Élelmiszergazdaság

Piac

A gyümölcsök ára is felment az egekbe

A gyümölcsök inflációs kivételnek számítanak, mindössze alig több mint 1 százalékkal nőtt az áruk idén októberben az előző évihez képest, igaz, tavaly már túlestek egy drasztikus áremelkedésen, amely 13 százalékkal visszavetette a gyümölcsfogyasztást Magyarországon. Megnéztük, hol tartanak a gyümölcsárak a boltláncoknál.

Az idén meglódult az infláció, októberben már 6,5 százalékos volt az éves mutató. Az élelmiszerek is szerepet kaptak a magas inflációban, igaz, ebben a termékcsoportban átlag alatti, 5,2 százalékos drágulást mért a KSH. Többek között az étolaj, a liszt és a margarin árának emelkedése volt kiugró, ezek a termékek 12,5–30,4 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel ezelőtt.

fotó: pxfuel.com

AZ ELőBBIEKHEZ KÉPEST SOKKAL VISSZAFOGOTTABB VOLT A VÁLTOZÁS A GYÜMÖLCSÖK ÉS DÉLIGYÜMÖLCSÖK ESETÉBEN, AMELYEKNÉL MINDÖSSZE 1,2 SZÁZALÉKOS VOLT AZ ÉVES ÁREMELKEDÉS.

Ez részben magyarázható azzal, hogy magas volt a bázis, azaz tavaly már sokba kerültek a gyümölcsök, tavaly októberben például kiugró, 30 százalékot meghaladó drágulást produkáltak. A KSH a háztartások életszínvonaláról szóló elemzésében ki is emelte, hogy 2020 folyamán az egy főre jutó gyümölcsfogyasztás 13 százalékkal 47 kiló alá csökkent a múlt évi áremelkedés miatt.

Persze a KSH által mért országos átlagárnál lehet olcsóbban is kapni gyümölcsöket – megnéztük, hogy a nagyobb boltláncok online elérhető újságjai alapján mennyibe kerülnek jelenleg a gyümölcsök.

A friss adatok alapján a Tescóban például a narancs kilója 449 forint. A kedvezményes gyümölcsök között van még az alma – fajtától függően, amely idared vagy jonagold –, ezért 249 vagy 399 forintot, míg a körte kilójáért 329 forintot kér a boltlánc.

Az Auchan többek között a citromot vetette be, ezért 468 forintot kell adni, a piros grépfrút 449 forintba kerül, a granny smith típusú almánál pedig a kilós ár csaknem 600 forint.

A Sparban félkilós hálós zacskóban kapható a citrom 249 forintért, ugyanennyi, mag nélküli szőlőért 449 forintot számláz a boltlánc, a gála alma esetében pedig 249 forint a kilós ár.

Lidlben számos almafajta (zöld, granny smith, jonatán, jonagold, gála, braeburn) kapható 269–399 forintért. A narancsból pedig 329 forintért lehet egy kilót elhozni. A Penny a narancsért 399 forintot kér. A piros szőlő ebben a boltláncban 699 forint, itt is van alma, jeromine fajtájú, 289 forintért.

Az Aldi 269 forintos jonagold almával próbálkozik, a mangónak darabja pedig 199 forint.

agrotrend.hu / index.hu

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
Szakmai partner
Nyakas Farm
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés