Élelmiszergazdaság

A harmadik negyedévben tovább javultak a magyar élelmiszer-gazdaság kilátásai

Idén az első fél évében tapasztalt erősödés után a harmadik negyedévben tovább javultak a magyar élelmiszer-gazdaság kilátásai, az állattartók kedvezőbb helyzete húzza az ágazatot – közölte az MBH Bank szerdán az MTI-vel.

Az MBH AgrárTrend Index – a bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának negyedévente közzétett elemzése – szerint az élelmiszer-infláció őszre 10 százalék körülire mérséklődött, így abban bíznak, hogy a reálbérek újbóli erősödése mellett a bolti termékek iránti kereslet is javulni fog. Az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom ugyanis még elmarad a megszokottól.

A közlemény idézte Hollósi Dávidot, az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari üzletágának ügyvezető igazgatóját, aki szerint 2024 átmeneti év lesz az agráriumban. Egy év nem elég a kilábalásra, a részben az orosz-ukrán háború miatt sérült ellátási láncok 2025-re állhatnak helyre, addigra tovább erősödhetnek a reálbérek, és érdemben növekedhet a fogyasztás is – fejtette ki.

Forrás: pxhere.com

Az elemzésben arra is kitértek, hogy a tavalyi nagy aszály után idén összességében kedvező volt az időjárás a szántóföldi ágazatok számára. Ezek helyzetét azonban nagyban befolyásolják az alacsony értékesítési árak és a korábbinál rosszabb jövedelmezőség.

Idén a kukorica lehet talán az egyetlen jól jövedelmező kultúra, annak ellenére is, hogy a 2022-es szárazság nyomán 2023-ban sokkal kisebb területen vetették. Emiatt az össztermés a historikus átlagtól jóval elmaradó 5,6 millió tonnára zsugorodott, a termésátlag azonban hektáronként 8 tonna felett alakult, ami legutóbb 2019-2020-ban volt ilyen magas.

Hozzátették, hogy a búzatermésnek csak 20 százaléka lett malmi minőségű, szemben a megszokott 50-60 százalékkal. Ezáltal alacsonyabb az a mennyiség, amelyet a malomipar, a tésztagyártás fel tud használni.

Közölték, hogy bár az élelmiszer-feldolgozók mind a hazai, mind az exportértékesítésben csökkenést tapasztalhatnak, az állattartók és -tenyésztők mégis nyertesei lehetnek a jövedelem-átrendeződésnek rövid és középtávon is.

Az állattartók és -tenyésztők helyzetéről az MBH Bank elemzői megjegyezték, hogy az elmúlt 10-15 évben nehezített pályán kellett hatékonyan működniük, ami a szereplők jelentős részének sikerült is. Megtanultak hatékonyan termelni, ezáltal kedvező viszonyok mellett nagyobb profit keletkezik náluk.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés