Élelmiszergazdaság

Emelkedtek a globális élelmiszerárak szeptemberben

Szeptemberben 13 hónapja a legnagyobb egyhavi emelkedéssel nőttek a globális élelmiszerárak elsősorban a cukor drágulása miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

A nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó átfogó árindexe 124,4 pontra emelkedett szeptemberben, ami 3 százalékkal magasabb az augusztusinál és 2,1 százalékkal magasabb a tavaly szeptemberinél.

Forrás: mti.hu

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag – növényi olajok, gabonatermények, húsfélék, tejtermékek és a cukor – nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.

A FAO cukorárindexe nőtt a legnagyobb mértékben, augusztussal összevetve 10,4 százalékkal, 125,7 pontra. Az okok között szerepelt, hogy romlottak a terméskilátások Brazíliában, miközben fölerősödtek az aggodalmak Indiának arra a döntésére, hogy feloldja a cukornád etanolgyártásra való felhasználására vonatkozó korlátozásokat, ami hatással lehet az ország cukorexportjára.

A FAO gabonaárindexe 3,0 százalékkal, 113,5 pontra nőtt a hónap során, amit a búza és a kukorica magasabb exportára okozott. Eközben a rizs árindexe 0,7 százalékkal csökkent.

A FAO növényi olajárindexe 4,6 százalékkal, 142,4 pontra nőtt augusztushoz képest, miután emelkedett a pálma-, a szója-, a napraforgó- és a repceolaj jegyzése is.

A FAO tejárindexe 3,8 százalékkal, 136,3 pontra erősödött szeptemberben, a különböző minőségű tejporok, a vaj és a sajt drágulása nyomán.

A FAO húsárindexe 0,4 százalékkal, 119,6 pontra emelkedett elsősorban a magasabb baromfihúsárak miatt, miközben nem változott a szarvasmarha- és a sertéshús világpiaci ára, a juhhúsé pedig enyhén csökkent az augusztusi szinthez képest.

Tavaly a FAO átlagos élelmiszerár-indexe 13,7 százalékkal csökkent a 2022. évi 14,3 százalékos emelkedés után.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Szakmai partner
Nyakas Farm
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés