Piac

AKI: a húsáruk jelentős része júliusban is olcsóbb volt a tavalyi szintnél

Július közepén a sertés- és baromfihúsok jelentős részének termelői, feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai is alacsonyabbak voltak mint tavaly ilyenkor – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalójában.

Éves összevetésben a magyar vágósertés termelői ára több mint 10 százalékkal volt alacsonyabb, kilogrammonként 836-837 forintba került júliusban. A nyers sertéshúsok többségének feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai szintén mérsékeltebbek voltak, mint tavaly július közepén.

Forrás: pixabay.com

A belföldi termelésből származó vágósertés termelői ára eddig egész évben elmaradt a 2023-as szinttől, és bár a 2022-esnél kissé magasabb, de az előző hónapban ahhoz képest is minimálisra csökkent a különbség – közölték.

Az AKI adatai szerint a szárnyasok termelői ára még nagyobb mértékben marad el az egy évvel korábbitól.

A vágócsirke csaknem 18 százalékkal volt olcsóbb, mint tavaly, kilogrammonkénti ára körülbelül 413 forint. A vágópulyka ára mintegy 15 százalékkal mérséklődött, így megközelítette az 592 forintot. A friss csirkehúsok és pulykahúsok többségének ugyancsak elmarad az ára a tavalyitól, olykor 10 százaléknál nagyobb mértékben.

A tojás csomagolóhelyi értékesítési árai mérettől függően 10 és 20 százalék közötti mértékben csökkentek 2023 júliusához képest. A ketreces tartásból származó darabonként 40,53 forinttól volt kapható, a mélyalmosból a legolcsóbb darabja 43,85 forint volt a két héttel korábbi adatok szerint – olvasható az AKI összefoglalójában.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés