Élelmezési rendszerek és az éghajlatváltozás

Az agrár-élelmiszeripari rendszerek a globális antropogén üvegházhatásúgáz-kibocsátás (ÜHG) mintegy 30%-áért (évi 16-18 GtCO2e) felelősek. Különösen jelentős a metán (a teljes antropogén kibocsátás 50%-a) és a dinitrogén-oxid (közel 80%-a) kibocsátásában betöltött szerepük. A tudományos közösségen belül azonban hiányzik a nemzetközileg összehangolt, szabványosított módszertan a kibocsátások mérésére, ami megnehezíti a hatékony mérséklési stratégiák kidolgozását.

Forrás: pixabay.com

A keresletoldali intézkedések, különösen a fenntartható, növényi alapú étrendre való áttérés és az élelmiszer-pazarlás csökkentése, jelentős mérséklési potenciállal bírnak. A háztartások évente 631 millió tonna élelmiszert pazarolnak el. E megoldások sikere azonban számos akadályba ütközik, melyek a magasabb költségek az egyes régiókban, a viselkedésváltozást ösztönző szakpolitikai támogatások hiánya és a kulturális tényezők. Az olyan technológiai újítások, mint a sejtalapú mezőgazdaság ígéretesek, de további kutatást igényelnek a költséghatékonyság, a fogyasztói elfogadás és a szabályozási keretek terén.

Az elszigetelt intézkedések nem elégségesek, rendszerszintű megközelítésekre van szükség. Az agroökológia és a nexus megközelítések holisztikus keretet kínálnak, amelyek egyszerre kezelik a mérséklést, az alkalmazkodást, a biológiai sokféleséget és a társadalmi-gazdasági igazságosságot. A „telecoupling” (távkapcsolatok) koncepciója rávilágít arra, hogy a gazdag országok fogyasztási szokásai hogyan okoznak kibocsátást és erdőirtást a világ más részein, ami a kibocsátások teljes körű elszámolásának fontosságát jelzi.

Az éghajlatváltozás már most is lassítja a mezőgazdasági termelékenység növekedését és súlyosbítja az élelmezésbiztonsági válságot, amely 2019 óta romlott. A szélsőséges időjárási események egyre gyakoribbak, és aránytalanul sújtják a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokat. A hatékony alkalmazkodási stratégiák az ökoszisztéma-alapú, integrált és inkluzív megközelítésekre épülnek, mint például az agroökológia és a mezőgazdasági sokféleség növelése. E stratégiáknak kifejezetten foglalkozniuk kell a társadalmi egyenlőtlenségekkel a hibás alkalmazkodás elkerülése érdekében, és szinergiákat kell teremteniük a Fenntartható Fejlődési Célokkal.

Az agrár-élelmiszeripari rendszerek üvegházhatásúgáz-kibocsátásának helyzete

Az agrár-élelmiszeripari rendszerek kibocsátásai a teljes élelmiszer-ellátási láncban keletkeznek, a gazdaságokon belül (növénytermesztés, állattenyésztés), a földhasználat-változás következtében (erdőirtás, tőzeglápok lecsapolása), valamint a termelés előtti és utáni folyamatokban (feldolgozás, kiskereskedelem, háztartási fogyasztás, hulladékkezelés).

Kibocsátási adatok és arányok

A legfrissebb becslések szerint az agrár-élelmiszeripari rendszerek évente 16-18 gigatonna szén-dioxid-egyenérték (GtCO2e) kibocsátásáért felelősek, ami a teljes globális antropogén ÜHG-kibocsátás körülbelül 30%-át teszi ki. Az IPCC Hatodik Értékelő Jelentése ennél tágabb, 23-42%-os tartományt állapított meg, ami a módszertani különbségekre és a hiányos ismeretekből fakadó bizonytalanságokra utal.

Az egyes üvegházhatású gázok szerinti megoszlás a következő:

• Szén-dioxid (CO2). A teljes antropogén CO2-kibocsátás körülbelül 20%-a, amely főként a földhasználat-változásból, a gazdaságokon belüli energiafelhasználásból és az ellátási láncok energiafogyasztásából származik.
• Metán (CH4). A teljes antropogén CH4-kibocsátás 50%-a, nagyrészt a kérődző állatok emésztéséből (enterális fermentáció) és a szilárd élelmiszer-hulladékok lerakásából ered.
• Dinitrogén-oxid (N2O). A globális N2O-kibocsátás közel 80%-a, elsősorban a műtrágya-kijuttatás és a trágyakezelés következménye.
• Fluorozott gázok (F-gázok). A globális kibocsátás 30%-a, ami főként az élelmiszer-kiskereskedelemben és a háztartásokban használt hűtési láncokhoz köthető.

Keresletoldali éghajlatvédelmi intézkedések

A keresletoldali megoldások, amelyek a fogyasztói magatartás, a szakpolitikai beavatkozások és a technológiai fejlesztések összekapcsolására összpontosítanak, kulcsfontosságúak az éghajlatváltozás mérséklésében. Két fő terület emelkedik ki:

1. Áttérés a kiegyensúlyozott, fenntartható és egészséges étrendre

A fenntartható, egészséges étrend az egyén jóllétét szolgálja, alacsony környezeti terheléssel jár, hozzáférhető, megfizethető, biztonságos, méltányos és kulturálisan elfogadható (FAO és WHO definíció). A kutatások szerint a túlnyomórészt növényi alapú, helyben termelt élelmiszereken alapuló étrendek jelentősen kisebb környezeti hatással bírnak, mint az állati termékekben, különösen a vörös húsokban gazdag étrendek.

2. Az élelmiszer-pazarlás csökkentése
Az UNEP 2024-es jelentése szerint világszerte 1,05 gigatonna élelmiszert pazarolnak el, amelyből a háztartások 631 millió tonnáért felelősek. A fogyasztói szintű pazarlás csökkentése kulcsfontosságú a környezeti terhelés mérséklésében.

Rendszerszintű megközelítések az élelmezési rendszerekben

Az éghajlatváltozás és az élelmezési rendszerek kihívásainak kezeléséhez az elszigetelt intézkedések helyett rendszerszintű megközelítésekre van szükség, amelyek figyelembe veszik a mérséklés, az alkalmazkodás, a szinergiák és a társadalmi méltányosság szempontjait.

1.Agroökológia

Az agroökológia az „élelmezési rendszerek ökológiai tervezése”, amely hatékonyan hozzájárul az éghajlatváltozás mérsékléséhez és az ahhoz való alkalmazkodáshoz, miközben növeli a biológiai sokféleséget és a társadalmi-gazdasági ellenálló képességet. Főbb jellemzői:

• Integrált megközelítés. Olyan gyakorlatokat foglal magában, mint az agrárerdészet, a vegyes növénytermesztési-állattenyésztési rendszerek és a talajművelés csökkentése.
• Társadalmi dimenzió. Kifejezetten foglalkozik a jogokkal, a tudás közös létrehozására (tudományos és helyi ismeretek ötvözése) épít, és alulról építkező folyamatokat támogat.
• Önállóság. Növeli a termelők és közösségek autonómiáját és alkalmazkodóképességét.

2. Nexus megközelítés
Ez a szemlélet az élelmezési rendszereken belüli szinergiákat, kompromisszumokat, kaszkádhatásokat és visszacsatolásokat elemzi. A Földközi-tenger térségére vonatkozó 2024-es MedECC jelentés megállapította, hogy a társadalmi-ökológiai innovációk, különösen az agroökológia és a mértékletességre való áttérés (az állati termékek fogyasztásának csökkentése), biztosítják a legnagyobb hatékonyságot a különböző célok (mérséklés, alkalmazkodás, Fenntartható Fejlődési Célok) elérésében.

3. Telecoupling (Távkapcsolatok)
A telecoupling keretrendszer a gazdasági tevékenységek nagy távolságokon átívelő társadalmi-gazdasági és környezeti hatásait elemzi. Ez a megközelítés rávilágít arra, hogy a kibocsátások gyakran nem ott keletkeznek, ahol a fogyasztás történik.

• Globális hatások. A gazdag országok magas húsfogyasztása hozzájárul az erdőirtáshoz és a kibocsátásokhoz Brazíliában és Argentínában (takarmány- és állati termék exportőr országok).
• Esettanulmány. Egy spanyolországi elemzés (Aguilera & Rivera-Ferre, 2022) kimutatta, hogy ha a jelenlegi élelmiszer-keresletet 100%-ban organikus mezőgazdasággal elégítenék ki (étrendváltozás nélkül), az növelné a harmadik országokban szükséges földterületet és a kapcsolódó kibocsátásokat. Ezzel szemben egy agroökológiai átalakulás, amelyet étrendváltozás kísér, nettó szén-dioxid-megkötést eredményezne.

Az éghajlatváltozás hatásai és az alkalmazkodás az élelmezési rendszerekben

Az éghajlatváltozás már most is mélyrehatóan befolyásolja a globális élelmezési rendszereket, súlyosbítva a meglévő kihívásokat.

1.Globális helyzetkép 2019 óta

• Termelésnövekedés.A primer növénytermesztés 2000 óta 54%-kal nőtt, a hústermelés szintén emelkedett. Ezt a növekedést az intenzívebb öntözés, műtrágya- és növényvédőszer-használat hajtotta.
• Biodiverzitás csökkenése.Az intenzív mezőgazdaság, különösen az állattenyésztés, a biológiai sokféleség csökkenésének elsődleges globális mozgatórugója.
• Élelmezésbiztonság romlása.2019 óta az élelmezésbiztonság helyzete rosszabbodott. 2023-ban a világ népességének 28,9%-a (2,33 milliárd ember) szenvedett közepes vagy súlyos élelmezési bizonytalanságtól. Az egészséges étrend megfizethetetlensége az alacsony jövedelmű országokban a legmagasabb (71,5%).

2. Hatások az élelmezési rendszerekre

• Termelékenység. Az éghajlatváltozás (hőmérséklet és csapadék) lelassította a mezőgazdasági termelékenység növekedését az elmúlt 50 évben.
• Szélsőséges időjárási események. Az aszályok, áradások és a hőhullámok gyakoribbá válása hirtelen terméskieséseket, az élelmiszer-szállítási infrastruktúra károsodását, áremelkedéseket és az élelmezésbiztonság romlását okozza. 2022-ben több mint 56 millió ember akut élelmezési bizonytalanságához járultak hozzá.
• Kiszolgáltatottság és maladaptáció. Bizonyos társadalmi csoportok (nők, kistermelők, őslakos népek) fokozottan ki vannak téve az éghajlati kockázatoknak. Az alkalmazkodási stratégiák maguk is súlyosbíthatják a helyzetüket (maladaptáció), ha nem kezelik a meglévő egyenlőtlenségeket.

3. Hatékony, integrált és inkluzív alkalmazkodási stratégiák

A hatékony alkalmazkodásnak egyszerre kell kezelnie az éghajlati, környezeti és társadalmi kihívásokat.

• Ökoszisztéma-alapú megközelítések. A biológiai sokféleséget hasznosító stratégiák, mint például a mezőgazdasági ökoszisztémák diverzifikálása (pl. köztes termesztés, agrárerdészet, vetésforgó), bizonyítottan javítják a termésstabilitást, a talaj termékenységét és a vízszabályozást, miközben támogatják az élelmezésbiztonságot és a mérséklést.
• Agroökológia. Az agroökológiai gyakorlatok javítják az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, a terméshozamot és az élelmezésbiztonságot a kistermelői gazdálkodásban. A holisztikus megközelítés a társadalmi elveket is magában foglalja, mint a tudás közös létrehozása és az egyenlőtlenségek kezelése.
• Több ágazatot átfogó megközelítések. Az egészségügyi, élelmezési és információs rendszerek összekapcsolása kulcsfontosságú. Ilyen például az iskolai étkeztetési program, amely helyi, éghajlat-ellenálló módszerekkel termelt élelmiszereket használ.
• Inkluzív és részvételen alapuló kormányzás. Az alkalmazkodási stratégiáknak kifejezetten foglalkozniuk kell a nemi, faji és jövedelmi egyenlőtlenségekkel. A kiszolgáltatott csoportok bevonása a tervezésbe és a döntéshozatalba elengedhetetlen a hatékonysághoz. Az éghajlati szolgáltatásokat (pl. korai előrejelző rendszerek) e csoportok igényeihez kell igazítani.

4. Szinergiák és kompromisszumok a Fenntartható Fejlődési Célokkal (SDG)

Az élelmezési rendszerekben alkalmazott éghajlatvédelmi intézkedések jelentős szinergiákat teremthetnek az SDG-kel, de kompromisszumokkal is járhatnak.

• Szinergiák. A keresletoldali intézkedések (étrendváltás, pazarlás csökkentése) pozitívan hatnak több SDG-re is, mint például az SDG 2 (Éhezés megszüntetése), SDG 3 (Egészség és jóllét) és SDG 12 (Felelős fogyasztás és termelés). A nemek közötti egyenlőséget tudatosan előmozdító alkalmazkodási programok pozitívan kapcsolódnak az SDG 5-höz (Nemek közötti egyenlőség).
• A lehetséges negatív hatások közé tartozik a magas kezdeti költség, a szakképzett munkaerő iránti igény, valamint a pénzügyi forrásokhoz és információhoz való hozzáférés hiánya. Ha az alkalmazkodási intézkedéseket nem tervezik meg körültekintően, súlyosbíthatják a meglévő egyenlőtlenségeket (pl. növelhetik a nők munkaterhét).
• Kutatási igények.További kutatásokra van szükség a kompromisszumok mélyebb megértéséhez (pl. szegénységre gyakorolt hatás) és a végrehajtási akadályok (pl. finanszírozáshoz való hozzáférés) elemzéséhez.

agrotrend.hu / FAO / NAK / Oláh István