Agrárpénzek

Emelkedő gabonaáraknál nem érdemes a készleteken ülni

Emelkedést mutatnak az európai határidős piacokon a gabonaárak, így a hazai gazdáknak érdemes most odafigyelniük a megfelelő szerződések megkötésére és készleteik értékesítésére is  − jelentette ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Böhönyén tartott Gazdafórumon, csütörtökön.

Feldman Zsolt ismertette, hogy az időjárás kedvezőtlenül hatott a francia és a német szántóföldekre, ahonnan a gazdák az őszi kalászosokból jóval kevesebbet takaríthatnak majd be. Ennek hatása már észlelhető az európai határidős piacokon, ahol is a gabonaárak érdemi emelkedést jeleznek.

Mindeközben, kedden az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentes importjának további egy évvel történő meghosszabbítását – tájékoztatott az államtitkár, rávilágítva, hogy az európai és a magyar gazdálkodók nem tudnak versenyezni a nemzetközi nagytőkés oligarchák tulajdonában álló több százezer hektáron termelő ukrán gazdaságokkal, amelyek jóval enyhébb termelési feltételek mellett termelnek. Brüsszel a háborút pénzeli az európai gazdák támogatása helyett, ezzel továbbra is agrárválságot okoz.

Fotó: Vermes Tibor

Emlékeztetett, hogy a gazdasági nehézségek – a háború, a csökkenő terményárak és a kiszámíthatatlan időjárás – ellenére 2023-ban az agrárkifizetések értéke 1400 milliárd forinttal új rekordot ért el, amely közel háromszorosa a 2010-es 533 milliárd forintnak.

Mintegy 157 ezer gazdálkodó több mint 527 milliárd forint támogatáshoz jutott április 21-ig az uniós és a nemzeti források által – tette hozzá.

Feldman Zsolt felhívta a figyelmet a kormány intézkedésére, amely szerint a Magyar Államkincstár május 31-ig gondoskodik a terület- és állatalapú támogatások kifizetéséről. Ezen túlmenően 2026-ig további, legfeljebb 45 milliárd forintot biztosít az Agrár Széchenyi Kártya programhoz.

Kitért arra is, hogy az Agrárminisztérium a tavasszal elinduló új vidékfejlesztési pályázatok esetében több olyan pályázati felhívást is előkészített, amely a takarmányipar, az élelmiszeripar, az állattartás és a kertészetek fejlesztésére ad lehetőséget. A feldolgozóipari pályázati felhívásokat 200 milliárd forintos keretösszeggel hirdetik meg, szintén 200 milliárd forintos keretösszeggel jelennek meg az állattartó telepek megújítására irányuló pályázatok, a kertészetek fejlesztéseit pedig közel 100 milliárd forint keretösszegű forrás segíti.

agrotrend.hu / AM Sajtóiroda

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés

Az Év Agrárembere támogatók

 
Állattenyésztés kategóriatámogató
Bonafarm Zrt.
A különdíj támogatója
Erste Bank Hungary Zrt.
A közönségdíj támogatója
Agrármarketing Centrum
Feldolgozó-élelmiszeripar kategóriatámogató
Master Good Kft.
Partner
Magyar Növényvédelmi Szövetség
A Jövő Agrárszakembere kategóriatámogató
Mc’donalds
Növényvédelem kategóriatámogató
Kwizda Agro Hungary Kft
Kertészet kategóriatámogató
Délalföldi Kertészek Szövetkezete
Szakmai partner
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Fiatal Gazda kategóriatámogató
Lidea Hungary Kft.
Agrárinnováció kategóriatámogató
Greenman Kft
Szervező
Agrotrend Csoport Zrt.
Borászati partner
Koch Borászat Kft.
Vendéglátó partnerünk
La’ Róna Bisztró és Borbár
Erdőgazdálkodás kategóriatámogató
MEGOSZ
Autós partner
WALLIS MOTOR PEST
Szakmai partner
Nyakas Farm
Főtámogató
Limagrain Hungária Kft.
ÖKO gazdálkodás kategóriatámogató
Debreceni Egyetem
Szántóföldi növénytermesztés kategóriatámogató
Agro Masters Hungary Kft.
 
Hirdetés

Facebook

Hirdetés