Agrárpiac
Gazdálkodás
A búza ára mérséklődik, megjelent az import kukorica
A malmok bevásároltak a búzából, a takarmánykeverőket pedig a korábban vártnál jobbnak tűnő kukoricatermés tántorítja el a búzavételtől, miközben az export pang. E tényezők miatt lett alacsonyabb az elmúlt hetekben a búza ára, de tavasszal egy, már kivitel által húzott áremelkedésre számítanak a piacon, így most aki tudja, tárolja a terményét.
A malomipar bevásárolt a kenyérgabonából, mert elfogadható volt a jó minőségű búza ára. Így megvannak a készletek, innen most nincs keresleti nyomás – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú-Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, hogy cége is feltöltötte készleteit. Jelentősen megváltozott a takarmánykeverők motivációja is, és csökkent a vásárlási szándékuk, aminek pedig az az oka, hogy a kukoricatermés ugyan gyenge, de annál talán mégis jobb, mint amit előzetesen prognosztizáltak, ebből adódóan pedig kevesebb takarmánybúzát kell kiváltani kukoricával. Eközben pedig az ipari feldolgozók importból is szereznek be kukoricát.
Az importról annyit tudni, hogy az a tilalom miatt nem érkezhet Ukrajnából, de a kukoricatermelés egyre északabbra tolódik, így már Szlovákiában és Lengyelországban is vannak kukoricatermő-területek – mondta Lakatos.
Mitől mozog a búza ára?
Közben viszont az export továbbra is gyengélkedik, aminek az az oka, hogy a belföldi árak magasabbak a világpiaci áraknál. A kereskedőcégek a megvásárolt tételeket egyelőre belföldön próbálták értékesíteni.
Mindezek következményeként körülbelül 5 százalékkal csökkent a búza telephelyi ára az átlagosan 78-80 ezer forintos tonnánkénti szintről
– mondta. Most azok kényszerülnek eladni, akiknek most sürgősen szükségük van a bevételre, vagy pedig tárolókapacitással nem állnak jól. Vagyis a jelenlegi helyzetben a gazdák nagyobb része már inkább tartja a terményt, mert tavasszal jobb ára is lehet a búzának, és akkor az exportpiacok is aktívabbak lesznek, például az olasz vevők is még inkább keresni fogják a magyar búzát. Amelynek minősége most lényegesen jobb, mint az elmúlt két évben volt:
ilyen jó búzából rég nem őröltünk lisztet
– nyomatékosította.
Hasonlókat tapasztalnak a termelők is. Ahogy Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) tanácsosa a Világgazdaságnak elmondta, az érdekképviselethez érkező információk szerint az étkezési búza ára az előző havihoz képest némileg csökkent, míg a takarmányminőségűé nem változott.
A repcénél és a napraforgónál némi áremelkedést érzékeltek az előző havi adatokhoz képest, de egyes megyékben panaszkodtak a repce iránti keresletre, mondván, hogy csak azok tudják eladni, akik leszerződtek. A napraforgó enyhe áremelkedését Csősz Tibor szerint az Ukrajnából érkező, magasabb árakról szóló hírek és egyes európai országok gyengébb termése gerjesztette.
Néhány helyen már elkezdték a napraforgó betakarítását, egyelőre az 1-1,5 tonnától a 2,5-3 tonnáig szórnak a hektáronkénti termésátlagok; a gyengébb hozamokat a fokozottan csapadékhiányos dél-alföldi területekről jelezték. Ugyan a vetési szándékokról konkrét számokat nem ismernek, de a MOSZ-nál is arra számítanak, hogy a kalászosok vetésterülete növekedni fog az idén. Ráadásul néhány megyéből olyan jelzés is érkezett, hogy a repce vetésterülete is nagyobb lesz a legutóbbinál. Mint ismert, a repce vetésterülete az utóbbi években jelentősen visszaesett, legutóbb rekordalacsony, 144,7 ezer hektáros területen termelték, miközben 2018-ban még 330 ezer hektár volt a vetésterülete. A gazdálkodók szerint
- a klímaváltozás,
- az EU hatóanyag-kivonásai
- és a kedvezőtlen piaci helyzet
nehezítik meg a termelését. A vetésterület esetleges növekedéséről szóló információk persze egyelőre még csak néhány megyéből érkeztek, és mivel máshol viszont azt közölték, hogy nem változik a terület, tényleg van esély a bővülésre.
Több a termény, de nagyobb a felhasználás is
A búzaárak csökkenésének egyébként most a nemzetközi piaci környezet sem vet gátat, ugyanis a Nemzetközi Gabonatanács (IGC) augusztusi előrejelzése szerint – amelyet az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) idézett – az előző szezonét 11 millió tonnával meghaladó, 811 millió tonna búzát arathatnak a világon a 2025/2026. gazdasági évben. A várható felhasználás is nő, 1,5 százalékkal 816 millió tonnára, ami viszont egy kevéssel meghaladja a búzatermés mennyiségi növekedését, így a gazdasági év végére az átmenő készlet 2 százalékkal, 264 millió tonnára csökkenhet. Az AKI szerint egyébként augusztus utolsó hetében átlagosan 74,4 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron kereskedtek az étkezési búzával augusztus utolsó hetében, míg egy hónappal korábban 77,1 ezer forint volt az ár.
agrotrend.hu / Világgazdaság
Fókuszban
A különböző talajok máshogy reagálnak az öntözésre, itt egy rövid útmutató
Magyarország talajtani adottságai rendkívül változatosak, ezért az öntözésre adott reakcióik is nagy mértékben eltérőek lehetnek. A sikeres, fenntartható öntözéshez elengedhetetlen...
Hubai Imre: Eredményes volt az aszály elleni védekezés
Az Aszályvédelmi Akcióterv minden egyes eleme megvalósult, és a fedezetéül szolgáló 4,7 milliárd forint költségvetési fedezete az érintett vízügyi igazgatóságok...
USA: kevesebb marhahús, magasabb árak 2025-ben
Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) adatai szerint az USA marhahústermelése 5,8 százalékkal csökkenhet 2025 negyedik negyedévében a 2024. október–decemberihez...
Új ASP eset a Szentendrei-szigeten, szigorúbb korlátozás lépett életbe
Tovább romlik a hazai afrikai sertéspestis (ASP) járványhelyzet: a Nébih laboratóriuma november 24-én megerősítette az ASP vírus jelenlétét egy elhullott...
Mekkora lesz a napraforgó túlkínálat?
NAK Dinnye sajtótájékoztató – Varga István
NAK Dinnye sajtótájékoztató – Göcző Mátyás interjú
Ki korán kel, annak kávé kell
Tovább nő a globális gabona- és olajosmag-kereskedelem
Nem 2022 volt a fordulópont a Dél-Alföld kukoricatermésében
Kézműves Kiválóságok, több mint 100 termék közül választottunk díjazottakat a Vajdahunyadvárban
Állattartás a regeneratív mezőgazdaságban
Teljesült a 6 tonnás álomhatár
Az unióban és hazánkban is emelkedett az étkezési tojás ára
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
