Agrárpénzek
Emelkedtek az agrárbérek
Az agráriumban dolgozni ma már Békésben sem azt jelenti, mint egykoron. Sokaknak ugyan a kapa, gumicsizma, a nehéz fizikai megterhelés jut eszükbe, ha a mezőgazdasági munka jön szóba, pedig a legtöbb tennivalóhoz komoly szaktudás szükséges. Ezt tükrözik az agrárbérek is, a KSH adatai szerint több mint 15 százalékkal emelkedtek a fizetések az előző évhez képest.
Tavaly júniusban 503 ezer forint volt a bruttó átlagbér az agráriumban, míg 2023-ban 441 ezer forint, tehát a mezőgazdasági munka is magasabb jövedelmet eredményez. Persze, a bér nagyon sok mindentől függ: pozíció, munkaidő, tapasztalat, elkötelezettség – írja a Teol.hu.

Forrás: pixabay.com
A mezőgazdasági munka a gyümölcsösben is jövedelmező
Pusztai József, a Csorvási Gyümölcs Kft. résztulajdonosa kiemelte, 12 állandó alkalmazottal és alkalmi munkásokkal egyaránt dolgoznak, és szerencsére nem küzdenek munkaerőhiánnyal.
Jelenleg egy nagyberuházást hajtunk végre, esővédő fóliát telepítünk 10 hektárnyi cseresznyéskert fölé. Az alkalmazottak mellett alkalmi munkásokat is foglalkoztatunk, sikerült a munkaerőt biztosítani.
Pusztai József kitért arra, ugyanez a helyzet a cseresznye- és a meggyszüret idején is, vagyis akad elég munkaerő. Az órabér 2000 forint körül alakult, de leginkább teljesítményre, ládára (kilóra) fizettek, és aki jól teljesített, ennél több jött össze neki.
Órabank szerint jár a bér
Alkalmazottaikat egész évben foglalkoztatják, úgynevezett órabank szerint. Az átlagbér az egyéb járandóságokkal bruttó félmillió forint körül alakul. Ha például a traktorosokat nézzük, hétvégén is sokszor dolgoznak, sőt, nyáron éjszaka permeteznek. A szezonban is jóval több a munkájuk, de ezeket az órákat, napokat aztán kivehetik, és a szabadnapok mellett természetesen szabadság is megilleti őket.
A havi bruttó átlagbér 490-520 ezer forint
Kelemen Mihály, a Csorvási Gazdák Zrt. igazgatósági elnöke kiemelte, 100 főt alkalmaznak, egész évben foglalkoztatják őket. Akiknek szezonális a munkakörük, azok jellemzően
- januárban,
- februárban
- és decemberben veszik ki a szabadságukat, szabadnapjaikat.
A társaságnál a havi bruttó átlagbér 490-520 ezer forint.
agrotrend.hu / beol.hu
Fókuszban
Csökkentek az adminisztratív feladatok az eGN-ben
2026. január 5-én elfogadásra került a gazdálkodók adminisztratív feladatainak mérséklése érdekében módosított, 2026-os évre vonatkozó csökkentett adattartalmú Gazdálkodási Napló formanyomtatvány....
Újra felbukkantak a tűzifa csalók
Ismét megjelentek a tűzifa csalók. Ezúttal egy Nagykovácsi tűzifaárus cég nevével visszaélve próbáltak a vásárlók bizalmába férkőzni. Az érintett cég...
Nagy István: senkit sem hagyunk az út szélén a Bászna Gabona Zrt. csődje után
Senkit sem hagynak az út szélén, számíthatnak a kormány segítségére a Bászna Gabona Zrt. csődjének károsult gazdái, kis- és közepes...
Új módszerek, új gépek, régi profizmus – Köckerling 2026
Az intenzív változások korát éljük. Bármilyen fórumot nézünk, olvasunk, minden arról szól, mennyire megváltozott klímánk, mennyire eltolódott éghajlatunk, mekkora állagromlást...
Mekkora lesz a napraforgó túlkínálat?
NAK Dinnye sajtótájékoztató – Varga István
NAK Dinnye sajtótájékoztató – Göcző Mátyás interjú
Ki korán kel, annak kávé kell
Tovább nő a globális gabona- és olajosmag-kereskedelem
50 év tapasztalat és globális jelenlét – jubileumi beszélgetés a Fliegl Kft.-nél
Ingyenes, nyolcrészes ChatGPT-képzést indított a VOSZ
Vizsgálat indult a Bászna Gabona Zrt. ügyében, a kormány segít a gazdáknak
Növényvédelmi kezelések adatszolgáltatásának elmulasztása támogatásvesztéssel járhat
Ágazati körkép, jövedelmezőség és kihívások a hazai állattenyésztésben
Megjelent a kaliforniai lopódarázs Magyarországon
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
Középpontban a Väderstad többszörösen díjazott munkagépe
Szupermenta fehérjepor termékteszt újratöltve: az eredmények most sem felhőtlenek
