Piac
Gyengébb eredményekkel zárt a Pernod Ricard
A minőségi szeszes italok francia bajnokánál szomorú éves jelentést tettek közé. A Pernod Ricard elsősorban Kínát és az Egyesült Államokat okolja gyengébb eredményeiért, s egyelőre nem is lát trendfordulóra utaló jeleket.
Nem bonthatnak pezsgőt az üzleti év eredményeire a Pernod Ricard-nál, inkább valamelyik keserű likőrjükbe kellene fojtaniuk bánatukat, amit a bevétel és a nyereség megcsappanása fölött éreznek. Nettó értékesítésük 10,96 milliárd euró volt a június végével zárult 2025-ös üzleti évükben, ez 6 százalékkal maradt el a 2024-estől.

Forrás: vg.hu
Bruttó árrésük 7 százalékkal csökkent, üzemi nyereségük pedig 5 százalékkal, 2,95 milliárd euróra mérséklődött. Volumenben viszont 2 százalékkal többet értékesítettek, ám az átlagos eladási áraik emelésével nem tudtak foglalkozni. A 900 millió eurós költségcsökkentési programjukkal viszont annál inkább.
A Pernod Ricard sokat vesztett a konyakvámon
A bevétele alapján a legnagyobb francia szeszipari konszernnek számító Pernod Ricard vezetése meg is nevezte a főkolomposokat, azaz Kínát és az Egyesült Államokat, ahol mostanában erősen visszaesett a tömény italok fogyasztása. Ebben Amerikában az egészségesebb életmód preferálása is közrejátszott, no meg az, hogy a divatos fogyasztószereket nem tanácsos töménnyel fellazítani.
Kínával a konyakháború miatt vannak haragban a franciák, a termékeikre kivetett extra vámmal Peking az Európai Uniónak az elektromos autóikat sújtó, tavaly novemberben öt évre kiterjesztett büntetővámjaira reflektált, egy egész tradicionális iparág továbbélését veszélybe sodorva.
Peking júliusban jelezte, hogy eltekint a 35 százalékos konyakvámtól, de ezért ellentételezést is kér az EU-tól. A többi tömény italra viszont érvényes az importvám.
Kínában túl drága lett a Martell
Kínában eddig – költői túlzással – nyakló nélkül vedelték a drága francia italokat, az ország a legstabilabb és legnagyobb felvevőpiacaik közé emelkedett. Az ingatlanpiaci válságot és a gazdasági növekedés lassulását azonban megszenvedte a lakosság, kevesebbet költött márkás italokra, s ebben trendfordulót sem lehet látni a horizonton.
Kínában a Martell konyak ötödével hozott kevesebb bevételt, az Absolut vodka és a Jameson whiskey viszont tartotta a frontot. Éves kínai forgalmuk 21 százalékkal csökkent, de mivel az országot hozzácsapják az ázsiai és az egyéb kisebb piacokat összefogó értékesítési régióhoz, nem tudni, hogy ez valójában mekkora bevételkiesést takar.
Az említett régió egészében 7 százalékkal csökkent a bevétel, 4,63 milliárd euróra. Ugyanez vonatkozik Amerikára, ennek a régiónak a 6 százalékkal alacsonyabb, 3,15 milliárd eurós éves forgalma az Egyesült Államok szintén 6 százalékos fogyasztáscsökkenését is magába rejti. A gyorsjelentésben Kanadát és Brazíliát dicséri, Mexikót pedig lemaradásának behozására nógatja a Pernod Ricard, amely a többi között
- a Ballantine’s,
- a Jameson,
- a Seagram,
- az Absolut,
- a Martell,
- a Chivas Regal,
- a Beefeater
- és a Havanna Club
márkáiról ismert világszerte. Ami Európát illeti, itt csak 4 százalékos volt a bevételcsökkenés, és 3,17 milliárd euró a bevétel. A társaság a folyó, 2026-os üzleti évére vonatkozó kilátásairól sem árult el sokat, de azt többnyire biztató köntösbe öltöztette.
Leszámítva az első, októberrel záruló negyedévet, amikor is a Kínában és az Egyesült Államokban felhalmozott készleteik leépítése nyomot hagy majd a forgalmon. Rossz hír még, hogy az árfolyamhatások továbbra is kedvezőtlenül alakulhatnak, a lezárt évben főként
- az argentin peso,
- az indiai rúpia
- és a török líra
árfolyam-alakulása ütött 277 millió eurós sebet a bevételeken. A Pernod Ricard párizsi tőzsdén jegyzett részvényárfolyama a gyorsjelentés publikálását követően 5 százalékkal erősödött, ebben a részvényenkénti 4,70 eurós osztalék megerősítése is szerepet játszott.
agrotrend.hu / Világgazdaság
Fókuszban
Az ökológiai szemléletű vadgazdálkodás a biodiverzitás megőrzését szolgálja
Magyarországon az ökológiai ismeretekre alapozott vadgazdálkodás és vadászat előtérbe helyezi a biodiverzitás megőrzését, az élőhelyek fokozott védelmét, a mennyiségi szemlélet...
Rejtett veszély a napraforgóban és a kukoricában: a drótféregkártétel
A drótféreg alábecsült veszélyt jelent a hazai szántóföldi növénytermesztésben. Jelenlétére gyakran csak akkor derül fény, amikor a kártétel már visszafordíthatatlan....
Kevesebb kukoricát vetnek az idén
A Nemzetközi Gabonatanács januári projekciójában a 2024/2025. gazdasági évit 6 százalékkal meghaladó, 1313 millió tonna globális kukoricatermést jelez a 2025/2026. gazdasági...
25 éve a precíziós mezőgazdaság élén!
A precíziós gazdálkodás alapja a megbízható technológia – a Klasszikus John Deere AMS csomagok pontosan ezt nyújtják. Az SF 7500...
Kína és Brazília szövetsége átrendezi az agrárpiacokat (is)
Állandósuló aszály, bizonytalan árhatás
Tejár korrekció
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
A Nemzet Gazdászai, akik az agrárium jövőjéért dolgoznak
Az Országházban adták át a Nemzet Gazdásza kitüntető címeket
Új lendület a somogyi falvakban: utak, közvilágítás, tisztább környezet
Rittlinger József – A Nemzet Gazdásza
Feczák János – A Nemzet Gazdásza
Balla Géza – A Nemzet Gazdásza
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
