Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.

Agrárpiac

Ukrajna: 20 ezer kamion vesztegel a lengyel határon

 

Nem engedik be a lengyelek az engedély nélkül érkező ukrán kamionokat, agráráruk dömpingjétől tartanak – adta közre a FruitVeb.

November 20-án lengyel és ukrán részről már összesen 20 ezer kamion vesztegelt a három legnagyobb határátkelőnél (Korchova-Krakowec, Hrebene-Rava-Ruszka és Dorohuszk-Jagodin állomásokon), mivel a sztrájkoló lengyelek fuvarozók nem engedik be az ukrán szállítmányokat.

A FruitVeB  szerint a tiltakozást az az EU és Ukrajna között létrejött megállapodás váltotta ki, amelyben a háború kitörését követően az EU engedélyezte Ukrajna számára, hogy korlátlanul, engedély nélkül léphessenek be az Unió területére.

Fotó: FruitVeb

A lengyelek ismét attól tartanak, hogy nagy mennyiségű mezőgazdasági termék, elsősorban gabona önti el az országot (ezt a főleg a harmadik világ országaiba tartó árutömeget korábban a Fekete-tenger partján lévő kikötőkből, vízi úton szállították, csakhogy most az orosz blokád miatt ez az útvonal nem járható).

Az Ukrán Nemzetközi Szállítási Szövetség szerint a lengyelek “kifogásolják az az erős versenyt, amely Ukrajna és az uniós országok közötti nemzetközi szállítás liberalizációját követően alakult ki, és ezért követelik a vízummentesség eltörlését.”

Szerhij Derkach, az ukrán infrastrukturális minisztérium miniszterhelyettese kitart amellett, hogy ezt a kérést lehetetlen teljesíteni:

“Lehetetlen felmondani a közlekedés és áruszállítás liberalizációjáról szóló megállapodást, mivel ebben az esetben az EU és Ukrajna között megkötött kétoldalú megállapodásokról van szó, Lengyelország pedig egyoldalúan nem tehet semmit, kötik az érvényes szerződések” – jegyezte meg.

Hétfőn Vaszil Zvarics, Ukrajna lengyelországi nagykövete “hátba szúrásnak” nevezte a tiltakozásokat.

A Suspilne ukrán nemzeti televízió információi szerint a tiltakozás szervezői kijelentették, hogy óránként egy teherautót terveznek átengedni a határon.

“Ugyanakkor a tiltakozók nem tervezik, hogy akadályozzák az Ukrajnába humanitárius segélyt szállító teherautók közlekedését” – jegyezte meg a Suspilne, hozzátéve, hogy a tiltakozók azt is elmondták, hogy január 3-ig engedélyük van a sztrájkot fenntartani.

agrotrend.hu/ FruitVeB

 

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés