Élelmiszergazdaság
A képviselők döntöttek: vége a nagy magyar vásárnak – ez áll mögötte
Többe került a leves, mint a hús – így lehet összefoglalni a kialakult helyzetet.
Néhány évtizede a mohácsi családok életében eseménynek számított, ha felkerekedtek és kilátogattak havonta egy alkalommal a vásártérre. Bőven akadt látnivaló, portéka, vevőkre váró állatok, növények sora is szerepelt a kínálatban. Szinte mindenki valamilyen vásárfiával tért haza, s evett is egy jót a lacikonyhában, mindezt kiegészítették a találkozások, beszélgetések az ismerősökkel.

Forrás: pixabay.com
Néhány éve azonban minden megváltozott. Az eladók száma elkezdett fogyatkozni, s ezzel párhuzamosan a vevők is egyre kevesebben lettek. Mára jórészt ugyanazokkal a kínai termékekkel lehetett találkozni, amelyeket másutt is megtalálhatunk az erre szakosodott üzletekben – írja a Bama.hu.
Kész ráfizetés lett
A mohácsi vásár helyzete a képviselő-testület legutóbbi ülésén is terítékre került. A napirend tárgyalása során megtudhattuk, hogy az utolsó két év adatait elemezve kiderült, a mohácsi országos állat és kirakodóvásár helypénzekből befolyt havi bevétele tízezer és hatvanezer forint között mozgott. Ezzel szemben a kiadás – a két főállású piacfelügyelő bére nélkül – tizenhétezer-hatvanezer forint között alakult.
Az előterjesztés megerősítette saját tapasztalatainkat is, jelesül, hogy a korábbi felhozatal teljesen beszűkült, elterjedtek a kínai áruk, a látogatottság csökkent.
Mindezek mellett a vásártér Székgyári úttól délre eső része a hídépítés kapcsán a kisajátításban érintett. A fennmaradó északi terület (ahova az utóbbi időben visszaszorult a vásár) pedig megközelíthetetlen lesz a munkálatok miatt. Így tehát a vásárok megszüntetésére tett javaslatot a képviselők egyhangúlag elfogadták.
agrotrend.hu / Világgazdaság
Fókuszban
Fordulat az uniós báránypiacon
Az Európai Unióban 2026 hetedik hetében megfordult a trend és a nehéz bárány ár esetében emelkedés, a könnyű bárányár esetében...
Az alternatív növények lehetnek a magyar mezőgazdaság jövőjének kulcsai
A cirok egyértelműen beilleszthető a vetésforgóba. Az elmúlt öt aszályos év és az azzal együtt járó időjárási viszontagságok ezt igazolták...
Új F8 és F9 önjáró szecskázógépek a John Deere kínálatában
A John Deere 2025 nyarán Németországban mutatta be vadonatúj önjáró szecskázógépeit: az F8 és az F9 sorozatot. Ezeket a nagy...
MDB: innováció, megbízhatóság, design
Az MDB gyárat Mario Di Base alapította 1977-ben Abruzzóban. A cég eleinte mezőgazdasági pótkocsik gyártásával foglalkozott kimondottan szőlészeti alkalmazásra. A...
Ukrajna talajainak válsága és a földpiac helyzete
Kína és Brazília szövetsége átrendezi az agrárpiacokat (is)
Állandósuló aszály, bizonytalan árhatás
Tejár korrekció
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
Új lendület a somogyi falvakban: utak, közvilágítás, tisztább környezet
Heti hírösszefoglaló – Bárányárak alakulása az EU-ban, enyhe visszaesés január harmadik hetében
Fórián Zoltán: Szeszesitallal telve a raktárak
Nőtt a szarvasmarha vágása és exportja hazánkban 2025-ben
Szezonnyitót tartott a Syngenta
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
