Nem publikált
Magyarország Legszebb Birtoka birtokbejárás – Istvándy Pincészet
Birtokbejárásunk következő állomása az Istvándy Pincészet volt, amelyet most részletesebben is bemutatunk. Köszönjük a Fliegl Abda Kft.-nek a Magyarország Legszebb Családi Gazdasága kategória támogatását!
Istvándy Gergely borász felmenői régóta foglalkoznak szőlővel és borral ezen a vidéken. A nagyapa, Istvándy Ferenc agrármérnök a TSZ mellett saját szőlőjét is művelte, majd a rendszerváltás után még vásárolt területeket. Ahogy az a környéken akkoriban szokás volt, folyóbort készített, majd eladta a megmaradt szőlőt.

A kilencvenes évek legvégén az Istvándy-család kutatásba kezdett a Badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézettel közösen: megkeresték azokat a helyeket, ahol még termesztették ezt a ritka szőlőfajtát a borvidéken – ez kevesebb mint egy hektárnyi termőterületet jelentett. Majd saját kéknyelű-oltvány iskolát hoztak létre, vagyis kéknyelű-szaporítóanyagot készítettek, egy év múlva pedig telepítették az első kéknyelű ültetvényüket.
A családi borászatnál azonban nemcsak felélesztették a hagyományokat – más badacsonyi borászatokkal közösen –, hanem kísérletezésbe is kezdtek ezzel a fajtával. Először az „édes kéknyelű nincs” dogmát rombolták le a 2005-ben piacra került desszertborral, amit túlérett, aszúsodott szemekből készítettek.
Aztán bebizonyították, hogy a kéknyelű a hosszabb érlelésű pezsgők alapboraként is működik: 2012-ben bemutatták az első kéknyelűpezsgőt.
Néhány év múlva pedig újabb, addig kőbe vésett szabályt „szegtek meg”: fahordó helyett acéltartályban készítettek kéknyelűt, és az újítás bevált. A 2019-es évjáratú boruk, a Hegyikristály pedig az Országház Bora lett.

A Káptalantóti és Badacsonytomaj között, egy forrás mellett kialakított Istvándy Liget egy természetközeli esküvői helyszín és glamping szálláshely, ahol művészeti workshopok is helyet kapnak. Az Istvándy-család másik ága szürkemarhaés mangalicatenyésztéssel foglalkozik, az Istvándy Birtok éttermében ezekből az alapanyagokból készülnek az ételek.
agrotrend.hu
