Agrárpénzek

Együttműködési megállapodást írt alá a K&H és a Tej Terméktanács

A hazai tejágazat jövőbeni fejlődése és az innovatív beruházások elősegítése érdekében megújította együttműködési megállapodását a K&H Bank és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács – közölték a felek szerdán az MTI-vel.

A közleményben jelezték: európai uniós szinten 2035-ig több mint 2 millióval csökkenhet a tejelő tehénállomány, miközben az egy tehénre jutó tejhozamok növekedni fognak. Ahhoz, hogy ezzel a hazai tejágazat is lépést tudjon tartani, energia-, munkaerő- és mérethatékony telepek szükségesek.

A K&H több mint tíz éve, 2012 óta kiemelt pártoló tagja a terméktanácsnak. Az újabb három évre szóló egyezmény értelmében a K&H kiemelt pártoló tagként egyebek mellett tanácskozási joggal vehet részt a szervezet eseményein, továbbá rendszeres kétoldalú egyeztetések megszervezésével támogatja annak eredményes működését és céljainak elérését.

Forrás: pxhere.com

Demeter Zoltán, a K&H agrárüzletág-vezetője a közlemény szerint kifejtette: az agrárhiteleken belül a K&H állattenyésztéshez kapcsolódó portfóliójának aránya 43 százalék, ami csaknem 1250 ügyfelet jelent. Aktívan részt kívánnak venni a szektor további fejlesztésében, fejlődésében, ennek egyik pillére az együttműködési megállapodás meghosszabbítása.

Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója kiemelte: a tejágazatnak az elmúlt években számos kihívással kellett szembenéznie, sok tejtermelő fejezte be tevékenységét. Az ágazaton belül újra kell indulnia a tejtermelői és az ipari fejlesztéseknek, erősödnie kell az összefogásoknak, amelyek eredményeként megvédhetik a tejtermelőket, növelhetik a feldolgozóknál az értékesítést, a hatékonyságot, bővíthetik a termékpalettát és a kapacitást; a folyamattal a lakosság tej- és tejtermék fogyasztása is bővülhet.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Fókuszban

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés
Hirdetés