen az erdőnél szebb templomot egy pallér sem rakott még. Ezért kérjük egymásnak köszöntésünkkel, hogy az erdei ösvényeken megtaláljuk a mennyország pagonyaiba vezető, igaz, üdvözítő utat.” – emelte ki Matuz Istvánné.

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés