Élelmiszergazdaság

Hipoallergén húskészítmény termékcsaládot fejlesztett ki a kunhegyesi Nagykun-Hús Kft. és a Szegedi Tudományegyetem

Kecsketejből előállított tejpor felhasználásával hipoallergén húskészítmény termékcsaládot és annak gyártástechnológiáját fejlesztette ki a húsfeldolgozással- és értékesítéssel foglalkozó, teljes mértékben magyar tulajdonban levő, kunhegyesi Nagykun-Hús Húsipari és Kereskedelmi Kft. és a Szegedi Tudományegyetem alkotta konzorcium – közölte a cég pénteken közleményben az MTI-vel.

A fejlesztés finanszírozására csaknem 730 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal döntése értelmében PIACI KFI pályázat során a konzorcium – írták.

A projekt célja kecsketejből előállított tejpor felhasználásával egy új, kilenc elemből álló hipoallergén húskészítmény termékcsalád kifejlesztése volt. A készítmények nem csak a parlagfű allergiától szenvedő fogyasztók számára segítik csökkenteni a tüneteket az allergiás időszakokban, rendszeres fogyasztásuk minden fogyasztó számára biztosítja az allergiás tünetek elleni immunitás kialakulásának erősödését – tájékoztattak.

Forrás: pxhere.com

A projekt során parlagfűvel illetve parlagfűmentes takarmánnyal etetett kecskék tejéből előállított tejporokkal kapcsolatos mikrobiológiai, élettani, biokémiai és élelmiszeripari analitikai vizsgálatok eredménye alapján meghatározták az új húskészítmény termékcsalád receptúráját valamint az új termékek gyártástechnológiáját – közölték. A kutatók új, élelmiszeripari termékeknél alkalmazható mikrobiológiai és toxikológiai mérési eljáráson keresztül ellenőrizték a készítmények összetevőit, valamint validálták az elkészült húskészítmények allergiaellenes, illetve antitoxikus hatását – olvasható a közleményben.

A Nagykun-Hús Kft. nevéhez 2010 óta számos díjnyertes húsipari termékfejlesztés köthető. Komplex gyártó és fejlesztő üzemében dolgozó munkatársai, valamint korszerű eszközei hozzájárultak a hazai paleo húskészítmény termékcsaládok megjelenéséhez és elterjedéséhez – tájékoztattak.

A cég honlapján szereplő adatok szerint a Nagykun-Hús Kft. 1992-ben alakult, tevékenysége sertésvágás, bontás, darabolás, töltelékes húskészítmény-, sózott, pácolt, termékgyártás, valamint étkezési sertészsír gyártása, forgalmazása. Az értékesített termékek 50 százaléka készítmény, a másik 50 százaléka tőkehús. Az üzem európai uniós minősítéssel rendelkezik.

A nyilvános cégadatok szerint a mintegy kétszáz embert foglalkoztató Nagykun-Hús Húsipari és Kereskedelmi Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2022-ben több mint 20 milliárd 172 millió forint volt, egy évvel korábban meghaladta a 13 milliárd 862 millió forintot. A cég mintegy hatvan százalékban belföldre értékesít. A társaság adózott eredménye 2022-ben több mint 448 millió forint volt, 2021-ben csaknem 859 millió forint.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés