Nem publikált

Magyarország Legszebb Birtoka birtokbejárás – Berger Pince

Birtokbejárásunk következő állomása a Berger Pince volt, amelyet most részletesebben is bemutatunk. Köszönjük a HED-LAND Hungária Kft.-nek a Magyarország Legszebb Borbirtoka  kategória támogatását!

Édesapám, id. Berger Ferenc 1980-ban örökölte első kis szőlőültetvényét és kezdett bele a borászkodásba. Sokáig hobbi szinten művelte a szőlész-borászkodást, majd a rendszerváltás után, 1990-as évektől a szőlőterületek folyamatos növelése mellett fő állásban építette a családi borászatunkat. Én, Berger Gábor a tanulmányaim után 2022-ben lépte be a borászatunkba dolgozni. Első dolgom a minőségi, palackos borkészítés elindítása volt. 2010 óta már egyedül vezetem a mára 6.000 Hl tárolókapacitású borászatunkat és a 2015 óta működő két pince vendégházunkat. Édesapám 2010 óta a 36 hektáros szőlőültetvényünket koordinálja, irányítja. Szőlőültetvényünk nemcsak nagyságra, de fajtaválasztékban is igen gazdag. Szőlőfajtáink között megtalálható magyar, kárpát-medencei és európai eredetű szőlők. Fehér szőlőink: Irsai Olivér, Olaszrizling, Cserszegi fűszeres, Chardonnay, Sauvignon Blanc, Zöldveltelíni, Generosa, Aletta. Vörös fajtáink: Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Merlot, Kékfrankos, Kadarka és Zweigelt.

Berger bor teraszunk részeként alkottuk meg különböző dísznövényekkel, egyéb természetes díszelemekkel, struktúrákkal a vonzóbb megjelenés érdekében. Kilátást biztosítva a természetvédelmi területként nyilvántartott Vörös mocsárra.

Szőlészetünkben egyre nagyobb szerepet szánunk az ökológiai gazdálkodásnak, bár teljes egészében még nem állunk készen az átállásra. Tápanyagpótlás tekintetében kizárólag szerves trágyát használunk. Permetezés tekintetében összhangban az AKG-s elveket betartva, kizárólag engedélyezett permetszereket használunk, illetve az elmúlt években kezdtünk olyan probiotikus termésnövelő készítményekkel dolgozni, amelyek javítják a talaj minőségét, növelik a talajélet aktivitását, támogatják a humuszképződést és rendszeresen alkalmazva megerősítik a növény immunrendszerét.

Más borászokkal, és a faluban fellelhető éttermekkel való kapcsolattartásban lehetőséget látunk az új piacok felfedezésére, ezzel segítve a falu bor kínálatának kibővítését; Valamint üzleti lehetőségeink kibővítésére, tapasztalatcserére, új üzleti partnerek, kapcsolatok kiépítésére. Császártöltésen lévő éttermek alkalmazottaival tapasztalatokat cserélünk, mely tanulási és fejlődési lehetőséget ad mindkét oldal számára. A helyi borászokkal együtt megalapítottuk a Császártöltési Pincesorokért Egyesületet. Az egyesület szervezi a helyi boros programokat, melynek alelnöke én, mint Berger Gábor vagyok. Továbbá tagja vagyunk a Duna Borrégió Borút egyesületnek is, melynek elnöke, a feleségem Bergerné Dr. Jakab Emese.

Legnagyobb hangsúlyt a Pince-Vendégházunkra fektetünk, hiszen ott tartjuk borkóstolóinkat, borestjeinket, rendezvényeinket, és ott fogadjuk vendégeinket. A Császártöltési pincesor szépségét kihasználva, itt építettük meg vendégházunkat, mely gyönyörű kilátást biztosít a természetvédelmi terültként nyilvántartott Vörös mocsárra.

A HAACP rendszert használjuk.

Szőlőültetvényeink megművelésében nagy szerep jut a folyamatos, megújuló gépesítésnek. A metszésnél előmetsző gépet használunk, de a csonkázást, a sorművelést, a szüretet stb. is gépek segítségével műveljük. Kizárólag a prémium és a csúcsminőségű boraink alapanyagául szolgáló szőlőinket szüreteljük kézzel.

Borászatunk az elmúlt években több modernizáláson esett túl: Musthűtő berendezés, dupla falú saválló erjesztő tartályok, palackozó gépsor. Ez mellett a teljes villamos energiánkat napelem rendszer állítja elő. Vízfelhasználásunk egy fúrt kútról működik.

Értékesítésben nagy szerepe van az online platformoknak, a weboldalunkon kívül promóciós youtube videónk van, fent vagyunk a Facebookon, Instagrammon, TikTokon.

Különböző fesztiválokon is megjelenünk, bemutatni a borainkat. Ezek közül a két legnagyobb a Szegedi Borfesztivál és a Szegedi Bortér.

Napelemeket helyeztünk fel, amely a teljes energia felhasználásunkat fedezi. A szőlőművelésben a permetezés tekintetében összhangban az AKG-s elveket betartva, kizárólag engedélyezett permetszereket használunk, illetve az elmúlt években kezdtünk olyan probiotikus termésnövelő készítményekkel dolgozni, amelyek
javítják a talaj minőségét, növelik a talajélet aktivitását, támogatják a humuszképződést és rendszeresen alkalmazva megerősítik a növény immunrendszerét.

Az 54-es főúton Kecskemét és Baja között található Császártöltés. A borászatunk pedig Császártöltés központjában, a fő utcán. A szőlőültetvényünk nagy része szintén az 54-es út mindkét felén, illetve Kecel és Hajós irányában terülnek el.

A borászatban dolgozók számára kiemelt fontosságú. A borászati tevékenységek során különböző vegyi anyagokkal való munkavégzéskor,nehéz fizikai munka, gépek használata miatt elengedhetetlen a megfelelő munkavédelmi intézkedés és oktatás. Ez segít minimalizálni a kockázatokat és biztosítani a dolgozók biztonságát és egészségét. Továbbá védő felszerelések biztosítására, gépek rendszeres karbantartására és ellenőrzésére, az egészségügyi és biztonsági protokollok betartására is figyelünk. Szőlő ültetvényeinken történő munkavégzés során fontos prioritás a biztonság. Kesztyű és védő ruházat használata; az alkalmazottak képzése a szőlő ültetvényeken végzett munkavégzésre, betartva munkavédelmi előírásokat. Növényvédőszerek és más vegyi anyagok megfelelő kezelése és tárolása fontos a munkavállalók és a környezet védelme miatt is.

Az elmúlt években több komolyabb beruházás történt a Borászatunkban: palackozó gépsor vétele, hűtőrendszer korszerűsítése, új, modern erjesztőtartályok beszerzése. Napelem felhelyezés, amely a teljes energia felhasználásunkat fedezi. Illetve a szőlőművelésben is egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a gépi megmunkálásnak.

Szeretjük, ha a munkafolyamatainkba belelátnak a vevőink, követőink. Ezért is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy amennyire van rá mód, szinte minden munkálatot megosztunk a közösségi hálón, ideértve pl. a szőlő metszését, csonkázását, szüretet, a bor feldolgozását, palackozását, a borkóstolókat, borvacsorákat, illetve a fesztiválon vagy egyéb rendezvényeken való megjelenést.

Igyekeztünk megteremteni a harmóniát Vendégházunkban, egyfajta egyediséget, de ugyanakkor összhangot kialakítani. Az emberek gyakran vonzódnak azokhoz a dolgokhoz, amelyek esztétikailag kellemesek és megnyugtatóak a szemüknek. Vendégházunk tradicionális stílusú, tökéletesen illeszkedik a vidéki környezetbe, azt gondoljuk ez növeli a vizuális vonzerőt. Gondozott kert, virágok, bokrok és egyéb növények a bor teraszon szintén hozzájárulnak Vendégházunk környezetének szépségéhez is vonzerejéhez.

agrotrend.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés