Élelmiszergazdaság
Magas árak jellemzik a szekszárdi piacot
A szekszárdi piacon már az ünnepi sütés-főzéshez szükséges áruk utalják a kínálatot. A karácsonyi készülődés hangulatában is sokan figyelnek az árakra, amelyek néhány terméknél igencsak magasra szöktek.
A szekszárdi piac hangulatában már most érezhető a karácsonyi készülődés, ám az árak sokakat elgondolkodtatnak, a hús-és hentesáru-, valamint a mézes standok kínálata mellett a dió és a tarkabab ára is beszédtéma. Míg egyes vásárlók már most igyekeznek beszerezni az ünnepi sütni-főzni valót, mások szerint korai még a karácsonyi készülődés – derül ki a Teol cikkéből.

Forrás: pixabay.com
A füstölt árukat kínáló standok hívogatóak, de sokan nem engedhetik meg maguknak a drágább készítményeket. Sokan persze az alapanyagot veszik meg, és karácsonyra maguk készítik el az ünnepi menü hozzávalóit, így akár a füstölt árukat is, így tudnak spórolni. Egy kiló tepertőért akár 5000 forintot is elkérnek, a dió ára pedig szintén az egekben van: az idei termés 5 ezer forintba kerül kilónként, míg a tavalyi diót 3500 forintért adják. A tarkabab ára is megugrott, 4000 forint kilónként. A mézesek is kitettek magukért: különféle kiszerelésben kínálták portékáikat, hogy mindenki megtalálja a pénztárcájának megfelelőt. A méz ára 1500 és 5000 forint között mozog, attól függően, hogy milyen fajta és melyik termelőtől származik.
A lapnak nyilatkozó vásárlók közül volt, aki azt mondta, hogy évek óta inkább zsírszalonnát vesz, amit otthon kisüt, így lesz disznózsírja és tepertője is. Mint megjegyezte, régen ez volt a legolcsóbb hentesáru, most meg luxuscikk lett.
A zsírszalonna még olcsóbbnak mondható, egy kilóért 1000-1500 forintot kérnek.
Egyes vásárlók „apránként” elkezdték az ünnepi készülődést, és minden héten vesznek valamit, hogy decemberre nem legyen egyszerre nagy kiadás. Mások szerint viszont még túl korai az ünnepi bevásárlás, és reménykednek abban, hogy a kínálat növekedtével alacsonyabb árakat is találnak. A „jó vásárlói taktikát” azonban nehéz kiokoskodni, az árusok és a vásárlók körében is eltérőek a vélemények a készülődés időzítéséről és az árak alakulásáról. A lap szerint egy biztos: a piacon mindent megtalálni, ami egy klasszikus karácsonyi asztalra kerülhet.
agrotrend.hu / Világgazdaság
Fókuszban
Fordulat az uniós báránypiacon
Az Európai Unióban 2026 hetedik hetében megfordult a trend és a nehéz bárány ár esetében emelkedés, a könnyű bárányár esetében...
Az alternatív növények lehetnek a magyar mezőgazdaság jövőjének kulcsai
A cirok egyértelműen beilleszthető a vetésforgóba. Az elmúlt öt aszályos év és az azzal együtt járó időjárási viszontagságok ezt igazolták...
Új F8 és F9 önjáró szecskázógépek a John Deere kínálatában
A John Deere 2025 nyarán Németországban mutatta be vadonatúj önjáró szecskázógépeit: az F8 és az F9 sorozatot. Ezeket a nagy...
MDB: innováció, megbízhatóság, design
Az MDB gyárat Mario Di Base alapította 1977-ben Abruzzóban. A cég eleinte mezőgazdasági pótkocsik gyártásával foglalkozott kimondottan szőlészeti alkalmazásra. A...
Ukrajna talajainak válsága és a földpiac helyzete
Kína és Brazília szövetsége átrendezi az agrárpiacokat (is)
Állandósuló aszály, bizonytalan árhatás
Tejár korrekció
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
Új lendület a somogyi falvakban: utak, közvilágítás, tisztább környezet
Heti hírösszefoglaló – Bárányárak alakulása az EU-ban, enyhe visszaesés január harmadik hetében
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
Nőtt a szarvasmarha vágása és exportja hazánkban 2025-ben
Szezonnyitót tartott a Syngenta
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
