Élelmiszergazdaság

Piac

Megkezdődött a kolbásztöltő fesztiválra való készülődés

Megkezdődött a készülődés a város egyik legnépszerűbb rendezvényére – a 2020. február 8-án, immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Kolbásztöltő Fesztiválra jövő héten már lehet jelentkezni.

Január 2-től 15-ig, illetve a rendelkezésre álló 110 hely betöltéséig várják hatfős csapatok nevezését. Érdemes igyekezni, tavaly ugyanis már hetekkel az esemény előtt elkelt az összes hely, sokaknak csak a várólista jutott. A városi sportcsarnok befogadóképessége miatt maximum 110 csapatnak tudnak helyet biztosítani a szervezők – írja a bama.hu.

fotó: wikipedia

A tavalyi nagy sikerű rendezvényre a nevezések döntő többsége Komlóról érkezett – főleg intézmények és cégek indítottak csapatokat, de családi, baráti társaságok is asztalhoz álltak. Képviseltették magukat a városkörnyék települései és három külföldi csapat is: Komló horvát testvérvárosából, Valpóról, továbbá Beregszászról és a németországi Benningenből érkeztek résztvevők.

A program február 8-án, szombaton, a hagyományoknak megfelelően ezúttal is nyolc órakor indul egy látvány-disznóvágással, ami után a csapatok elfoglalhatják a helyüket a sportcsarnok küzdőterén kialakított asztaloknál.

A hivatalos megnyitót 10 órakor tartják, majd a versenyzők ezután rögtön munkához is láthatnak, hogy két órányi darálás, gyúrás, fűszerezés és töltés után délre a zsűri asztalára helyezzék a versenymintát.

A jó hangulatról a rendezvény ideje alatt egész nap a Perfect Slágerzenekar és a B-Wersyo Band gondoskodik.

A résztvevőket a finom falatok és a mulatság mellett idén is várja tombolasorsolás, nagy értékű nyereményekkel.

Egyre népszerűbb

A Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület az önkormányzattal karöltve rendezi meg immár tizedik esztendeje február elején a kolbásztöltő fesztivált.

A rendezvény évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Csapatonként 10 kg kolbászhúst, valamint a munkálatokhoz egy-egy sörpad garnitúrát a szervezők biztosítanak.

A vágódeszkáról, a kolbász töltéséhez szükséges eszközökről, illetve a fűszerekről a csapatoknak kell gondoskodniuk.

agrotrend.hu / bama.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés