Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Élelmiszergazdaság

Lesz elég hal karácsonyra

Negyvenegyedik szezonját zárta idén a Bonyhád melletti Széptölgyesen a Pannónia Mezőgazdasági Zrt. halászati ágazata. Gyengébb lett az eredmény, mint amire számítottak, mondta lehalászás után az ágazatvezető. Ennek ellenére halból lesz karácsony előtt bőven, hiszen Tolnában is, és az ország számos vármegyéjében van elég halastó.

Sok kisebb-nagyobb halastó van vármegyénkben, például Aparhant, Bonyhád, Váralja, Varsád, Szakadát, Attala és Őcsény környékén. Az általunk megkérdezett termelők közepes termésre számítanak. Van, ahol már be is fejeződött a munka, és van, ahol még el sem kezdték.

Forrás: pxhere.com

A múlt héten, november 6-a és 10-e között végezték a lehalászást a Bonyhád melletti széptölgyesi halastónál is. Egy évi munka eredményére derült fény. Kevesebb hal lett a tavaikban, mint amire még nyáron is számítottak, mondta Fördős József, a Pannónia Mezőgazdasági Zrt. ágazatvezetője.

– A súlygyarapodás messze elmaradt attól, amit vártunk, darabszámra megfelelő lenne a halállomány, de sajnos vegyes a súlygyarapodásuk. Ennek az az oka, hogy az előző évi aszály miatt a tenyészetekben nem tudtak megfelelő mennyiségű halat nevelni, így négy tenyészetből sikerült megvásárolni a halastavainkhoz szükséges mennyiséget. Zömében tükrös pontyon szerettünk volna vásárolni, mert ezt keresik jobban a vásárlók, de inkább pikkelyest sikerült – mondta el az ágazatvezető. Szerencsére idén a víz mennyiségével, minőségével nem volt gond. Az alacsonyabb takarmányköltségeket csak júliustól érzékeltük, mert a drágábban vett takarmány – amit az előző évben vásároltunk – addigra fogyott el.

A lehalászás után a tavak vizeit leeresztik, majd ezt követően töltődik fel ismét friss vízzel.

Az elmúlt évtizedekben sokféle szezonban volt részünk – mondta Fördős József –, az idei nem tartozik a jobbak közé, de volt ennél rosszabb is – tette hozzá. Mennyiségre szerződtek a felvásárlóval még év közben, amikor már látták, hogy közepes évük lesz, így a vállalt mennyiséget le tudják szállítani.

A felvásárlási ár maradt a tavalyi, amivel nem elégedetlenek a gazdák, hiszen a múlt évben a magasabb takarmányár miatt volt nagyobb áremelés. A halastavak fenntartásának két legnagyobb költsége a telepítés és a takarmányozás. Fördős József elmondta, a telepítéshez szükséges tenyészhalakat 5 dekásan vásárolják meg és novemberre 2-2,5 kilósakra hizlalják. A lehalászást követően a halak a telelőbe kerülnek, majd karácsony előtt az üzletekbe.

A tavak gazdái egymásra is figyelnek, hiszen az egymás alatt lévő tavaknál a munkálatokat is össze kell hangolni. Széptölgyesen például négy halastó van egymás szomszédságában, az alsó kettőnél kezdték a lehalászást, majd ezt követően eresztik le a tavakból a vizet, csak ezután kezdődhetett a munka a másik két tónál.

agrotrend.hu / teol.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés