Élelmiszergazdaság

Fogyasszunk termelői mézet!

A vajas-mézes kenyér tízóraira és uzsonnára mindig nagy sláger volt általános iskolában. Most a méznek, ennek az édes éteknek a nyomába eredtünk a pécsi vásárcsarnokban, valamint tettünk egy kis kitérőt az almapaprika világába is.

Sokáig számomra a méz csak méz volt, és nem is voltam odáig érte. Most már azonban baráti a viszonyom a vele, és leginkább az nyűgöz le a méhek termékével kapcsolatban, hogy mennyi fajtája van. Hárs-, akác-, repce-, medvehagyma-, selyemfű-, gesztenyeméz, és még sorolhatnám – de ami biztos, hogy van miből válogatni. A méz felhasználási módja végtelen, tehetjük süteménybe, főételbe, italba, és így tovább, de amit jómagam kötök hozzá, az a torokfájásnak a csillapítása. Ha ennek a problémának a szele még épphogy csak megérint, már vesszem is le a polcról, hogy egy kanállal elfogyasszak belőle. És a legjobb, hogy most még több mindent megtudhatunk a mézről és a méhekről is, hiszen szeptember 2-ától a hónap végéig egy kiállítás keretében nyerhetünk bepillantást ebbe a titkokkal teli világba a csarnokban.

Forrás: pixabay.com

Eltérő világ, de az almapaprika is roppant egészséges, nagy adag C-vitamin található benne. Savanyúságként igen kellemetlen szituációkat szokott okozni, mert előszeretettel spriccel a szembe, de most egy olyan receptet hoztam, amely önmagában, vagy köretként is megállja a helyét húsokhoz, ez pedig a feta sajttal töltött almapaprika. 

Szükségünk van fél kiló almapaprikára, amit megtisztítunk a magjától. Egy csomag fetasajtot ízlés szerinte kikeverünk borssal, oregánóval és bazsalikommal. Apróra vágott snidlinget is adunk hozzá, majd megtöltjük vele a paprikát. Az eredmény egy, az ősz sárga színeiben pompázó, mutatós falat.

agrotrend.hu / bama.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nyakas Farm
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés