Agrárpénzek

Hamarosan megjelenik az új erdőtelepítési pályázat

Február 20-ig még véleményezhető az erdőtelepítési pályázat tervezete. Az idén tavasszal megjelenő felhívással kapcsolatban fontos a gazdálkodók véleménye, hiszen a Közös Agrárpolitika keretében jelentős összeg, 64 milliárd forint áll rendelkezésre új erdők és ipari célú fás szárú ültetvények létesítésére – hívta fel a figyelmet Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára.

Forrás: pxhere.com

Az „Erdőtelepítés és fásítás támogatása” című (KAP-RD38-RD39-1-25 kódszámú) pályázati felhívás tervezete még három napig elérhető a https://kap.gov.hu/tarsadalmasitas weboldalon, ahol várják a gazdálkodók észrevételeit és javaslatait. A felhívás keretében támogatás nyújtható új erdők telepítésére vagy ipari célú fás szárú ültetvény létrehozására és ezek ápolására. A tervek szerint a telepítést követő 12 évig az erdőtelepítés miatti kieső mezőgazdasági jövedelem után kompenzáció jár a gazdálkodók számára, és a területalapú támogatás is elérhető marad.

Az elmúlt 100 évben Magyarország erdeinek területe megduplázódott, ami a magyar gazdák és erdészek összefogásának eredménye. A kormányzat kifejezett célja ennek a folytatása, és az ország fával borított területeinek növelése. Ezt szolgálja a 2019-ben meghirdetett Országfásítási Program, melynek segítségével sikerült új lendületet adni az erdőtelepítéseknek. Az erdők ügye a Közös Agrárpolitikában is kiemelt figyelmet kapott, a korábbi költségvetési időszakhoz képest háromszor annyi, összesen mintegy 310 milliárd forintnyi forrást fordít a kormány a magyar erdők megőrzésére, területük növelésére és minőségük javítására. A cél továbbra is az, hogy több és jobb erdőink legyenek, amelyeket versenyképes vállalkozások kezelnek.

AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Szakmai partner
Nyakas Farm
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés